- Eddig is elnökségi tagja volt az MVSZ-nek, de az új felállásban szakmai alelnök lett. Jól csengő pozíció, vagy kemény munka?
- Semmiképpen sem jól csengő tisztség! Pontosabban az, de egyben rendkívül megtisztelő és felelősségteljes. Így állok hozzá, de azt máris látom, hogy valóban nem egyszerű a feladat. Természetesen szeretnénk még jobbá tenni a magyar vívás rendszerét, de olyan óvatosan kell lépkedni, mintha porcelánboltban lennénk… Minden változást nagyon körbe kell járni, a közeg nagyon szenzitív, ráadásul eredményes. És eredményes társulat esetében nehezebb megértetni a változtatások szükségességét.
- Erre még visszatérünk, de most beszéljünk Önről. Gyorsan vált rablóból pandúrrá, nyolc éve még olimpián szerepelt, most három fontos, vezető pozíciót tölt be, miközben edzősödik is. Hogy bírja?
- Néha érzem, hogy fáradok, de mindenhol próbálom megállni a helyemet. “Munkahelynek” mondják, ahol az ember dolgozik, de én sosem tekintettem annak sem a vívást, sem a sportot, sem a Honvédot. Azt csinálhatom, amit szeretek. Ez óriási előny, sokkal könnyebb így dolgozni, még akkor is, ha valóban állandóan tele van a naptáram.
- Mielőtt a vívásra visszakanyarodunk, “nézzünk körül” másfelé. A Honvéd mennyiben az a Honvéd, ami volt, mondjuk fél évszázaddal ezelőtt?
- Én 1996 óta vagyok a klubnál, azaz majdnem harminc éve, de ez idő alatt is rengeteg változás történt. Nem mondanám katonaegyesületnek magunkat, már csak azért sem, mert civil szervezet vagyunk. De tény, hogy nagyon jó a kapcsolat a Honvédelmi Minisztériummal, és sok szállal kötődünk egymáshoz. A katonáknak helyet adunk a létesítményeinkben, szakemberekkel is segítjük őket, miként mi szintén kapunk jelentős támogatást. De már nincs vigyázz állás, tisztelgés és egyenruha… Civil klub vagyunk, sok gyerekkel, egyben katonai sportolókkal, ami a történelmünk folytatása és része.
- És a Magyar Olimpiai Bizottság? Önnek rálátása kell legyen a sportállamtitkárság és a MOB kapcsolatára, elvégre mindkettőhöz kötődik…
- Először is: megint csak megtisztelő a számomra, hogy a harmadik ciklusomat kezdhetem a MOB elnökségi tagjaként. A kérdésére válaszolva: tényleg úgy érzem, hogy jó irányba halad a két testület kapcsolata. A rivalizálást felváltotta az együttműködés, kölcsönösen kikérve egymás szakmai véleményét hoznak döntéseket az illetékesek, és ez nagy előrelépés.
- Akkor újra vívás! Ön is ott volt, amikor aranyérmes lett a férfi párbajtőrcsapat Párizsban. Mi a fiúk titka, mit tudnak jobban, mint az Önök riói bronzérmes csapata?
- Nem lehet ilyen összehasonlítást tenni! Bizonyos dolgokban erősebbek a mostaniak, de olyan is van, amiben magunkat érzem jobbnak. Ők most fantasztikusak voltak, ráadásul korlátlan lehetőségük van a jövőben is, nagyon fiatalok még. Azt ugyanakkor észre kell venni, hogy nyolc év alatt hatalmasat változott a vívás. A tizenkét olimpiai aranyból mindössze négy jutott Európának. Keletre tolódott a sportág, hatot nyertek az ázsiaiak, és kettő maradt Amerikának. Teljesen megszűnt az európai dominancia, ez valahol jó a vívásnak, de a mi kis megszokott életünket alaposan átalakítja, elvégre ezzel kell felvenni a versenyt.
- Szakmai alelnökként éppen az olimpiai válogatás idején kellett először véleményt formálnia. Alaposan bekezdett…
- A döntéseimet úgy hozom meg, hogy őszintén hiszek bennük. Lelkiismeretfurdalás nélkül tudok melléjük állni, és ezt nagyon fontosnak tartom. Az életben, így a vívásban is kell néha nehéz döntéseket hozni. Korábbi sportolóként nehéz azt látni, hogy egy döntés nem lehet mindenkinek jó. De határozni kell, akár sajnálva azokat, akik így elesnek valamitől. Ez egyáltalán nem tölt el jó érzésekkel. Ugyanakkor a válogatás kérdésében a többség egyetértett, és az eredmény is igazolta, hogy jó döntés született. Ám személyi és pénzügyi kérdésekben mindig lesz olyan fél, aki sérelmesnek tartja a történteket.
- Beszéltünk már a változásokról. Miért tartja ezeket szükségesnek, amikor kifejezetten sikeres jelenleg a magyar vívás?
- A kihívásokhoz folyamatosan igazodni kell, és a múltból megélve nem lehet fejlődni. Amikor én válogatott lettem, abból állt a felkészülés, hogy napi nyolc órát vívtunk. Hol lennénk most, ha nem változtattunk volna a metódusokon… Egyre összetettebb az élsport, és ehhez folyamatosan kell alkalmazkodni.
- Hamarosan ismét nehéz döntéseket kell hoznia, elvégre a válogatott edzői pályázatokat kell elbírálnia a testületnek.
- Szilágyi Áronnal volt egy nagyon jó beszélgetésem nemrégiben. Bár nem hatalmazott meg, hogy elmondjam a véleményét, de nagyon egyetértettünk. Ma már egy válogatott edzőnek nem az a feladata, hogy megtanítsa, hol a kvart. Ez is egy roppant összetett munka lett, és ehhez kell megtalálni a legjobb pályázókat. Biztos lesznek meglepetések, biztos lesznek újrapályázók, érdekes pár hét következik. de itt is arra fogunk törekedni hogy a legjobb döntések szülessenek. Az azért kijelenthető, hogy az eddig eredményes szakemberek előnyt élveznek, azt hiszem, ez így van rendjén. De ebben a helyzetben is lesznek majd “vesztesek”, bizonyosan nem lesz egyszerű döntést hozni egy-két szituációban. Ám miként már említettem: alapos mérlegelés után fogok véleményt mondani, és őszintén hinni fogok a döntéseimben.
