– Negyedik ciklusát kezdte, senki nem volt még ennyi ideig elnök a Magyar Vívó Szövetség száztíz esztendős történetében. Mindeközben három, egymást követő olimpián arany-, ezüst- és bronzérem volt a termés. Ilyen sem történt meg korábban. Ennyire rendben megy minden a magyar vívásban?
– Ilyet globálisan nem lehet kijelenteni! Mindig olimpiai ciklusokban gondolkoztam, és abban, hogy amit vállalok, azt maradéktalanul szeretném teljesíteni. Célok mindig kellenek, akkor van értelme dolgozni. Ha azokat sikerül elérni, akkor nincs, vagy kevésbé van hiányérzet. A lécet minden időszakban feljebb és feljebb tettük, ám rendre sikerült átugrani azt. Most ismét magasabbra kerül, ugyanakkor nem szabad túlzásokba sem enni. Ha hirtelen tömjük meg a hasunkat, akkor fájni fog a pocak.
- A sikerek is kellettek ahhoz, hogy rendre elnyerje a tagság bizalmát?
- Mondjuk azt, hogy a sikerek is kellenek hozzá…! Londonban “megörököltem” azt, hogy nem volt csapatunk az olimpián. Rióban már volt egy, és jött is az érem. Tokióban három csapat lehetett ott, és megint nyertünk medált. Most, Párizsban három csapatunk két érmet hozott haza. Ez egyértelmű fejlődési sorozat, és ezt szeretnénk tovább folytatni. De csak a felnőtt eredmények kevesek a tartós bizalomhoz. Egy csapatot kell alkotnunk, és azt is tesszük, közösen beszélünk a vívás nyelvén. Az országban mindenkivel le kell ülni, ha kell, együtt kopogtatunk a polgármesternél, ha kell, szakmázunk a minél jobb megoldásért. Mindez párosul a stabil gazdasági helyzettel, melyet a szponzorok mellett elsősorban a kormánynak köszönhetünk. És párosul azzal is, hogy mi minden kapott forintot visszaforgatunk a sportágba, mert ez nagyon fontos.
- “Külsősként” bekerülve a vívásba, nyilván számos pozitív és negatív élmény érte. Felelevenítene belőle egyet-kettőt?
- Természetesen akadnak negatív élményeim is, de azokat inkább megtartanám magamnak. Tán csak annyit erről, hogy mindenki hibázhat, de mindenre vannak megoldások. A lényeg csak az, hogy ezeket a dolgokat ki kell beszélni, és mindig meg kell hallgatni a másikat. A pozitívumokról mindig szívesebben mesél az ember, így én is. Nem vagyok az a páholyban ülő típusú elnök, ezért pástközeliek az élményeim is. Az egyik első, hogy Heideheimben annyi magyar vívott egyszerre a táblán, hogy a szakvezetők engem is megkértek: szálljak be, legalább buzdítsam a versenyzőt a pást mellől, és adjak neki frissítőt. Örömmel tettem, még izgultam is… Aztán a két hazai rendezésű világbajnokság “komplex élményt” nyújtott. Meg kellett tanulnom, mi a jó szervezés egy vívónak akkor, amikor reggel héttől, ha döntőt vív, este tízig-tizenegyig ott kell lennie a csarnokban. Szerencsére ilyesmi velünk többször is előfordult…
- A legutóbbi, már az olimpiát követő elnökségi ülésen azt említette, hogy lesznek változások a sportág irányításában, vezetésében. Szükségesek a változások, amikor fut a szekér? Elvégre az olimpián 3, a paralimpián egy érmet szereztünk, továbbá öt, illetve hat helyezést értünk el, ami remek összképet mutat.
– A változás természetesen mindig, most is szükséges. Ha beülünk a kádba, és nem vesszük észre, hogy a víz már közben teljesen kihűlt, akkor nagy a baj. A mostani időszakban három év telt el a két olimpia között, mérleget kell vonni, látni kell a tanulságokat, és ennek megfelelően fogjuk kialakítani a stratégiát Los Angeles-ig.
Az olimpia előtti médiaedzésen Schmidt Ádám államtitkárral.
- Kicsit konkrétabbat nem árulna el…?
