Tovább tart a böjt

ápr 15, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Keresztes Ádám szerepelt a legjobban a magyarok közül a kadet és junior világbajnokság junior párbajtőr egyéni versenyszámában. A tatai vívó nyolcaddöntőig jutott.

A párbajtőrözők versenyének kezdetével Rijádba is beszökött a hidegfront. Azzal riogatnak itt bennünket, hogy keddre akár harminc fokra eshet a hőmérséklet, hogy aztán hétvégére ismét minden visszatérjen a régi, normális kerékvágásba, és jöjjenek a kellemes, negyven fokos napi langymelegek… 

Ugyanakkor mi abban bíztunk, hogy szívünknek kifejezetten meleg, kellemes napok következnek a vb-n a párbajtőrözők versenynapjain is. A juniorok egyéni viadalával kezdtünk, az utazási kálváriájukról már beszámoltunk, de ahogy Partali Csaba, a női válogatott edzője mondta: “Fogjuk ezt fel úgy, hogy huszonnégy óra alatt négy ország legnagyobb városát – Budapest, Bécs, Budapest, Dubai, Rijád sorrendben – láthattuk, és ezt nem sokan mondhatják el magukról”.

Keresztes Ádám nyolcaddöntőjéért megérdemli a gratulációt.

Aztán jól is indult a hétkezdet, szinte mindenki hozta magát a csoportkörben, a nők egyenesen remekeltek. Aztán a végére – Murphy szavaival élve – ami elromolhatott, az el is romlott. A negyedik nap után is érem nélkül maradtunk, mi több, ezúttal sem jutott nyolc közé magyar vívó a vb-k egyéni versenyszámaiban. 

Átoknak azért még nem neveznénk mindezt, viszont böjtnek most már bátran hívhatjuk – pláne az elmúlt esztendők elképesztő eredményessége után. Mi is történt a rijádi hétfőn? Először a fentebb méltatott hölgyektől vettünk búcsút, ha nem is szépen, de sorban… Nem jutott a 32 közé Salamon Réka, a 32-ben búcsúzott Gachályi Gréta. Ugyanitt esett ki az a Wimmer Dorina és Nagy Blanka, akit megszúrni is alig tudtak a reggeli órákban. Nyilván őket sem vigasztalja, hogy szorosan, 12-re, illetve 14-re kaptak ki, egyaránt nagyon erős, későbbi érmes riválistól.

Wimmer Dorina teljesített legjobban a mezőnyből a csoportkörben, de a folytatás nem sikerült..

Sokkal jobban a férfiak sem jártak. Az első “gyomrost” a kadet korú Antal Máté kapta még a legjobb 128 között. A 64-ben búcsúzott a tavalyi vb-bronzérmes, Somody Soma, és ő sem dicsérheti Fortunát azért, hogy az amerikai Samuel Imreket sodorta az útjába (13:15). A tavalyi kadet világbajnok Pelle Domonkos két rendkívül, éles meccset tudott megnyerni, így jutott a 32-ig. A harmadik kiélezett derbin már fordult a kocka, 15:12-re kapott ki a koreai Kimtől. A nyolcaddöntőbe a mieink közül végül egyedül az a Keresztes Ádám jutott, akitől talán legkevésbé volt várható el a remeklés – ugyancsak első éves juniorként. 

Ő is egy kínkeserves 15:14-gyel kezdte a 128-as táblát. Aztán viszont nagyon belejött a tatai fiatalember, 15:6-ra, majd 15:7-re verte örmény, illetve szingapúri riválisát. A svájci Aebersold következett a nyolcért, aki az előző körben a világranglistát vezető egyiptomi Yasseent verte ki. Ádám 7:4-re még vezetett a második három percben. Ezzel azonban elfogyott a puskapor, a svájci 15.11-re fordított. A magyar fiatalembernek azonban csak gratulálhatunk, igazán nem rajta múlott, hogy összességében böjtről beszélhetünk, éhezve a későbbi sikerekre…

Azt már csak kabalából sem mondjuk – egyszer már nem jött be itt, Rijádban… -, hogy javítsunk a csapatban. Majd meglátjuk… Előbb azonban következzenek a kadet párbajtőrözők a vb keddi versenynapján. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Rijád. 

