Nagy mezőny, kevés sikerélmény

nov 15, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A budapesti kadet tőr európai körverseny szombati napján nem a magyarok játszották a főszerepet - legfeljebb az ismét jelesül teljesítő szervezők. Férfi egyéniben ketten voltak 32-ben, női csapatban a 13. helyen végeztek a mieink.

Egy héttel a csúcsmezőnyű kadet párbajtőr európai körverseny után, ezúttal a hasonló korosztályú tőrözőkkel telt meg a BOK Csarnok valamennyi pástja. Az egy héttel korábbi mezőnyhöz képest egyedül az amerikaiak hiányoztak, akik – tegyük hozzá… – abszolút a világ élmezőnyéhez számítanak. Ám ez a “könnyítés” sem segített a magyar fiataloknak, ezúttal statisztaszerepre kényszerültünk. 

A 13. helyezett kadet női tőrcsapat.

A férfiak több mint 300 fős mezőnyében hatan jutottak a 64 közé, a 32-be már csak Glatt Ádám és Szögi-Nagy Tamás került, ott azonban mindketten búcsúztak. Női csapatban a Grósz Fióna, Mészöly Regina, Németh Emma, Radics Anna összeállítású válogatott a 13. helyen végzett. 

Glatt Ádám – Szögi-Nagy Tamással együtt – a legjobb 32 közé jutott.

Vasárnap a nők egyéni és a férfiak csapatversenye következik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet tőr európai körverseny, BOK Csarnok. 

Férfi tőr egyéni, 302 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Glatt-Ghetu (román) 15:12, Szögi-Nagy-Blanchard (francia) 15:13, Tóth-Gumasz (görög) 13:15, Farkas-Girondin (francia) 6:15, Lakatos-Alteri (olasz) 9:15, Lackó-Sofer (izraeli) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Glatt-Elvan (török) 10:15, Szögi-Nagy-Alteri (olasz) 10:15.

Végeredmény: 1. Mahel Bouzama (francia), 2.Aris Kiayias (ciprusi), 3. Constantin Chino (francia) és Luca Guidi (olasz), …22. Glatt Ádám, …31. Szögi-Nagy Tamás, …33. Lackó Máté, …36. Lakatos Balázs, …45. Farkas Ákos, …60. Tóth Benjámin. 

Női tőrcsapat, 52 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország 2-Görögország 3 45:7, Magyarország 4-Törökország 5 45:33, Magyarország 5-Ukrajna 2 45:30, Magyarország 3-Japán 21:45. 

A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Németország 4 45:25, Magyarország 2-Csehország 37:45, Magyarország 4-Franciaország 15:45, Magyarország 5-Németország 23:45.

Nyolcaddöntő: Magyarország-Franciaország 22:45.

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Törökország, 3. Japán 3, …13. Magyarország (Grósz Fióna, Mészöly Regina, Németh Emma, Radics Anna), …20. Magyarország 2 (Bagosi Borka, Spissák Dalma, Tímár Zsófi, Varga Zselyke), …25. Magyarország 4 (Dankó Écska, Sárdy Luca, Viczán Boglárka), …28. Magyarország 5 (Kolbert Emese, Kozári Anna, Zsigmond Eszter).…40. Magyarország 3 (Csordás Effi, Halász Lea, Kurucz Lilien, Nagy Emma).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázat – Sportolói életmodell ösztöndíj – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A sportolói kettős életpálya modell kialakításának támogatására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) ösztöndíj pályázható azon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve a doktori iskoláinkban tanulmányokat folytató doktoranduszok számára, akik...

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Magas volt az orosz akadály 

Kilencedik helyen végzett a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge összeállítású női kardcsapat a tbiliszi junior világkupán. 

Élő eredmények

Közelgő események