Negyedik és ötödik hely a párbajtőr vk-n

Negyedik és ötödik hely a párbajtőr vk-n

Ismét lépett egy jelentőset előre női párbajtőrcsapatunk! Ne feledjük: a párizsi olimpiára ebben a szakágban nem jött össze a kvalifikáció, a tavalyi vb-n pedig nem jutott nyolc közé a válogatott. Mostanra azonban a kilencedik helyre jött fel a világranglistán, és a...
Kadet arany Segoviából

Kadet arany Segoviából

A szombat azzal zárult a Madrid melletti Segoviában, hogy a kadet kard egyéni európai körverseny női dobogójára kizárólag olasz vívó állt, három tehetségünk pedig az 5-8. hely valamelyikén végzett. A csapatversenyben viszont fordult a kocka! Itt a Bácskay Kincső,...
Közel a bravúrhoz, de 8. hely

Közel a bravúrhoz, de 8. hely

Eddig nem látott összetételben, Kollár Anna, Kondricz Kata, Papp Jázmin, Pásztor Flóra felállásban vívott a megfiatalított magyar női tőrcsapat a hongkongi világkupán. Az első állomás rögtön a németek elleni, nagyon fontos nyolcaddöntő volt. Az egész nap rendkívül...
Helyezések Somorjáról 

Helyezések Somorjáról 

A férfiak után a nőknél is hatalmas mezőny gyűlt össze Somorján – ennél csak a budapesti, hasonló eseményen vesznek részt többen… Természetesen a maximális, húsz fős létszámmal indultak párbajtőrözőink, a legjobb 64 közé nyolcan, a 32 közé viszont csak hárman...
Magyar bronz Németh-től

Magyar bronz Németh-től

A szezon eddig legszebb kadet női tőr eredményét hozta Németh Emma (címlapképünkön), a Ludovika tehetsége. Akadtak hiányzó nemzetek, de 175 fős mezőny gyűlt így is össze a lengyelországi Poznanban, ahol nyolc magyar jutott a hazai ranglistán pontot érő, legjobb 64...
Koch Máté bronzérmes a párbajtőr vk-n

Koch Máté bronzérmes a párbajtőr vk-n

Azért, amikor valaki 26 esztendősen, férfi párbajtőrben, tizenegyedszer állhat dobogóra világkupa-, illetve Grand Prix-versenyen, az nem akármilyen teljesítmény… Végülis ezzel egyetértett Koch Máté is, miután nagyszerű teljesítménnyel nyert bronzérmet a fujeirah-i...
Ezúttal nyolcaddöntő férfi tőrben

Ezúttal nyolcaddöntő férfi tőrben

Többször megírtuk: a tbiliszi vb óta magasra tette a lécet magának a magyar férfi tőrválogatott. Ennek tükrében: néhány éve még örültünk volna a nyolcaddöntőnek, és a legjobb 32-nek a fegyvernemben a világ talán legerősebb versenyén, a párizsi világkupán. Most...
A “nagyok” hozták a kötelezőt

A “nagyok” hozták a kötelezőt

Szilágyi Áron és Iliász Nikolász nélkül, de mindenki mással rajtolt a magyar férfi kardválogatott a tuniszi Grand Prix-n. Ott tartunk jelenleg, hogy Rabb Krisztián az egyetlen kiemeltünk a fegyvernemben, ő viszont halad előrébb és előrébb a világranglistán,...
Hajnali fogyatkozás

Hajnali fogyatkozás

Ötből négy vívónk jutott el Hongkongban a szombati, 64-es főtábláig, ám magyar idő szerint hajnali fél 6 körül már egyikük sem volt versenyben. Az első körön egyedül legjobbunk, Pásztor Flóra jutott túl, ő sem egyszerűen, mivel 15:13-ra győzte le a kínai Szunt....