10 érem a montreali kerekesszékes Vk-n!

ápr 30, 2018 | Archív

A kerekesszékes Vk-sorozat újabb állomásán is szép magyar sikerek születtek. A csapatot ezúttal csupa hölgy alkotta, öt versenyzővel tíz érmet nyertek a mieink!

Az első napi párbajtőrversenyek során két ezüstérem született Krajnyák Zsuzsi (A kat.) és Dani Gyöngyi (B kat.) jóvoltából, Veres Amarilla (A kat.) pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Másnap sportágtörténeti sikerrel folytatták a lányok, az első ízben rajthoz álló női kardcsapat (Hajmási Éva, dr. Mező Boglárka, Veres Amarilla) rögtön aranyéremmel ünnepelhetett! 

A folytatásban tőr egyéniben Krajnyák (A) és Dani (B) volt megállíthatatlan, Hajmásit pedig csak honfitársa tudta megakdaályozni ugyanebben, így ő ezüstöt vehetett át az A kategóriás versenyben. A viadal befejező napján Veres Amarilla győzte le fölényes magabiztossággal valamennyi ellenfelét és lett aranyérmes a kard egyéni A kategóriás küzdelmeiben, ugyanitt Hajmási Évi bronzérmet vehetett át, csakúgy, mint a B kategóriában élete első egyéni VK-érmét szerző dr. Mező Bolgárka. Ezzel a kicsiny létszámú, alig öt fős magyar csapat (amelynek egyetlen tagja sem maradt aranyérem nélkül!) kimagasló teljesítménnyel, 4 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szerezve első helyen végzett az éremtáblázaton! 

Gratulálunk mindenkinek, a versenyzőknek, és a felkészítő edzőknek, Beliczay Sándornak, Bódy Istvánnak, Erdei Péternek, Feczer Viktornak, Kovács Ivánnak és Szirmai Benedeknek! 

A csapat május 1-én  11.25 kor érkezik meg Brüsszel irányából a Liszt Ferenc repülőtérre.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM