Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke avatta fel Hódmezővásárhely belvárosában a Dél-Alföldi Vívócentrumot. A létesítményt hosszasan lehetne méltatni, e helyütt tegyük azt egyetlen szóval: pazar (További hír és videó látható az alábbi linken: http://www.telesport.hu/2015/10/10/vivo-es-okolvivocentrumot-adtak-at-hodmezovasarhelyen/.
Miközben a legfiatalabbak máris a korosztályos Fülöp Mihály emlékversennyel, Csomorkány Kupával vették birtokba a Hódmezővásárhely szívében felépült 12 versenypástos, a legmodernebb találatjelző berendezésekkel felszerelt kétszintes vívótermet, addig az esőre hajló szombat délutánon avatóünnepségre készültek. Az ország legkorszerűbb regionális vívócentruma, a Dél-Alföldi Vívócentrum nyitotta meg hivatalosan is a kapuit. A beruházást a Kormány 655,6 millió forinttal, a Magyar Vívó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 50-50 millió forinttal támogatta. Az MVSZ által elindított sportágfejlesztési stratégia egyik kulcspontja az iskolai vívás, ami igazi sikertörténet a vívó sportág fejlesztésében, a vívósport jövőjét meghatározó projekt. Hódmezővásárhelyen egyedülálló módon a 2005-ben bevezetett Mindennapos Testnevelés Program keretében a diákok – a kötelező úszás mellett – opcionálisan a vívásoktatást is választhatják. Ennek köszönhetően a város a Magyar Vívó Szövetség Suli Vívás programjának egyik legnagyobb bázisává vált: Magyary Ágnes vívóedző vezetésével jelenleg 5 vásárhelyi iskolában összesen közel 400 gyermek vesz részt vívásoktatásban.

A pazar termet máris birtokba vették a gyerekek – jól tették! (Fotók: Szilágyi Gergely)
Az avatóra sokan gyűltek össze, többek között ott volt Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok és felesége, Makrai Katalin, aki egyébként olimpiai ezüstérmes, Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Almási István Hódmezővásárhely polgármestere, dr. Kószó Péter, a város alpolgármestere. Ugyancsak jelen volt Juhász Katalin olimpiai bajnok tőrvívó, a város szülötte, Halla Péter, aki szintén vásárhelyi származású kiemelt edző, Érsek Zsolt és Solti Antal, válogatott edzők, Polgár Pál, az MVSZ főtitkára, Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, “rokon” sportágunk szövetségének főtitkára, és még hosszasan sorolhatnánk.
Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, Csampa Zsolt elnök, Juhász Katalin és Schmitt Pál olimpiai bajnokok, Lázár János és dr. Kószó Péter alpolgármester a szalagátvágásnál.
A Himnusz után elsőként Lázár János méltatta Vásárhely sportot szolgáló beruházásait. Mint elmondta, a kormány erre szánt pénze jó helyekre kerül, a helyi fiatalok, gyermekek, kivétel nélkül magas színvonalú körülmények között edzhetnek, versenyezhetnek. Külön méltatta Magyary Ágnes “ötletgazdát”, aki a versenysport mellett az iskolai vívást is koordinálja a Csongrád megyei városban.
Elnöki eszmecsere a vadonatúj vívócentrumban.
Csampa Zsolt elnök elmondta, hogy sportágunk igyekszik a lehető legjobban bánni a kormány sportágfejlesztésre szánt forintjaival. Ennek bizonyítékaként említette többek között azt is, hogy nemrégiben az ország másik szegletében avattak vívótermet, és a közeljövőben további három csarnokavatóra kerül majd sor.
A verseny győzteseinek Schmitt Pál adta át az aranyérmet.
Schmitt Pál joggal méltatta Hódmezővásárhely sportéletét, majd külön kiemelte, hogy a sportok között a vívás az egészséges testmozgás mellett az életre is nevel, meg kell tanulni az ellenfelet tisztelve nyerni, emelt fővel veszíteni, tisztelni és elfogadni a bírói ítéleteket. Bensőséges szavakkal méltatta a város két, világhírű vívóját, korábbi csapattársait, az olimpiai bajnok Juhász Katalint és a világbajnok tőrvívó Gyuricza Józsefet.
Ezt követte a nemzeti színű szalag átvágása, majd a díszvendégek megtekintették a csodálatos létesítményt – melyre méltán lehet büszke Hódmezővásárhely, a Dél-Alföldi régió és a magyar vívósport.
Két szinten, 12 versenypáston, tökéletes körülmények között vívhatnak ezentúl Vásárhelyen.