Hunor védte a magyarok becsületét

nov 16, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

A hatalmas mezőnyű és magas színvonalú budapesti kadet tőr európai körversenyen a szigetszentmiklósi Kosztolányi Hunor remek bronzérmet szerzett, gratulálunk!

Tán a világ egyik legerősebb kadet európai körversenyét rendezték szombaton a BOK Csarnokban! 363 induló, rekordmezőny, közte 20 amerikai, japánok, koreaiak, és természetesen valamennyi európai élnemzet tehetségei ott gyülekeztek a reggeli rajtnál. Mindez azért valamelyest előrevetítette azt, hogy nem mi leszünk szombaton a főszereplők, ám ebben kellemesen csalódnunk kellett – köszönhetően a szigetszentmiklósi Kosztolányi Hunornak

Magyar bronzérem – Hunornak köszönhetően!

Kessler Zoltán tanítványa az 512-es (!) tábláról indult előrébb és előrébb, a 64-től kezdve spanyol, lengyel, japán és brit ellenfeleket legyőzve jutott el az elődöntőig. Ráadásul egyedül utóbbi asszó volt szoros (15:13), a többit magabiztosan hozta le Kosztolányi, aki ezzel a sikerével karnyújtásnyira került a szezon korosztályos világversenyeitől. Az elődöntőben az amerikai Sisinni már nagy falat volt, a nagyon szoros mérkőzésen 14:15 lett a vége, de ez a bronzérem nagyon szép eredmény, gratulálunk Hunornak, mesterének, és Bakó Tamás válogatott edzőnek!

Egy tuson múlott a döntő – a négy között is remekelt a szigetszentmiklósi tőröző.

“Nagyon boldog vagyok, de nagyon sajnálom az elődöntő utolsó tusát, megvolt az esélyem a fináléra. Hosszú nap volt, a négy közé kerülésért a végjátékban kaptam egy gyomrost a brittől, kellett a pihenő, de utána tudtam, mit akarok csinálni. Sok segítséget kaptam kívülről is, köszönöm! Bízom abban, hogy ott lehetek a korosztályos Európa- és világbajnokságon is, ott sem szeretném ennél alább adni!” – nyilatkozta honlapunknak Kosztolányi Hunor. 

Kosztolányi Hunor okkal elégedett a bronzéremmel.

A többiekről: további ketten voltak a 32-ben, és még egy tőrözőnk került a 64 közé.  A női tőrözők csapatversenye nem sikerült, öt indulónkból a második számú magyar csapat (Grósz Fióna, Oláh Csilla, Simon Borbála, Zsigmond Eszter) tudott mérkőzést nyerni, igaz, ők kettőt is. A nyolcaddöntőben aztán az Egyesült Államoktól 45:23-as vereséget szenvedtek, ezzel a 15. helyen zártak. 

Aminek viszont ismét csak örülhettünk, az a nagyszerű szervezés. A kadet európai körversenyeken több mint kétezer fiatal indult (!) a BOK Csarnokban, erre a hétvégére is jutott hétszáz tőröző. A hatalmas mezőnyt mindenféle gond és probléma nélkül vezényelte le a magyar szervezőgárda, mi Fodor Kende sportigazgatót kérdeztük a “receptről”.

“Természetesen szükséges hozzá egy ilyen remek és tágas létesítmény, mint a BOK Csarnok, de azért reméljük, a mi csapatunk is hozzá tud tenni valamit ahhoz, hogy ilyen zökkenőmentesen menjenek le a versenyek. Lassan már természetessé válik, hogy az ‘európai körversenyekre’ népes amerikai és ázsiai küldöttségek is érkeznek Budapestre, az egyik legnagyobb mezőnnyel mi büszkélkedhetünk. Szakmailag pedig rendkívül fontosak a kadet versenyek, ez az előszobája a későbbi, komolyabb feladatoknak. Jó példa erre a mostani, junior kard Vk Taskentben. Két bronzérmesünk, Kónya Csenge és Vajda Oszi egyaránt a kadet viadalokon nőtt fel. Csenge éppen Gödöllőn nyert európai körversenyt, Oszi pedig tavaly, Tallinnban lett aranyérmes a kadet Eb-n.” – nyilatkozta honlapunknak Fodor Kende. 

Vasárnap fordított szereposztásban vívnak tőrözőink. Reggel kilenctől a nők egyéni és a férfiak csapatversenyét rendezzük. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet férfi tőr egyéni európai körverseny, BOK Csarnok, 363 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Bán-Calabro (olasz) 15:12, Bodor-Chino (francia) 15:12, Kosztolányi-Lorenzo Pereira (spanyol) 15:9, Grósz-Kavecky (cseh) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kosztolányi-Pociegiel (lengyel) 15:4, Bán-Collini (olasz) 6:15, Bodor-Murakami (japán) 13:15.

Nyolcaddöntő: Kosztolányi-Murakami (japán) 15:9.

Negyeddöntő: Kosztolányi-Belbouab (brit) 15:13.

Elődöntő: Kosztolányi-Sisinni (amerikai) 14:15.

Végeredmény: 1. Marco Panazzolo (olasz), 2. Riccardo Sissini (amerikai), 3. Kosztolányi Hunor (edző: Kessler Zoltán, válogatott edző: Bakó Tamás) és Emanuele Iaquinta (olasz), …17. Bodor Áron, …31. Bán Sebestyén, …47. Grósz Roland.

Kadet női tőrcsapat európai körverseny, BOK Csarnok, 53 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország 2-Törökország 5 45:12, Magyarország-Egyesült Államok 3 30:45, Magyarország 3-Törökország 3 32:45, Magyarország 4-Horvátország 24:45, Magyarország 5-Lengyelország 3.

A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország 2-Horvátország 45:37.

Nyolcaddöntő: Magyarország 2-Egyesült Államok 23:45.

Végeredmény: 1. Egyesült Államok 3, 2. Egyesült Államok, 3. Törökország, …15. Magyarország 2 (Grósz Fióna, Oláh Csilla, Simon Borbála, Zsigmond Eszter), …33. Magyarország (Haroni Agapi, Mahovszkij Szilvia, Márkus Boglárka, Zhou Xinyao), …41. Magyarország 3 (Kolbert Emese, Kozári Anna, Nyéki Orsolya), …48. Magyarország 5 (Antal Kata, Bagosi Borka, Tóth Abigél), …52. Magyarország 4 (Halász Lea, Illés Johanna, Nagy Emma, Petersen Emma).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szúrófegyverek hétvégéje következik

Tőrben a fegyvernem „gálája”, a torinói egyéni Grand Prix következik, párbajtőrben a férfiak Heidenheimben, a nők Vuhsziban vívnak egyéni és csapat világkupát. 

Pályázat – Sportolói életmodell ösztöndíj – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A sportolói kettős életpálya modell kialakításának támogatására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) ösztöndíj pályázható azon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve a doktori iskoláinkban tanulmányokat folytató doktoranduszok számára, akik...

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Élő eredmények

Közelgő események