Konvencionális hétvége – hiányzókkal

ápr 29, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon - gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Nincs hétvége vívás nélkül. Ez az esztendő eddigi valamennyi víkendjére igaz, és így is marad egészen május végéig. Ekkor kapnak a legjobbak – kontinenstől függően – két-három hét felkészülési időt a kontinensbajnokságra, az Európa-bajnokságot június 16. és 21. között rendezik a Párizs melletti Anthonyban. Szezonzárásként pedig július végén következik majd a hongkongi világbajnokság. 

De térjünk vissza a mostani hétvégére, amikor a konvencionális fegyvernemek, a tőr és a kard következnek – természetesen magyar szereplőkkel. Érdekesség, hogy a hazai válogatási rangsor már mindkét szakágban lezárult, ennek ellenére még két-két rangos verseny vár mindenkire májusban. Jelen állás szerint férfi kardban és női tőrben lehetnek kérdőjelek az összeállítás tekintetében Nemcsik Zsolt, illetve Marco Goncalves vezetőedző fejében, meglátjuk, ezen a hétvégén okosabbak leszünk-e ebben a tekintetben…

Férfi kardban valószínűleg nem… A Szöulból a szomszédos Incshonba költöző Grand Prix-n ugyanis mindösszesen három magyar vívó indul, méghozzá Rabb Krisztián – kiemelt -, Szatmári András és Horváth Gergő. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron most szusszan egyet a szezon legfontosabb feladatai előtt. A második vonal az U23 Eb-n vett részt – igaz, nagyon sokan vállalták a nemzetközi mezőnyből a kettős indulást -, és Gémesi Csanád sem indul. Érdekesség: az olaszok, a franciák, az amerikaiak és az oroszok egyaránt a maximális 12-12 fővel vesznek részt a nagyon erős eseményen, amelyen a világranglista élmezőnyéből Áron mellett egyedül az egyiptomi Hesham hiányzik. A nőknél sincs „tülltengés” magyar indulókban. Itt négyen rajtolnak, Battai Sugár, Szűcs Luca – ők kiemeltek lesznek -, Spiesz Anna és Pusztai Liza. Katona Renáta és Márton Anna sérülés miatt nem indul, a hírek szerint ők ősszel térnek vissza. Amennyiben így lesz, akkor minden valószínűség szerint ez a négyes szerepel majd a világversenyeken is. Pénteken és szombaton rendezik a selejtezőket két-két magyarral, vasárnap pedig jöhet a java…

Tőrben is keleti a helyszín, ám jóval közelebbi, csütörtöktől vasárnapig Isztambulban rendeznek egyéni és csapat világkupát – hatalmas mezőnyökkel. Hiányzó a legjobbak közül mindösszesen egy-egy akad, a férfiaknál éppen Dósa Dani. Vezéregyéniségünk sérült csuklója miatt a legutóbbi vk csapatversenyét is kihagyta, sajnos, nem sokat javult az állapota, nem utazhatott el Törökországba. Nélküle jóval nehezebb lesz a csapatverseny, fiatal válogatottunknak Szemes Gergő vezérletével kell helyt állnia. Női tőrben magyar részről nem lesz hiányzó, Pásztor Flóra kiemelt lesz, itt is a csapatversenyen lesz a hangsúly magyar részről. Természetesen mindenkinek az érem lebeg a szeme előtt, de jelen helyzetben inkább a nyolc közé kerülés, majd a minél értékesebb helyezés a reális célkitűzés. Ha már a létszámot említettük kardban, akkor ellenkező előjellel tegyük meg itt is: a férfiaknál tizenegy, a nőknél tíz magyar lép majd pástra. Csütörtökön és pénteken az egyéni selejtezőket, szombaton az egyéni főtáblákat, vasárnap pedig a csapatversenyeket rendezik Isztambulban. 

Természetesen mindkét helyszínen: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események