Komoly kínai kaland következik

Komoly kínai kaland következik

Fura ezt leírni április elején, de gyakorlatilag igaz: a kadetok és a juniorok számára a korosztályos világbajnoksággal véget ér a 2024/25-ös vívóidény. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá: a legfontosabb állomás előtt állnak tehetségeink! Neuhold Sándor válogatott edző...
Taroltak a legfiatalabbak

Taroltak a legfiatalabbak

Öt fegyvernemben is aranyérmet nyerte az eseményen a magyar fiatalok, a hiányzó női kardban pedig négy érmet szereztek. Gratulálunk minden fiatal magyar tehetségnek és edzőjének.  Eredmények. Challenge Wratislavia, nemzetközi korosztályos verseny, Wroclaw. ...
Térdműtét – harmincadik születésnapra

Térdműtét – harmincadik születésnapra

 “Kezdjük az utóbbival! Nagyon szeretnék még az életemben úgy vívni, hogy nincsenek fájdalmaim, és élvezem a versenyzést. Úgyhogy a válaszom igen, mindenképpen megpróbálom a visszatérést” – kezdte a lényeggel Márton Anna, aki a tokiói és a párizsi olimpia...
Éremesővel zártuk a márciust

Éremesővel zártuk a márciust

Nehéz a mostaninál eredményesebb és sikeres világkupa-hétvégét találni, de ne is keresgéljünk! Öt érem a mérleg, közte három-három arany, illetve csapat dobogó, továbbá teltházas, remek hangulatú hazai rendezés a BOK Csarnokban.  Siklósi Gergelyt megszúrni is...
Ezüst, ami aranyosan csillog

Ezüst, ami aranyosan csillog

Szilágyi Áron ott ült válogatott melegítő felsőben a mieink kispadján, Nemcsik Zsolt válogatott edző mellett a BOK Csarnokban. Persze, kardot még nem fogott, de az egységet, és a hozzáállást tökéletesen jellemzi, a magyar férfi kardvívás összefogását mindez jól...
Nagyszerű ezüstérem Kairóból

Nagyszerű ezüstérem Kairóból

Az élet végül úgy hozta, hogy nem volt esélye a magyar női kardcsapatnak ugyanabban az összeállításban pástra lépnie, mint ahogy 2022-ben, a kairói vb-n, ahol éppen abban a sportcsarnokban nyerték meg a mieink a fegyvernem első világbajnoki aranyérmét, ahol vasárnap...