A Marosi család a magyar vívás nagyjai közé tartozott. József húga, Paula, az 1964-es olimpián aranyérmet nyerő női tőrcsapat egyik nagy egyénisége volt. Bátyja, Marosi József pedig az egyik olyan különleges egyénisége volt a magyar sportnak, aki két fegyvernemben állhatott dobogóra az olimpián. 1956-ban, Melbourne-ben párbajtőrcsapatban ezüst-, tőrcsapatban bronzérmet nyert.
Mindkét szakágban kiemelkedőt nyújtott, egyéniben egyaránt országos bajnoki ezüstérmet nyert, ami már akkoriban is különlegesnek számított, ma pedig teljességgel lehetetlen… Pályafutását követően mérnökként kamatoztatta tudását, munkája során több szakmai elismerést szerzett.
Korábbi csapattársa, a nála néhány évvel fiatalabb Kamuti Jenő a következőket mondta róla: „Marosi Jóskától nagyon sokat tanultam. Akkoriban egy vívóteremben edzett az OSC és a BVSC, így együtt tréningeztünk. Jóska a két-két és fél órás edzések végén mindig csinált guggolásból száz kitörést. Ezt aztán én is átvettem tőle, mert gyengének éreztem a lábam. Nagytudású ember volt a páston és azon kívül is.”
Marosi Józsefet a vívószövetség saját halottjának tekinti.
