Ezüst! Ami mindig nagyszerű, de a megszerzése pillanatában vereséget jelent, ami mindig fájó. Ennek ellenére nagy-nagy gratuláció a Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású kardcsapatnak és az edzőknek! Elvégre 1996-ban, Atlantában jutott el legutóbb idáig a legtradicionálisabb magyar szakág csapata. Most ismét! A negyeddöntőben az örök rivális olaszokat, az elődöntőben, rendkívüli izgalmak után az irániakat győzték le a mieink. A döntő is nyitott volt, de Korea végül jobbnak bizonyult. Hihetetlen izgalmak összefoglalója egy-egy mondatban. Három meccs, három felvonás, 9-9 epizód.

Első felvonás. Magyarország-Olaszország
Az előzmények ismertek. A bázeli Európa-bajnokságon az olaszok “bennünket választottak”. Látványosan enervált vívással lettek hetedikek, és ennek következtében a világranglista úgy alakult, hogy nem az előrevetített magyar-egyiptomi, francia-olasz párosítások jöttek össze a negyeddöntőben, hanem fordítva. Áron akkor csak annyit mondott – többször is megírtuk… – “majd megbánják…” Hát, megbánták! Íme az első felvonás kilenc epizódja.
Szilágyi Áron-Luigi Samele 5:3. Remek alaphang a tokiói egyéni döntő résztvevői között, ismét Áron nyert.
Gémesi Csanád-Luca Curatoli 4:7 – 9:10. Csanád tartotta a legerősebb olaszt – ennyi belefért.
Szatmári András-Michele Gallo 4:5 – 13:15. Kicsit azért megijedtünk, ezt az asszót nem oda számoltuk.
Gémesi Csanád-Luigi Samele 6:5 – 19:20. Az első bravúr. Nyakukon maradtunk az olaszoknak.
Szilágyi Áron – Michele Gallo 4:5 – 23:25. Itt már húzta a lábát Áron. Nem csak a tusok miatt aggódtunk, Kiki melegíteni kezdett.
Szatmári András-Luca Curatoli 7:3 – 30:28. A fordulópont, a legjobbkor. Szatyi úgy vívott, mint legszebb perceiben, és a legfontosabb tempóban.
Gémesi Csanád-Michele Gallo 5:1 – 35:29. Csanád fantasztikus! Sokadszor. Egyszerűen hihetetlen!
Szatmári András-Luigi Samele 5:5 – 40:34. Ennyi kellett, innen nem lehet gond.
Szilágyi Áron-Luca Curatoli 5:4 – 45:38. Húzta a lábát a Bajnok, de minden probléma nélkül összejött a siker.

Második felvonás. Magyarország-Irán
Az ázsiaiak hatalmas meglepetésre, 45:44-re megverték az Egyesült Államokat – ezt egyáltalán nem bántuk. A nagy kérdés az volt: Áron vállalja-e a vívást? Persze, hogy vállalta. Aztán mellette olyan főszereplője lett a meccsnek, akire tán kevesen számítottak. A csereként beálló Rabb Krisztián remekelt, ennek ellenére végig, minden váltásnál Irán vezetett, volt, hogy nyolc tussal! Aztán viszont 39:40-nél Szilágyi Áron következett, és akkor fordult a kocka, amikor kellett. A végén! Hihetetlen izgalmak után 45:43-ra nyertünk! Jöhetett az olimpiai döntő, a topfavorit, legutóbbi két ötkarikás játékokon (2012, 2020 Tokió) aranyérmes Korea ellen.
Szilágyi Áron-Mohammad Rahbari 3:5. Örültünk, hogy Áron egyáltalán vív, egyelőre ennyivel zártuk a gyors asszót.
Gémesi Csanád-Ali Pakdaman 1:5 – 4:10. A legjobb iráni teljes transzban, Csanádnak most nem ment.
Szatmári András-Farzad Baher 3:5 – 7:15. A papíron leggyengébb iráni legyőzte Andrist, nem éreztük jól magunkat mínusz nyolcnál.
Rabb Krisztián-Mohammad Rahbari 9:5 – 16:20. Kiki beállt, és valami elképesztő lendülettel hozta vissza a csapatot a meccsbe!
Szilágyi Áron-Farzad Baher 6:5 – 22:25. Tán kicsit többet vártunk, de Áron mozgásán nem látszott a fájdalom, és ez volt a legfontosabb.
Szatmári András-Ali Pakdaman 3:5 – 25:30. Szatyi nem szereti Alit. Ez a tokiói egyéni versenyen kiderült, most sem alakult jól az asszójuk.
Rabb Krisztián-Farzad Baher 8:5 – 33:35. Még egy bravúr a “fiataltól”! Krisztián egyszerűen szárnyalt, már nagyon közel kerültünk.
Szatmári András-Mohammad Rahbari 6:5 – 39:40. Még közelebb! Holott Szatyi már vezetett is, de azért innen már látszott a vége, hiszen…
Szilágyi Áron-Ali Pakdaman 6:3 – 45:43. …következett Áron. Elképesztően izgalmas volt, de sikerült. A Bajnok minden fájdalmat elfelejtett, és olimpiai döntőbe jutott Magyarország!