– Kezdjük azzal, hogy a válogatott edzői mandátumok szeptember végén lejárnak, és kiírjuk a pályázatokat. Annyit elárulhatok, hogy lesznek változások az eddigi rendszerhez képest. Tamás Henriette főtitkár és Imre Géza szakmai alelnök már javában dolgozik mindezen. Egyébként Géza jámbor, barátságos, mosolygós tekintete mögött nagyon is határozott jellem lapul, konkrét és merész véleménye van a sportágról, és ennek minden bizonnyal hangot is fog adni a kialakuló szisztéma elkészültével.
– Tegye meg, hogy elmondja, miként látja jelenleg idehaza a három fegyvernem, a párbajtőr, a tőr és a kard helyzetét!
– Szakmai kérdésekben nagyon ritkán szólalok meg, ugyanakkor élvezettel hallgatom a különböző érvek ütközését. Ezek alapján formálok véleményt, mert véleményem természetesen van. Nem szeretek erről nyilvánosan beszélni, de tegyünk most egy kivételt. Párbajtőrben a férfi és a női csapatunk is rendkívül fiatal. A fiúk már most olimpiai aranyérmesek, egységesek, jó irányba húznak. Mégsem dőlhetnek hátra, jönnek az újabb tehetségek, akiknek természetesen az a célja, hogy bekerüljenek a válogatottba. Ez a versengés lehet a magas színvonalú szakmai munka mellett a garancia arra, hogy a rendkívül erős konkurencia ellenére, a társaság még vagy egy évtizedig a világ élvonalában maradjon. Női párbajtőrben természetesen más a helyzet, de hiszem, hogy határozott célokkal, és fegyelmezett munkával Los Angeles-ben ott lehet a csapat. Tőrben sem lehet lejjebb adni a célokkal. Alakulhatott volna jobban is ez a három év, de a nők júniusi Eb-bronza, és a férfiak folyamatos előre haladása bizonyítja, hogy ebben a szakágban sem álom a csapat olimpiai szereplés.
- A kardot a végére hagyta, nyilván nem véletlenül…
- Nem értek egyet, akár kezdhettem volna ezzel is. Nincsenek kényes, tabu ügyek. A kulcs megint csak az, hogy le kell ülünk egymással, és beszélgetnünk kell. Hogy ez néhányszor nem történt meg, az nem rajtunk múlott. A férfiaknál született egy szakmai döntés, melyet követően a válogatott edző, Decsi András minden további egyeztetés nélkül lemondott. Ennyi. A nőknél pedig a sikeres, kétszeres világbajnoki aranyérmes vezető edző, Gárdos Gábor a médián keresztül közölte, hogy nem folytatja tovább a munkáját. Az első esetben azonnal lépnünk kellett és léptünk is. Sárközi Gergely vezetésével megtaláltuk a stábot, a szakemberek pedig jöttek, és azonnal segítettek ebben a nehéz helyzetben. Ennek lett az eredménye az olimpia ezüstérem, amit Gergőnek ez úton is köszönök. A nőknél Gárdos Gábor, ugye, üzent nekünk, hogy nem folytatja, igaz, mindössze néhány nappal a mandátumának lejárta előtt… Úgyhogy kardban várjuk meg a személyi döntéseket a folytatással kapcsolatosan, de az nem lehet kérdéses, hogy a fegyvernem új vezetéssel, ám továbbra is a világ közvetlen élvonalában kell maradjon.
– A versenyrendszer is módosul, vagy csak a személyi felállás?
- Módosulnia kell, mivel változnak a körülmények. Bejön az U14-es korosztály is a rendszerbe, ezzel kapcsolatosan az a kérdés is felvetődik, átláthatja-e egyetlen szakmai vezető mind a huszonnégy válogatottat, vagy helyesebb, ha ilyen téren is “szegmentálunk”. Európa háttérbe szorulásával a tengerentúli korosztályos versenyek száma is növekszik, amik olyan anyagi terheket rónak a szövetségre és a klubokra, amelyek vállalhatatlanok. A versenyekre viszont szükség van, így ki kell alakítani egy “közép-európai blokkot”, amely népes és rangos, értékmérő válogatókat rendezhet mindenki számára elérhetően, és nem egy vagyonért. Ez is a közeljövő feladata.
– És mi a távolabbi jövőkép? Az ön mandátuma 2028-ig, Los Angeles-ig szól. Ott hány magyar vívócsapat indulásával lenne elégedett?
– Az alapvető célkitűzés igenis legyen az, hogy jusson ki valamennyi! És hiszek abban, hogy ez nem puszta vágyálom. Ami biztos, mi minden segítséget megadunk ezért, aztán a többit majd meglátjuk…
