Többször megírtuk, bravúros világbajnoki bronzérmével saját magának állította jóval magasabbra a lécet a magyar férfi tőrcsapat. A “képzeletbeli magasság” a Los Angeles-i kvalifikáció, amely felé természetesen hosszú még az út, és közel sem a fukuokai világkupa volt a sorsdöntő állomás. De mégiscsak jó érzés kijelenteni, hogy közel sem a legerősebb összeállításban, bravúros fordítással ötödik lett a Bálint Álmos, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású csapat, amelyben Szemes Gergő lázasan vívott – amíg bírta -, Mihályi Andor pedig sérülése miatt nem indult. Ezzel pedig tovább erősítette pozícióját a világranglistán, ha nem is jelentősen.

Dósa Dani és Szirmai Benedek öröme a Belgium elleni fordítást követően. Fotók: Bizzi Team
De lássuk, mi is történt Japánban, mert azért akadt történés rendesen…! A nyolcaddöntőben ugyanis a félig-meddig mumusnak számító belga válogatott 40:32-re vezetett a mieink ellen. Ekkor jött Dósa Dani, mivel Szirmai Mourinho Benedek ismét kevergette a lapokat a befejező emberek terén. És Dósa nagy bravúrral fordított 45:43-ra, így a negyeddöntő jöhetett a folytatásban a 9-16. helyért helyett. Micsoda különbség… Az ellenfél Franciaország volt, amelyet a vb-n legyőztünk a bronzmeccsen, most ugyanez nem sikerült. Szemes Gergő lázasan vívott, a végén ő fejezett, majdnem fordított, de 41:43-mal zárult a meccs. A folytatásban helyette Bálint Álmos szállt be, és megállta a helyét, míg Tóth Geri szinte szárnyalt Korea (45:29), majd Egyiptom (45:32) ellenében, és ezzel úgy lett meg az ötödik helyezés, hogy mindenki bőven tett érte.
Csak így tovább, férfi tőrcsapat, jöhetnek a következő esztendő feladatai. És, ugye, a léc magasra került.

Eredmények. Férfi tőrcsapat világkupa, Fukuoka, 24 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Belgium 45:43 (Dósa +7, Tóth 0, Szemes -5).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 41:43 (Szemes +4, Dósa -1, Tóth -5).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Korea 45:29 (Tóth +12, Dósa +10, Bálint -6).
Az 5. helyért: Magyarország-Egyiptom 45:32 (Tóth +8, Dósa +5, Bálint 0).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Japán, …5. Magyarország (Bálint Álmos, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely).

