A kínai Vuhsziban magyar idő szerint a csütörtök hajnali órákban, a női párbajtőrözők selejtezőjével megkezdődik a világbajnokság! Mindenről beszámolunk, kövessétek honlapunkat, hajrá, magyarok!
Minden rendben a helyszínen
A magyar válogatott legnagyobb csoportja megérkezett Vuhsziba, a világbajnokság színhelyére. A szállás tökéletes, a vb július 19-én a férfi kardozók és a női párbajtőrözők selejtezőivel kezdődik.
Párizsi tortúra
A magyar válogatott legnagyobb csoportja igencsak kalandos úton érkezik/érkezett meg Vuhsziba. A mieink lekésték a Párizsból Sanghajba tartó járatot, így csak hétfő délután folytatták útjukat Kínába.
Búcsú a sportcsarnoktól – irány Kína!
A kínai Vuhsziban, július 19. és 27. között rendezendő világbajnokság előtti utolsó hivatalos, médianyilvános edzését tartotta a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsanokban a magyar vívóválogatott.
Elrepült az első csoport
Három női párbajtőrözőnk és Kovács Iván vezetőedző elrepült Kínába, a pontosan egy hét múlva kezdődő világbajnokságra. A legnagyobb magyar csoport majd vasárnap követi őket.
Helyezések a zárónapra
A varsói kerekesszékes Világkupa zárónapján a női párbajtőrcsapat a negyedik, a férfi tőrcsapat a hetedik helyen végzett. A küldöttség egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel fejezte be a Vk-t.
Már ezüst is van Varsóból
Ezüstérmet nyert női kardban Hajmási Éva a varsói kerekesszékes Világkupa-versenyen. A magyar küldöttségnek ezzel már mindhárom medálból jutott a zárónap előtt. Gratulálunk!
Újabb bronzérem Varsóban
Újabb bronzérmet szerzett a magyar csapat a varsói kerekesszékes Vk-n. A második napon női tőrben az A kategóriában Krajnyák Zsuzsa lett harmadik, míg Hajmási Éva 5., a B-ben Dani Gyöngyi 7. lett.
Ötven vívónk készül a tatai edzőtáborban!
Mindenki a fedélzeten! A világbajnoki felkészülés legfontosabb napjait élik vívóink. A július 19-én kezdődő vb előtt, a héten, valamennyi fegyvernem edzőtáborral készül az eseményre. Mi Tatán jártunk.
Arany és bronz a varsói kerekesszékes Vk-nyitányon
Osváth Richárd férfi tőrben aranyérmet, Krajnyák Zsuzsa női párbajtőrben bronzérmet nyert a varsói kerekesszékes Világkupa nyitónapján. Gratulálunk a versenyzőknek és mestereiknek.
Világbajnokság – Wuxi, Kína – NEVEZETTEK
NEVEZETTEK - FÉRFI KARD CSAPATNEVEZETTEK - FÉRFI KARD EGYÉNINEVEZETTEK - FÉRFI PÁRBAJTŐR CSAPATNEVEZETTEK - FÉRFI PÁRBAJTŐR EGYÉNINEVEZETTEK - FÉRFI TŐR CSAPATNEVEZETTEK - FÉRFI TŐR...
VILÁGBAJNOKSÁG – Wuxi, Kína – UTAZÁSI INFORMÁCIÓK
UTAZÁSI INFORMÁCIÓK
Magyar-japán a köbön!
Pontosan két hét múlva kezdődik a kínai Vuhsziban a világbajnokság. Mivel a közelmúltban valamennnyi kontinensbajnokság befejeződött, kialakultak a vb ágai. Nézzük mi vár a mieinkre!
Vb-résztvevők, vezetőedzők figyelmébe!
A vuhszi világbajnokság kiutazó értekezlete július 13-án, pénteken 9 órakor lesz a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. További részletek a címre kattintva.
Kijelölték a világbajnoki csapatot
A Magyar Vívó Szövetség elnökségi ülésén kijelölték a vuhszi világbajnokságon részt vevő magyar válogatottat, továbbá többek között elfogadták a következő szezon versenynaptárát.























