„Fegyvert, s vitézt éneklek…”
Pontosan 100 évvel ezelőtt néhány kardforgató magyar létrehozott egy olyan szövetséget, ami a történelem legviharosabb századát túlélve még manapság is dicsőséget hoz nemzetünknek.
Megannyi olimpiai siker, küzdelmes világbajnokság, számtalan arany, ezüst és bronzérem szegélyezi a megtett utat. Ezeket természetesen nem adták ingyen. Megható az a szorgalmas munka, erőfeszítés, ahogy elődeink nemzedékről nemzedékre vigyázták, őrizték a magyar vívósport hírnevét.
A célt már az 1914-es alapszabály is ennek szellemében rögzíti: „…feladatát képezi a magyar vívósport előmozdítása és fejlesztése, egyöntetű és általánosan kötelező versenyszabályok alkotása, állandó törekvés arra, hogy az egész világ vívósportjában a magyar vagy a magyar szellemű vívószabályok fogadtassanak el.”
A vívás kicsit az életről is szól, hogyan is mondja Madách? „Az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.”
Ezt a küzdelmet vívóink minden asszóban újraélik, de utána leveszik sisakjukat, majd ellenfelüknek szemébe nézve kezet fognak. Szinte példát mutatva ezzel a gesztussal az egész világnak.
Megtiszteltetés számomra az a szolgálat, amit ennek a szövetségnek érdekében végezhetek, és ugyanezt a lelkes tüzet, tenni akarást olvasom ki a mai szövetség minden tagja szeméből.
Hogy igenis nekivágunk a következő száz évnek! Nem félünk a kihívásoktól, hiszen hogy folytassam a korábbi gondolatsort:
„Karod erős – szíved emelkedett: végetlen a tér, mely munkára hív.”
S ha már idézeteket soroltam, nem hallgathatom el száz éves alapszabályunknak azt a passzusát, amely így szól: „Hathatósan kell munkálkodni új vívóegyesületek létrehozásában, elő kell segíteni és támogatni a vidék vívósportját. Feladatát képezi továbbá a nemzetközi szövetségben való közreműködés, valamint az összes hazai versenyek feltételeinek átvizsgálása és engedélyezése, versenyzők, zsűritagok kiküldetése versenyekre, kongresszusokra és tanulmányutakra, végül a vívóirodalom támogatása…”
Magyar Vívó Szövetség
2014. január 18.
