Ilyen sem volt még: Sulivívás, diákolimpia – 2000 indulóval!

2013 után ismét vívókkal népesül be a BOK Sportcsarnok (akkor még SYMA csarnok). Nem egészen négy éve a felnőtt világbajnokságot rendezte ott szövetségünk, most a Sulivívó találkozót és diákolimpiát. Április 27. és 29. között közel 2000 ifjú tehetség lép majd pástra ott, ahol legutóbb Imre Géza, Boczkó Gábor, Szász Emese és Szilágyi Áron nyert világbajnoki érmeket!

Ilyen még nem volt, annyi bizonyos! A Magyar Vívó Szövetség a sportág történetében először integrált diákolimpiát rendez, melyet sulivívó találkozó, verseny és tudáspróba előz majd meg. Hogy mindez mit tesz valamivel részletesebben? A három évvel ezelőtt indult sportágfejlesztési program egyik fő eleme az iskolai vívás meghonosítása. Ez egyre szélesebb kereteket ölt, tavaly rendeztük az I. Sulivívó találkozót nagy sikerrel a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Ennek “továbbfejlesztett változata” lesz most a BOK Sportcsarnok (Syma Csarnok) nem kevesebb, mint 60 pástján!

Felvételeink a tavalyi, I. Sulivívó találkozón készültek. Idén még több ifjú vívót láthatunk egy helyszínen.

Április 27-én, csütörtökön rendezzük a tavalyi esemény mintájára a II. Sulivívó találkozót. Itt lesz tudáspróba, sulivívó verseny, a tavalyinál is nagyobb létszámmal, és délután 15 órakor kezdődő gálaműsorral, melyen természetesen ott lesz a Sulivívás mentora, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, illetve az érmeket olimpiai és világbajnoki legjobbjaink adják majd át. 

Másnap, 28-án pénteken aztán jöhet a java – az integrált diákolimpia. Itt hat korcsoportban, az elsősöktől a tizenkettedikesekig versenyeznek majd iskolájuk színeiben a vívópalánták. Mindez összesen értelemszerűen 6×6 versenyt jelent, 36 eredményhirdetéssel, érmesekkel és győztesekkel. Már most több mint 1000 versenyző jelentkezett erre a napra, úgyhogy nemcsak az ifjú vívóknak, hanem a szervezőknek is fel kell majd kötnie az alsóneműt – izgalmas napot láthatunk majd a BOK Sportcsarnok 60 pástján. A háromnapos program szombaton a diákolimpia csapatversenyeivel zárul majd, ahol több mint száz iskola csapata rajtol majd el egyszerre.

A rendhagyó és nagyszabású eseménnyel kapcsolatosan Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke a következőket mondta honlapunknak: “A sportágfejlesztési támogatás segítségével három éve indult Sulivívó programunk új fejezetéhez érkezett. Úgy éreztük, az igények egyre nőttek az iskolák és a magunk részéről úgyszintén, hogy belevágjunk egy ilyen nagyszabású akcióba, melyen a legifjabbak is kimagasló körülmények között versenyezhetnek, találkozhatnak klasszis vívóinkkal, mestereinkkel. Az integrált diákolimpia nagy vállalkozás, de egyáltalán nem riadunk vissza ettől. Nemrégiben tökéletesen megoldottunk egy 500 indulós Grand Prix-versenyt, most 2000 gyereknek és szüleiknek, edzőiknek szeretnénk megfelelni. Bízom abban, hogy olyan rendezvényt fogunk szervezni, melyet követően valamennyi gyerek boldogan, elégedetten, a vívást még inkább megszeretve tér majd haza.”