Junior férfi párbajtőr egyéni, 215 induló. A csoportmérkőzéseken: Pelle Domonkos 5 győzelem/1 vereség, Somody Soma 5/1, Antal Máté 4/2, Keresztes Ádám 3/3 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 64 közé jutásért: Somody-De la Cal Guijarro (spanyol) 15:5, Keresztes-Beautyman (brit) 15:14, Pelle-Si (kínai) 15:13, Antal-Liverant (amerikai) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Keresztes-Davtijan (örmény) 15:6, Pelle-Shan (kanadai) 15:14, Somody-Imrek (amerikai) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Keresztes-Chia (szingapúri) 15:7, Pelle-Kim (koreai) 12:15.

Nyolcaddöntő: Keresztes-Aebersold (svájci) 11:15.

Végeredmény: 1. Alban Aebersold (svájci), 2. Alec Brooke (brit), 3. 3. Samuel Imrek (amerikai) és Nicolo del Contrasto (olasz), …15. Keresztes Ádám, …24. Pelle Domonkos, …42. Somody Soma, …91. Antal Máté.

Junior női párbajtőr egyéni, 169 induló. A csoportmérkőzéseken: Wimmer Dorina 6 győzelem/0 vereség, Nagy Blanka 5/0, Salamon Réka 5/1, Gachályi Gréta 4/2 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: Gachályi-Yoosefi (német) 15:14, Salamon-Szuda (japán) 15:11, Nagy-Chraim (libanoni) 15:5.

A legjobb 32 közé jutásért: Wimmer-Correia (brazil) 15:13, Nagy-Lozano (spanyol) 15:10, Gachályi-Tercjak (lengyel) 12:11, Salamon-Li (kínai) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Corradino (olasz) 14:15, Wimmer-Francillonne (francia) 12:15, Gachályi-Khamis (amerikai) 8:15.

Végeredmény: 1. Oceane Francillonne (francia), 2. Julia Yin (kanadai), 3.  Leehi Machulsky (amerikai) és Anita Corradino (olasz), …17. Wimmer Dorina, 18. Nagy Blanka, …28. Gachályi Gréta, …40. Salamon Réka.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Döntők, fordított szereposztásban

A junior tőrözők vasárnapi válogatóján a férfiaknál és a nőknél is ugyanazok vívták a finálét, mint szombaton. Az eredmények viszont cserélődtek, a férfiaknál Zsögön Andor (Budakalász), a nőknél Kollár Anna (Törekvés) győzött.

Elrajtolt a szezon!

Elkezdődött…! A junior tőrözők válogatójával, egyben Magyarkupa-fordulójával elindult a 2026/27-es vívószezon. Az esélyesek domináltak, a férfiaknál Bodor Áron (Ludovika), a nőknél Zhou Xinyao Kriszti győzött, gratulálunk!

Aki egyszer vívó volt, mindig vívó marad

A „Once a fencer, always a fencer” munkacímet adta a Nemzetközi Vívó Szövetség az idei Vívás Világnapjának. Ezért is esett a vívóválogatott lassan nyolcvan éves „második otthonára”, a tatai edzőtáborra a választásunk. Főszerepben a kadet és junior párbajtőr-válogatott, és… – az majd videónkból kiderül.

Változik a passzivitás szabálya 2026/2027

Tisztelt Egyesületek! Emlékeztetőnek küldjük, hogy a FIE élő technikai szabályzata alapján a 2026-2027-es évadtól a passzivitás szabálya változott a lent leírtak szerint. Az élő FIE „Technikai Szabályok” az MVSZ oldalán magyar nyelven is elérhetőek az alábbi...

FELHÍVÁS – Vezetőedzői és Keretedzői posztok betöltésére!

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. szeptember 10-i ülésén pályázat kiírásáról határozott a megüresedett vezetőedzői és keretedzői pozíciók betöltésére a jelenlegi olimpiai ciklus hátralévő időszakára. A pályázat dokumentumai az alábbi linkekről letölthetők:...

Élő eredmények

Közelgő események