A nyolcvanas években, ha valaki belépett a Semmelweis utcai Honvéd vívóterembe, egyvalamiben biztos lehetett. A különleges szentély társalgó mögötti részén ott lesz Horváth Kornél, és párbajtőröző tanítványai.
Az 1981-es, Clermont Ferrand-i világbajnokság bronzérmes magyar párbajtőrcsapata, benne három Horváth-tanítvánnyal: Szijj Károly, Dénes Balázs, Horváth Kornél, Sákovics József, Kolczonay Ernő, Pethő László, Székely Zoltán.
Fiatal trénerként Kubában edzősködött, onnan hazatérve került a piros-fehér klubhoz. Többek között Hátszegi-Hatz József és Pézsa Tibor fémjelezte akkoriban a klubot – az ő elismerésüket nem volt egyszerű kivívni. Horváth Kornélnak sikerült. Ugyanis nem beszélt, nem vitázott, csak dolgozott, dolgozott és dolgozott. Addig dolgozott, amíg a neves mesterek is azt mondták: hadd dolgozzon… A terem azon szakasza reggel, délelőtt, délután és este is tele volt, Horváth Kornél pedig éveken belül párbajtőr fellegvárrá növesztette a Honvédot. Kolczonay Ernő volt természetesen a “vezérbika”, de ott volt mellette Pásztor Szabolcs, Dénes Balázs, Szijj Károly, Budai István, Kolczonay István, Kriszt György és még sokan mások. Tízszeres bajnoki aranyérmes lett a Honvéd, abban az időszakban az volt a nagy fegyvertény, ha valamelyik klub el tudta egyszer-egyszer kapni a piros-fehéreket. Mindeközben az edző – természetesen honvédos – lánya, Horváth Brigitta is egyre fejlődött, és helyet követelt magának a tőrválogatottban.
Mesterlegendák 1998-ból. Kovács Tamás, Horváth Kornél, Szlovenszky Lajos, Szlovenszky István és Decsi István. (Fotó: vívómúzeum)
Aztán, különböző okok miatt a mester ismét a külföldöt választotta, és Portugáliában teremtette meg a párbajtőr alapjait. Hazatértekor ismét benyitott a Honvédba, de zárt kapukat talált, az indokokat megint csak ne bolygassuk. A vívásban szinte minden nagy egyéniség különleges – miért lett volna más Horváth Kornél… Benne mindez azt váltotta ki, hogy teljes mellszélességgel hátat fordított a vívásnak. Sosem kérte, hogy visszatérhessen, sosem kuncsorgott bármiféle elismerésért. Nem biztos, hogy elfogadta a történteket. Az viszont biztos, hogy soha, senkitől nem kért szívességet azért, hogy ismét jogos és elismert tagja legyen a magyar vívótársadalomnak.
Járt volna neki. A fiatalabbak így tán már nem is ismerték. Bánhatják…
