Három helyszínen, 26 magyar vívó lépett pástra a soron következő Világkupa-versenyek pénteki selejtező napján. Közülük 14-en folytathatják szombaton, a 64-es főtáblán! A tauberbischosfheimi női tőr viadalon hatan, a párizsi férfi párbajtőr csúcseseményen öten, a legnanói női párbajtőr Vk-n hárman folytathatják a versenyt. Hajrá, magyarok!
Kár lenne tagadni: az olimpiai kvalifikáció befejeztével valamelyest csökkent a tavaly sosem látott méreteket öltött versenyzési láz. Az elmúlt hétvégén, és ezúttal is elmaradtak a Világkupa-indulólétszámok az előző esztendőétől. Legjobban a párizsi férfi párbajtőr szuperverseny példázza mindezt, ahol tavaly 324 indulós “világrekord” született, most ugyanott 219-en álltak rajthoz. Ugyanakkor a mezőnyök rettentő erősek, elvégre az olimpiai rangsort ezek a viadalok is módosítják, tehát a legjobbak kivétel nélkül pástra lépnek, inkább a “reszli” hiányzott. Példa erre megintcsak a párizsi Vk-viadal, ahol a világranglista első 16 helyzettje kivétel nélkül rajthoz állt.
Magyar szempontból egyébként igencsak mozgalmas volt a péntek, elvégre a három helyszínen ott van 26 versenyzőnk, közte hét olimpikonunk, igaz, a selejtezőkön közülük négyen kiemeltként pihenőt kaptak. A sort kezdjük a hölgyekkel – már csak az udvariasság okán is.
A leghatékonyabban a női tőrözők szerepeltek a napon, kilenc indulónk közül hatan jutottak a legjobb 64 közé! Mohamed Aida hosszú idő után ismét kiemeltként, alanyi jogon lépett tovább, míg másik olimpikonunk, Knapek Edina sérülését követően, két hónapos kényszerpihenyő után meggyőző teljesítménnyel követte őt. Jeszenszky Szilvia és Kreiss Fanni nagyszerű csoportkört követően további folytatás nélkül jutott el ugyanide, míg Lupkovics Dóri sima, a 18 éves Pásztor Flóra pedig egytusos meccsen érte el a szombati folytatást. Érdemes megemlíteni, hogy a további három magyar induló, Gólya Fruzsina, Mesteri Viktória és Szalai Szonja is csak az utolsó akadályon bukott el a nap folyamán. Úgyhogy: kifejezetten jól teljesített a fegyvernem!
Férfi párbajtőrben azok folytathatják a párizsi Vk-versenyen, akiktől ezt reméltük! Két extraklasszisunk, Imre Géza és Boczkó Gábor természetesen kiemelt volt, míg a 2013-as világbajnok Szényi Péter százszázalékos csoportkörrel követte őket a 64 közé. Ugyanezért a további két olimpikonnak, Rédli Andrásnak és Somfai Péternek két további mérkőzést kellett nyernie a direkt kieséses előtáblán – mindezt meg is tették. Így öten folytathatják szombaton – tegyük hozzá junior tehetségeink ezúttal nem indultak. Berta Dani a 96 között, Buta Levente és Peterdi András egy körrel korábban esett ki.
Női párbajtőrözőink Legnanóban szerepeltek Vk-versenyen – a szezon során már másodszor, az olaszok az eseményt lemondó johannesburgiak okán dupláztak. A kilenc magyar induló egyharmada maradt állva a szombati folytatásra. Szász Emese kiemeltként szombaton kezd majd, mellette Kun Annáért és Budai Dorináért izgulhatunk – tulajdonképpen ezzel az eddigi hazai ranglista igazolta magát, Anna és Dorina két-két szoros győzelemmel jutott a főtáblára, ettől egy lépésnyire volt Mihály Kata, Révész Julianna és Várnai Vivien. Nem jutott a 96 közé Antal Edina és Bohus Réka, a csoportkörben búcsúzott Kolczonay Júlia.
Eredmények. Férfi párbajtőr Világkupa-verseny, Párizs, 219 induló. A csoportmérkőzéseken: Imre Géza, Boczkó Gábor (kiemeltek), Szényi Péter 6 győzelem/0 vereség (a 64 közé jutott), Somfai Péter 4/1, Rédli András 4/2, Berta Dániel 4/2, Peterdi András 3/3, Buta Levente 2/3 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Somfai-Stankevych (ukrán) 11:10, Rédli-Smith (amerikai) 15:5, Berta-Arede (portugál) 15:5, Peterdi-Gustafsson (svéd) 14:15, Buta-Karuchenko (ukrán) 11:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Somfai-Granet (francia) 15:9, Rédli-Freilich (izraeli) 14:13, Berta-Khvorost (ukrán) 8:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Imre-Taranenko (ukrán), Boczkó-Herzberg (német), Szényi-Nycz (lengyel), Rédli-Novoszjolov (észt), Somfai-Ujama (japán).
Női párbajtőr Világkupa-verseny, Legnano, 156 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese (kiemelt), Révész Julianna 5 győzelem/1 vereség, Várnai Vivien 3/3, Antal Edina 3/3, Mihály Kata 3/3, Budai Dorina 2/4, Bohus Réka 2/4, Kun Anna 2/4 (továbbjutottak), Kolczonay Júlia 1/5 (kiesett).
A legjobb 96 közé jutásért: Kun-Teran (mexikói) 15:14, Budai-Ehler (német) 15:13, Mihály-Mizera (lengyel) 15:7, Antal-Stahlberg (német) 12:15, Bohus-Tataran (román) 12:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Kun-Briasco (olasz) 15:13, Budai-Tesserin (olasz) 15:14, Mihály-Hurley (amerikai) 7:15, Várnai-Christmann (német) 7:15, Révész-Stahlberg (német) 13:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Szász-Nisima (francia), Budai-Kolobova (orosz), Kun-Xu (kínai).
Női tőr Világkupa-verseny, Tauberbischosfheim, 135 induló. A csoportmérkőzéseken: Mohamed Aida (kiemelt), Jeszenszky Szilvia 5 győzelem/0 vereség, Kreiss Fanni 5/1 (a 64 közé jutottak), Knapek Edina 5/1, Pásztor Flóra 4/2, Szalai Szonja 3/3, Lupkovics Dóra 3/3, Gólya Fruzsina 3/3, Mesteri Viktória 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Gólya-Papadopulu (görög) 15:10, Mesteri-Jubenot (francia) 15:13.
A legjobb 64 közé jutásért: Knapek-Duchesne (francia) 15:9, Pásztor-Gimenez (venezuelai) 12:11, Lupkovics-L. Behr (német) 15:3, Mesteri-Jelinska (lengyel) 10:15, Gólya-Erba (olasz) 7:15, Szalai-Cini (olasz) 7:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Mohamed-Karamete (török), Knapek-Kano (japán), Kreiss-Erba (olasz), Lupkovics-Korobejnyikova (orosz), Jeszenszky-Gruchala (lengyel), Pásztor-Le Huilin (kínai).