Téglásy György: 20 év a vívás szolgáltábanTéglásy György hivatalosan éppen húsz esztendeje, 2006-ban került a válogatott mellé, igaz, már a 2004-es athéni olimpián is sportágunkat felügyelte. Azóta rengeteg dolog történt. Téglásy doktor például Far Play-díjat kapott, a Sportkórház orvosigazgatójaként is dolgozott, a MOB és az Európai Vívó Szövetség Orvosi Bizottságának volt a tagja, és több éven át volt a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat igazgatója. Vélhetően mindezért kapott a napokban kitüntetést a MOB éves közgyűlésén. Idén tavasszal átadta sportágunknál a keretorvosi feladatokat, a jövőben a férfi kosárlabda-válogatott orvoslásáért felel, amelyet már 46 éve lát el. A vívóválogatott új csapatorvosa a sebész végzettségű Vajda Flóra lett. Gratulálunk, és kívánunk neki legalább annyi esztendőt sportágunk mellett, mint amennyi Téglásy Györgynek jutott.
Téglásy György a napokban MOB Érdemérmet vehetett át Gyulay Zsolttól, a MOB elnökéről.
Beszélgetésünket az OSEI-ben – sokunknak továbbra is Sportkórház… – hármasban kezdtük, és az „Előttem az utódom” irányelv alapján kértük meg a belgyógyászt arra, hogy mutassa be sebész kollégáját.
„Vajda Flóra fiatal, sebész kolléganő, aki tavaly decembere, az Intézetbe lépése óta jól teljesített. A Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat igazgatójaként természetesen – miként a sportban történik – az utánpótlással is kell foglalkoznom, és Flórát teljesnek alkalmasnak vélem a feladatra. Szerteágazó a tudása, sok területen képes igen aktívan teljesíteni. nem lesz könnyű a dolga, de bizonyosan sikerrel oldja majd meg a feladatokat, problémákat. Sok sikert kívánok a munkájához, és azt kérem tőle, hogy nálam szigorúbb legyen majd a sportolókkal…”
Vajda Flóra elmesélte, hogy az első lépést már korábban megtette sportágunk felé, mivel korábbi csoporttársa tőrözött, és neki köszönhetően egyszer ő is beöltözött vívóruhába… Korábban orvosként már dolgozott a korosztályos és a felnőtt atlétikai világbajnokságon, és két évig segítette a Honvéd labdarúgó-csapatát. Azt tapasztalta eddigi rövid, vívókkal töltött időszaka során, hogy bizalommal fordulnak hozzá. Elődjéről pedig a következőket mondta: „Nagyon megtisztelő, hogy itteni, rövid pályám alatt megkaptam és megkapom tőle a bizalmat. Húsz év tudását és emberi tapasztalatát, kapcsolatrendszerét természetesen nem lehet egy az egyben átadni, de az, hogy mindenben segít, nagy biztonságot jelent a számomra. Biztos nem mindent fogok úgy csinálni, mint ő. Más egy férfi, mint egy női orvos, egy belgyógyász és egy sebész. Ráadásul rengeteget fejlődik a tudomány, változnak a rendszerek, a körülmények. De Téglásy György segítsége és támogatása elengedhetetlen számomra a kezdeti lépéseknél.”
Téglásy Györgyöt húsz év után váltja Vajda Flóra.
Vajda Flórával az évek során, reméljük, sokszor találkozunk, munkájával már a júniusi, franciaországi Európa-bajnokságon segíteni fogja a vívóválogatottat. Ezúttal a leköszönő Téglásy doktorral beszélgettünk tovább, kérdeztük az emlékeiről, illetve próbáltunk neki provokatív kérdéseket feltenni, például mindjárt az elsőt:
- Vívás vagy kosárlabda?
- Nem tud provokálni, egészen más a kettő… Egy látványos csapatsportágat nem szabad összehasonlítani egy egyéni küzdősporttal. Ráadásul az egyik mérkőzése nagyjából két óráig tart, a másik versenye tizenkét óráig. Azért nekem a kosárlabda gyakorlatilag a véremben van. Huszonöt éves koromig játszottam, majd azonnal csapatorvos lettem, úgyhogy a vívás húsz esztendeje sem kevés idő, de ez semmi a kosaras múltamhoz képest. A sok különbözőség ellenére azért orvosi szemmel nézve valami pontosan ugyanaz: a pillanatnyi szituációkban, orvosi szemmel nézve azonnali, gyors és felelősségteljes döntéseket kell hozni. Én erre törekedtem a vívásban és a kosárlabdában egyaránt.
