Hajnali háromnegyed ötkor érkeztek meg a mindig tökéletes Augusto Bizzi mosolygós felvételei – grazie mille! – a magyar párbajtőr-válogatottakról, amelyek ismét remekeltek a világ túloldalán, a Csendes-óceán melletti Vancouverben rendezett világkupán. A sort ezúttal nem pusztán az udvariasság okán illik a hölgyekkel kezdeni. Csobó Dominik válogatottja ugyanis régen várt bravúrt ért el a nagyszerű ezüstéremmel.

A Borsody Emma, Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter összetételű négyes Dominika ellen melegíthetett be a 16 közé jutásért egy laza 45:25-tel. Utána viszont három, komoly bravúr következett, egytől egyig nálunk magasabban rangsorolt riválisokkal szemben. Kezdődött Ukrajnával, amely ellen úgy tűnhetett, mintha mi állnánk előrébb a listán, és nem fordítva lenne… A vezér “természetesen” a végig remeklő Muhari Eszti volt, de bőven tettek hozzá a többiek is, az utolsó körben Dékány Kinga fordított, Büki Lili növelte az előnyt, Eszti pedig profi módjára fejezett (43:32).

A franciák elleni bravúrhoz is nagyon kellett, hogy Kinga és Lili végig partiban legyen a világranglista második helyezettjével. Ám ott Eszti extrája mindent vitt, elvégre az utolsó asszóra négytusos hátránnyal kötött be, innen egyenlített, majd a döntő tust is beszúrta, és már lehetett is ünnepelni (40:39). Milyen egyszerű is mindezt lepötyögni a klaviatúrán, ám végigvinni… És itt nem ért véget a remeklés! Az elődöntőben az egyéni világelső Szong Szerával felálló Korea következett, és a szereposztás itt is hasonló volt, mint eddig. Eszti remekelt, és a többiek egyenletes vívással hozzátették azt, ami kell a győzelemhez. 45:41 lett a vége, és ezzel hosszú idő után vívhatott ismét vk-aranyéremért a női párbajtőrcsapat! Az észtek elleni finálé nem sikerült (22:45), de ez az ezüst fényesen igazolja, hogy igenis számolni kell a mieinkkel az olimpiai kvóták kiosztásánál!

Fentiekhez képest az urak izgalommentes napot hoztak le. Óriási dolog ám az, amikor ebben a rendkívül erős és kiegyensúlyozott szakágban leírhatjuk azt: olimpiai bajnok csapatunk (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely), Dancsházy-Nagy Tamás vezetésével csak tette a dolgát, és így lett harmadik. Biztosan legyőzte a nálunk gyengébbeket, és becsúszott egy vereség a franciáktól az elődöntőben. Ismét igaz a fenti tétel: milyen egyszerű mindezt leírni, végigvinni már nem annyira…
Siklósi Gergőék tükörsimán nyertek a nyolcért Kanada (45:24), a négyért Izrael (41:27), majd a bronzéremért a világranglistán a verseny előtt 23(!) helyen álló, Ukrajnát és a világbajnok Japánt verő Tajpej (45:18) ellen. Igaz, előtte, az elődöntőben 45:35-re kikaptunk a teljesen felforgatott összeállításban szereplő franciáktól, de hát őket mostanság sokkal fontosabb és kiélezett pillanatokban gyűrtük le nem is egyszer, legyen ez most az övék… Meg egyébként is: a vezetőedzőnek és stábjának legalább új embereket és szituációkat kell kielemezniük a videofelvételen…
Teljesen komolyra fordítva a szót: kimagasló mérleggel zárt Kanadában a magyar küldöttség, gratulálunk mindenkinek! A két egyéni érmet követte a két csapatmedál – jöhet a megérdemelt pihenés! Helyett… A fárasztó hazautazás, és a felkészülés az országos bajnokságra!

Eredmények. Párbajtőrcsapat világkupa.
Nők, 23 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Dominika 45:25 (Büki +11, Dékány +6, Muhari +2, Borsody +1).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 43:32 (Muhari +12, Büki -0, Dékány -1).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 40:39 (Muhari +3, Büki -1, Dékány -1).
Elődöntő: Magyarország-Korea 45:41 (Muhari +6, Büki 0, Dékány -2).
Döntő: Magyarország-Észtország 22:45 (Muhari -4, Büki -9, Dékány -10).
Végeredmény: 1. Észtország, 2. Magyarország (Borsody Emma, Büki Lili, Dékány Kinga, Muhari Eszter, válogatott edző: Csobó Dominik, edzők: Kovács Iván, Somfai Péter, László István), 3. Olaszország.

Férfiak, 30 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 45:24 (Siklósi +12, Koch +6, Andrásfi +3).
Negyeddöntő: Magyarország-Izrael 41:27 (Andrásfi +6, Siklósi +4, Koch +4).
Elődöntő: Magyarország-Franciaország 35:45 (Andrásfi 0, Siklósi -4, Koch -6).
A 3. helyért: Magyarország-Tajpej 45:18 (Siklósi +14, Nagy +9, Koch +4).
Végeredmény: 1. Svájc, 2. Franciaország, 3. Magyarország (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás, edzők: id. Andrásfi Tibor, Boczkó Gábor, Halla Péter, Dancsházy-Nagy Tamás).