Harmadik felvonás. Magyarország-Korea
Magyarország legutóbb az 1996-os, atlantai olimpián vívott döntőt kardcsapatban. Aranyérmet pedig legutóbb 1988-ban, Szöulban szerzett. Koreában akkoriban, gyakorlatilag alig létezett kardvívás. Most úgy álltak fel a felek, hogy az ázsiaiak nyerték a legutóbbi két, csapat olimpiai aranyérmet… Változnak az idők.
Szilágyi Áron-Park Szangvon 4:5. Semmi gond, de jobb, lett volna előnnyel fordulni, a papíron harmadik ember ellen.
Rabb Krisztián-Oh Szandzsuk 4:5 – 8:10. Krisztián az olimpiai bajnok ellen is helytállt. Versenyben maradtunk, sőt.
Szatmári András- Gu Bongil 3:5 – 11:15. Szatyi az “ezeréves” riválisától – vele vívta a 2017-es vb-döntőt – ezúttal kikapott, nőtt az olló.
Rabb Krisztián-Park Szangvon 6:5 – 17:20. Kiki továbbra is extrát nyújtott, kezdtünk zárkózni.
Szilágyi Áron-Gu Bongil 5:5 – 22:25. Jó lett volna tovább közelíteni, de maradt a különbség.
Szatmári András-Oh Szandzsuk 7:5 – 29:30. Ez a bravúr visszaadta az esélyt, Szatyi felhozta a mieinket az újdonsült egyéni olimpiai bajnok ellen.
Rabb Krisztián-Do Gyeongdong 0:5 – 29:35. A koreaiak az utolsó meccsre cserélték be a negyedik emberüket, bár ne tették volna…
Szatmári András-Park Szangvon 4:5 – 33:40. Kellett volna Szatyitól a bravúr, hogy maradjon reális esély, de ez jött össze…
Szilágyi Áron-Oh Szandzsuk 8:5 – 41:45. Áron mindent, de mindent megtett. Ennyi sikerült.
Le a kalappal minden magyar kardozó előtt, nagyszerű versenynap után szerzett remek ezüstérmet a csapat! Gratulálunk!
Csütörtökön a női tőrcsapatok versenye következik, magyar érdekeltség nélkül, pénteken jöhet a férfi párbajtőrcsapat, hajrá, magyarok!

Eredmények. Olimpiai Játékok, Párizs. Férfi kardcsapat. Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 45:38 (Szatmári +3, Szilágyi +2, Gémesi +2).
Elődöntő: Magyarország-Irán 45:43 (Rabb +7, Szilágyi +2, Szatmári -3, Gémesi -4).
Döntő: Magyarország-Korea 41:45 (Szilágyi +2, Szatmári -1, Rabb -5).
Végeredmény: 1. Korea, 2. Magyarország (Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron, válogatott edző: Sárközi Gergely, edzők: Navarrete József, Somlai Béla, Gárdos Gábor, Decsi András), 3. Franciaország.