- Szigorú orvosi döntés minden körülmények között vagy léteznek kompromisszumok?
- Az esetek túlnyomó többségében a szakmailag szükséges és ésszerű döntésekhez ragaszkodni kell, és ragaszkodtam is. De nem tagadom, akadhatnak kivételek. Itt van például Márton Anna tokiói, olimpiai sérülése. Pontosan tudtuk, hogy szakadt keresztszalaggal versenyez, ennek megfelelően zajlott a felkészülése, kezelése is. Aztán az olimpián, az első asszóban súlyosan rásérült a beteg térdére. Természetesen vissza kellett volna lépnie. Azonban a sérülés megtörtént, még rosszabb nem lehetett a helyzet. Anna mindenképpen tovább akart vívni, az edzője is támogatta a döntését. Abban a helyzetben hátrébb kellett lépnie a szakmaiságnak az emberiesség irányába. Anna hősies küzdelemben, nagy fájdalmak árán negyedik lett. De hangsúlyozom: ez igen ritka eset, a felelősségteljes döntést az orvosnak vállalnia kell.
- Kellemes emlékek, kellemetlen sztorik?
- Előbbiekből sokkal több van szerencsére. A sikereket, az olimpiai és világbajnoki győzelmeket mindig nagy örömmel éltem végig, a kudarcok pedig megviseltek. Igaz ez akkor is, ha az érzelmeimet nem szoktam látványosan kimutatni. Orvosilag a legnagyobb „élményem” a 2022-es kairói világbajnokság volt. Nagyon komoly ételmérgezést kapott gyakorlatilag a fél válogatott. Szilágyi Áron, Kun Anna és mások esetében az is kérdéses volt, hogy egyáltalán pástra tudnak-e majd lépni. Végül sikerült mindenkit „versenyképes” állapotba hozni, és az eredmények sem maradtak el. Az akkor egy nagyon komoly szakmai feladat volt, és úgy gondolom, sikerrel oldottam meg. Igazán rossz emlékem a vívással kapcsolatosan egyedül a 2018-as, újvidéki Európa-bajnokság volt, az érintettek tudják, hogy miért. De a sebek behegednek, teljesen felesleges újra feltépni azokat.
- Műtét vagy konzervatív kezelés?
- Ezt olyankor kérdezi, amikor egy asztalnál ül a sebésszel és a belgyógyásszal…? Ez a kérdés nagyon összetett, és mindig törekedtem arra, hogy több oldalról közelítsük meg a sérüléseket. Természetesen akadnak teljesen egyértelmű szituációk, amikor egyértelmű a döntés. De valóban, sokszor nem egyértelmű a helyzet. Ilyenkor nagyon sokat segít a konzílium, a kölcsönös kommunikáció, és különösen eredményes lehet ez akkor, ha a sportoló és az edzője is végighallgatja a különböző lehetőségeket. A döntés azonban végül minden esetben a sportolóé, de segíteni kell a versenyzőt a lehető legjobb kezelés kiválasztásában. Többnyire ez sikerül és sikerült, kivételek természetesen itt is akadnak.
- Kedvencek vagy „nemszeretem” emberek vannak többségben?
- Kerülöm a konfliktusokat, nem vagyok haragban senkivel. A vívásból két nevet feltétlenül szeretnék megemlíteni, sajnos, már egyikük sincs köztünk. Kulcsár Győzővel és Udvarhelyi Gáborral emberileg és szakmailag is nagyszerű kapcsolatot ápoltam, ápolhattam, és ez örök emlék marad. Ugyanakkor nem tagadom, igenis vannak kedvenceim a mai napig. De senki nem mondaná meg, hogy kik azok, és most sem fogom elárulni. Az orvosnak mindenkivel szemben ugyanazt a mércét kell alkalmaznia, ebben nem lehet kivételezés. És említettem már korábban is: az érzelmeimet nem szoktam kimutatni…
- Végezetül: kitüntetés vagy csendes hétköznapok?
- Gondolom, ezzel a most kapott MOB elismerésre céloz. Természetesen nekem is jólesik, ha elismerik a munkámat. Ezen a téren talán a Fair Play-kitüntetésemre, és a tokiói olimpia után kapott Ezüst érdeméremre vagyok a legbüszkébb. De annak is nagyon örültem, amikor a kosárlabdázók főtitkára, Bodnár Péter a közgyűlés után odalépett, és így szólt: „Gyuri, felvetődött, hogy Életműdíjat (a kosárlabda legrangosabb hazai elismerése – a szerk.) kapj, de aztán úgy döntöttünk, hogy ehhez Te még fiatal vagy…”
