Elhunyt Horváth Zoltán

jún 12, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Hosszú, súlyos betegség után, 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán, korábbi olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok kardozó. Az egész magyar vívótársadalom gyászolja egykori klasszisunkat.

Horváth Zoltánnak egész életében azzal a “bélyeggel” kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban tán a legnagyobb egyénisége. Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as, római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett. 

Horváth Zoltán

A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki okkal a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Az addig egyenesen felfelé ívelő karriert egy 1964-es, rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el, és viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult. 

Ezt követően sokáig külföldön edzősködött, majd hazatért. Meg nem értett zseniként élte meg későbbi éveit, némileg okkal. Kétségkívül zsenije volt ugyanis sportágának, egy egészen kivételes generáció utolsó éveit élhette végig ifjú csapattársként – sikert sikerre halmozva. Senki sem tudhatja, mi mindent ért volna el így is káprázatos eredménysora mellett, ha nincs az a bizonyos baleset…

Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte, végül hosszú betegség után hunyt el. Horváth Zoltánt a magyar vívótársadalom sosem feledi, emlékét örökre megőrzi. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Bánhidi Balázs hetedik Somorján

A somorjai kadet európai körverseny férfi tőr egyéni számában Bánhidi Balázs a nagy mezőnyben az értékes, hetedik helyen végzett, gratulálunk!

Kovács Gergely és Dékány Kinga nyerte a szezonnyitót

Az idény első felnőtt válogató versenyét Gödöllőn rendezték. A párbajtőr Mk-fordulót a férfiaknál Kovács Gergely, a nőknél Dékány Kinga nyerte, gratulálunk!

Duplázások junior kardban

Egy hetet követően ismét Magyarkupa-fordulót rendeztek női kardban. A győztesek személye nem változott: a férfiaknál Papp Zsadány, a nőknél Csonka Dorottya győzött. 

32-ig jutottak kadet női tőrözőink

A somorjai kadet női tőr egyéni európai körversennyel kezdődött meg vívóink 2025/26-os nemzetközi válogató versenysorozata. Grósz Fióna és Németh Emma volt a legjobb 32-ben a nagy mezőnyben.

Felnőtt kezdés – olimpiai bajnokokkal

Gödöllő új sportcsarnokában kezdődik a felnőttek számára a 2024/25-ös válogatási szezon. A férfi és női párbajtőrözők vívnak Magyarkupa-fordulót a hétvégén. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM