Kezdésnek két nyolcaddöntő

ápr 24, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Betegség és vereség. Sajnos, többnyire ez jellemezte a tallinni U23-as Eb nyitónapját. Legjobban két női kardozó, Keszei Kira és Bende Barbara szerepelt, ők nyolcaddöntőig jutottak.

Már a reggel is rosszul kezdődött Tallinnban… A párbajtőrözők ugyanis egyik legjobbjuk, Keszthelyi Zsombor nélkül indultak el a szállodából a közeli csarnokba. Zsombi ugyanis már előző este rosszul érezte magát, és semmit nem javult az állapota reggelre sem. Így úgy döntöttek, Peterdi András válogatott edzővel közösen, hogy felesleges kockáztatni, reméljük, a szombati csapatversenyen már ott lehet Keszthelyi Zsombor. A társak – Kovács Gergely, Somody Soma és Osman-Touson Maruán – eleinte megoldották a helyettesítést, ám a direkt táblán jöttek a kellemetlen vereségek. Maruán a 64-ben, Soma a 32-ben kapott ki svéd riválisától. A tavalyi ezüstérmes Gergő sem járt jobban, ő ugyancsak a 32-ben, a svájci felnőtt válogatott Hauritól kapott ki egyetlen tussal, 15:14-re. 

Keszei Kira 11. lett, ezen a napon ő szerepelt a legjobban. Fotó: Bizzi Team

Még női kardban szerepeltünk végül a legjobban az U23-as Eb nyitónapján, bár a két nyolcaddöntős helyezésnek itt sem lehetett felhőtlenül örülni… Csonka Dorottya már a csoportkörben búcsúzott, majd a 32 között Kovács Zsanett esett ki. Bende Barbara és Keszei Kira győzelemmel kezdte a főtáblát, ám a nyolcaddöntőben ők is vereséget szenvedtek. Kira járt sokkal közelebb a sikerhez, de végül az utolsó tus neki sem jött össze – 14:15. 

A nap harmadik fegyverneme a női tőr volt, és számunkra ez ért véget legkorábban. A csoportkörből még Wolf Eszter – veretlenül -, Nekifor Erika, Marosi Gréta és Badár Szonja is továbbjutott, azonban a direkt kieséses táblán nem sok siker jutott a mieinknek. Egészen pontosan egy. Ez azt jelentette, hogy Eszter, Erika és Gréta a 32, Szonja a 64 között búcsúzott. 

Az U23-as Európa-bajnokság pénteken a másik három fegyvernem egyéni versenyével folytatódik, hajrá, magyarok!

Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Tallinn. 

Férfi párbajtőr egyéni, 92 induló. A csoportmérkőzéseken: Kovács Gergely 5 győzelem /0 vereség, Somody Soma 5/1, Osman-Touson Maruán 4/1 (továbbjutottak), Keszthelyi Zsombor betegség miatt visszalépett.

A legjobb 32 közé jutásért: Kovács-Marques (portugál) 15:7, Somody-De Bock (belga) 15:11, Osman-Touson-Elg (svéd) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Somody-Kelly (svéd) 10:15, Kovács-Hauri (svájci) 14:15.

Végeredmény: 1. Ian Hauri (svájci), 2. Sven Vineis (svájci), 3. Alon Sarid (izraeli) és Paul Fortine (francia), …18. Kovács Gergely, …21. Somody Soma, …35. Osman-Touson Maruán.

Női tőr egyéni, 58 induló. A csoportmérkőzéseken: Wolf Eszter 5 győzelem/0 vereség, Nekifor Erika 4/1, Marosi Gréta 3/2, Badár Szonja 3/3 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Marosi-Wieczorek (lengyel) 15:13, Badár-M. Schreiber (svéd) 8:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Wolf-M. Schreiber (svéd) 9:15, Nekifor-Petrova (ukrán) 13:15, Marosi-Amore (olasz) 12:15.

Végeredmény: 1. Giulia Amire (olasz), 2. Olga Szopit (ukrán), 3. Miriam Schreiber (svéd) és Emmie Nyal (francia), …18. Wolf Eszter, …21. Nekifor Erika, …29. Marosi Gréta, …37. Badár Szonja.

Női kard egyéni, 46 induló. A csoportmérkőzésen: Kovács Zsanett 4/2, Keszei Kira 3/2, Bende Barbara 3/2 (továbbjutottak), Csonka Dorottya 1/4 (kiesett).

A legjobb 16 közé jutásért: Keszei-Georgijeva (bolgár) 15:8, Bende-Hirschfeld (német) 15:14, Kovács-Stemper (német) 9:15. 

Nyolcaddöntő: Keszei-Bondar (ukrán) 14:15, Bende-Lenkiewicz (lengyel) 5:15.

Végeredmény: 1. Mathilde Mouroux (francia), 2. Toscane Tori (francia), 3. Benedetta Fusetti (olasz) és Manuela Spica (olasz), …11. Keszei Kira, …14. Bende Barbara, …21. Kovács Zsanett, …37. Csonka Dorottya. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

FELHÍVÁS- a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre

FELHÍVÁS- a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre: Letöltés: Pályázati kiírás letöoltése Letöltés: Adatvédelmi nyilatkozat Letöltés: Adatlap

Pályázati kiírás az Iskolai vívósport és az Egyetemi, főiskolai vívás fejlesztésére

A Magyar Vívó Szövetség pályázati kiírásokat tesz közzé az iskolai vívósport és at egyetemi és főiskolai vívósport fejlesztésére! A pályázat kiírója és elbírálója: Magyar Vívó Szövetség elnöksége 1. Pályázati kiírás az „Iskolai vívósport” fejlesztésére: Letöltés:...

Napos csütörtök után borús péntek

A heidenheimi férfi párbajtőr egyéni világkupa-versenyen nem jutott a legjobb tizenhat közé magyar vívó, a 32-ben négyen voltak. Javítani szombaton, a csapatversenyen lehet, hajrá, magyarok!

Hatból négy a vuhszi mérleg

A kiemelt Muhari Eszter mellett Büki Lili, Dékány Kinga és Kardos Edina jutott a Kínában rendezett női párbajtőr egyéni világkupaverseny főtáblájára, hajrá, lányok!

Majdnem teljes a korosztályos válogatott!

Az MVSZ elnökségi ülésén – többek között – kijelölték a tbiliszi, kadet és junior Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottat, két szakág kivételével. Hajrá, magyar fiatalok!

Élő eredmények

Közelgő események