105. születésnapját ünnepelte a FIE

dec 10, 2018 | Archív

Párizsban tartotta éves kongresszusát, és ünnepelte alapításának 105. évfordulóját a Nemzetközi Vívó Szövetség. Az eseményen számos, lényeges döntést hoztak a szabályokkal kapcsolatosan.

A kongresszuson természetesen hazánk is képviselte magát. Magyar részről jelen volt többek között Csampa Zsolt elnök, Kulcsár Krisztián a MOB elnöke, Kamuti Jenő alelnök, Tamás Henriette főtitkár, Szabó Bence, a FIE végrehajtó bizottságának tagja, Boczkó Gábor sportigazgató, Imre Géza, Szepesi László, Czeglédy Edina és Héder Barna. A párizsi kongresszuson Allisher Uszmanov, a FIE elnöke mondta el, hogy az utóbbi időben nagyot lépett előre sportágunk. Legnagyobb sikernek azt tartja, hogy tizenkettőre nő Tokióban az olimpiai aranyérmek száma, ez a vívás fejlődése szempontjából rendkívül lényeges volt. Az orosz milliárdos hozzátette, sokat javult a versenyek szervezése, nagyot nőtt a televíziós nézettség, és ez mindkettő alapja annak, hogy még népszerűbb legyen sportágunk szerte a világon. 

Csampa Zsolt elnök Pusztai Liza, és a férfi párbajtőrcsapat összetett junior Világkupa-győzelméért vehetett át elismerést Donald Anthonytól, a FIE amerikai alelnökétől.

A kongresszuson felvették a FIE soraiba 153. tagállamként Amarikai Szamoát. Kiderült az is, hogy a 2021-es kadet és junior világbajnokságot Kairó, a 2021-es veterán világbajnokságot Fort Lauderdale (Florida) rendezi majd. Az esztendő felnőtt világbajnokságának még nincs gazdája. (Mint ismert, jövőre Budapesten lesz a felnőtt vb, a lengyelországi Torunban a kadet és junior. Az olimpia évében, 2020-ban pedig Salt Lake City rendezheti a kadet és junior világbajnokságot.)

A FIE párizsi kongresszusának résztvevői.

A szabályváltozásokkal kapcsolatosan Tamás Henriette, a szövetség főtitkára számolt be honlapunknak: “Számos, apróbb változás történt. A nemzetközi szövetség hivatalos értesítését követően természetesen pontosan lefordítjuk magyarra, majd honlapunkon közzétesszük a módosításokat. A két, legnagyobb vihart kavaró ötlet, tőrben a fehér lámpa eltörlése, illetve kardban a flesstámadás visszahozatala volt. Igent egyik újítás sem kapott, ugyanakkor végleges visszautasítást sem… A hamarosan sorra kerülő, dormageni junior kard, illetve az udinei junior tőr Világkupán kipróbálják az ötleteket – vélhetően nem a verseny egészében, csupán egy-egy asszóban.” A főtitkár elmondta, hogy a csapatversenyek “lepasszívolásával”, illetve tőrben a “passzív egy perccel”, a világranglista pontszámításával kapcsolatosan is lesznek kisebb változások a jövőben, ezekről majd hivatalosan értesít minden érintettet a szövetség. 

A magyar küldöttség egy csoportja a gálaest előtt. A képen balról a második Kulcsár Krisztián, mellette Kamuti Jenő, Tamás Henriette, Csampa Zsolt, Czeglédy Edina, Boczkó Gábor, Imre Géza és Héder Barna.

A párizsi kongresszus a nemzetközi szövetség 105. születésnapjának megünneplésével zárult vasárnap este. Az elegáns Grand Palais-ben fellépett Robbie Williams, és jelen volt többek között a világhírű francia színész, Alain Delon is.  

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.