Rácz Brigi és Fodor Bendegúz nyerte a kadet kard Mk-t

okt 18, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A szombati kadet kard Magyarkupa-fordulót az UTE vívótermében rendezték, a nőknél Rácz Brigitta (KVSE) és Fodor Bendegúz (TFSE) nyerte. 

(Címlapképünkön a díjátadó, olimpiai bajnok Csongrádi László látható Fodor Bendegúzzal.)

A java természetesen hátravan a szezonnak, de a kadet kardozó nőknél azért máris kezd kirajzolódni az élmezőny, amely egyébként egyáltalán nem meglepő. Elvégre az eddigi válogatók után az esélyesek vezetik a rangsort. Komjáthy Bogi már tavaly bronzérmet nyert az antalyai kadet Európa-bajnokságon, és Rácz Brigitta is benne volt az akkor ezüstérmet szerző magyar válogatottban. Bácskay Kincső pedig remekelt az eddigi őszi versenyeken, annak ellenére, hogy bokasérülése miatt ezúttal visszalépett a negyeddöntőben. A finálét így a fentebb említett, másik két favorit vívta, ezúttal Brigi győzött 15:10-re, majd így nyilatkozott honlapunknak. 

“Nagyon örülök ennek az aranyéremnek. Az első két versenyem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, úgyhogy büszke nagyok arra, hogy ezúttal sikerült összeszedetten, jól vívnom.”

A férfiaknál jóval nagyobb mezőny indult, és Fodor Bendegúz, a TFSE tehetsége táblaegyesként, végig sima győzelmekkel nyerte meg a versenyt, megelőzve Bánházi Bulcsút, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Tarpataky-Háry Botond és Koszta-Ajvász Imre állhatott. 

Fodor Bendegúz a győzelme után így nyilatkozott honlapunknak: “Úgy érzem, hogy a mai nap nagyon jól sikerült, fejben végig ott voltam, és asszóról asszóra egyre jobban ment a vívás. Remélem, az egész szezon során így megy ez a továbbiakban is.”

Eredmények. Kadet kard Magyarkupa-forduló, UTE vívóterem.

Nők, 43 induló. Végeredmény: 1. Rácz Brigitta (KVSE, edző: Király Bence), 2. Komjáthy Boglárka (Vasas), 3. Szepesi Emília (MTK) és Berecz Dóra (Törökbálint), 5. Kruchina Lilla (Vasas), 6. Bácskay Kincső (Vasas), 7. Deák-Molnár Dóra (TFSE), 8. Kardos Amira (KVSE). A döntőben: Rácz-Komjáthy 15:10.

Férfiak, 74 induló. Végeredmény: 1. Fodor Bendegúz (TFSE, edző: Patócs Ákos), 2. Bánházi Bulcsú (KVSE), 3. Tarpataky-Háry Botond (TFSE) és Koszta-Ajvász Imre (MATE-GEAC), 5. Radácsi Patrik (BVSC), 6. Decsi Hunor (KVSE), 7. Révész Bence (MATE-GEAC), 8. Pethő Olivér (Metropolis). A döntőben: Fodor-Bánházi 15:5.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események