Véget ért a plovdivi kadet és junior Európa-bajnokság. A zárónapon az idősebb korosztály három csapatversenyét rendezték. Legjobban női tőrözőink szerepeltek, akik a negyedik helyen végeztek. A női párbajtőrcsapat ötödik, a férfi kardcsapat hatodik lett. A magyar küldöttség 3 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel térhet haza.
A kadet és junior Eb-n szereplő magyar válogatott támogatója a Volánbusz Zrt.
Junior női párbajtőr. Nagyon fiatal csapattal, három kadet korú versenyzővel (Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter) és a 19 éves Nagy Kingával lépett pástra a magyar válogatott, és ennek figyelembe vételével az ötödik helyezés értékesnek mondható. A mieink a nyolc közé jutásért nagyon magabiztosan győzték le 45:34-re a gyengének egyáltalán nem mondható ukrán válogatottat. Majd az első helyen rangsorolt franciák következtek, itt nem sikerült nyerni, de csak a végjátékban maradtunk alul 37:44-re. Az 5-8. helyért pedig két szép sikernek örülhettünk. Előbb a németek ellen a lehető legkisebb különbséggel győztünk 32:31-re, majd Izrael ellen – melynek soraiban többek között a korosztályos Európa-bajnok vívott – jelentős különbséggel, 45:32-re nyertünk, és összességében ez jelentette az ötödik helyezést.
Így ünnepelte junior női tőrcsapatunk a négy közé jutást.
Junior női tőr. Magas kiemelésünknek, és a kevesebb indulónak köszönhetően az első mérkőzésen rögtön a négy közé jutás volt a tét a Kókai Csilla, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Tóth Janka összeállítású válogatott számára. Méghozzá az egyik nagy rivális, Németroszág ellen. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Tóth Janka vezérletével 44:39-re sikerült nyernünk az Ebert vezette németekkel szemben. A folytatásban aztán egymás után következett a két női tőr “szuperhatalom”. Az elődöntőben az oroszok, akik végig vezetve nyerték 43:38-ra az utolsó asszóban szorosabbá tett összecsapást. Majd az olaszok, akik ennél nem sokkal nagyobb külöbséggel, 45:38-ra győztek, és szerezték meg ezzel a bronzérmet. Mi pedig a negyedik helyen végeztünk, amiért szemrehányás senkit sem érhet, ugyanakkor attól még tény marad, hogy ez a sokra hivatott társaság sem idén, sem tavaly nem szerzett érmet egyik korosztályban sem. Majd a világbajnokságon…!
Junior férfi kard. Férfi kardozóink viszont eddig mindkét korosztályban a várakozáson felül szerepeltek, különösen a kadetok esetében. És a sorsolásunkat látva itt is bízhattunk abban, hogy összejöhet a négy közé kerülés, ott meg már minden lehet… A nyolcaddöntőben az Azerbajdzsán elleni nyitány tán kicsit szorosabb volt a vártnál, 45:37, de a továbbjutás nem jelentett problémát. A nagy feladat eztán következett, a negyeddöntőben a lengyelek ellen. Ez a lecke azonban nem sikerült, 45:39-re győzött a rivális. Így az “alsó-felsőházban” következett a folytatás. Előbb egy bizonyosan izgalmas, 45:44-es győzelemmel az egyre látványosabban fejlődő britek ellen, majd az 5. helyért egy sima vereséggel (31:45) a németektől. Így végeredményben a hatodik helyen végzett a Galgóczy Tamás, Morvai Ákos, Nagy Martin, Szlama Vilmos összeállítású válogatott.
Ezzel a magyar küldöttség 3 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel zárta a korosztályos Európa-bajnokságot. Az érmek nagy részét, és valamennyi aranyat a kadet korosztály szerezte, a 17 éven aluliak kimagaslóan szerepeltek. A juniorok 1 ezüstöt és 1 bronzot tettek hozzá a mérleghez, tőlük talán kicsit többet vártunk. Mindenesetre a közeljövőben szinte mindenkinek lesz alkalma az újabb bizonyításra, elvégre alig három hét múlva kezdődik a kadet és junior világbajnokság – ugyancsak Plovdivban…
Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Plovdiv.
Junior férfi kardcsapat, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Azerbajdzsán 45:37 (Szlama +10, Nagy +2, Galgóczy 0, Morvai -4).
Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 39:45 (Nagy +4, Szlama -1, Galgóczy -9).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Nagy-Britannia 45:44 (Galgóczy +4, Nagy +1, Szlama -4).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 31:45 (Szlama -1, Galgóczy -4, Nagy -9).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …6. Magyarország (Galgóczy Tamás, Morvai Ákos, Nagy Martin, Szlama Vilmos).
Kadet női tőrcsapat, 13 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Németország 44:39 (Tóth +6, Pászor +2, Kondricz -3).
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 38:43 (Pásztor +8, Tóth- 3, Kondricz -10).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 38:45.
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Lengyelország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Kókai Csilla, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Tóth Janka).
Kadet női párbajcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Ukrajna 45:34 (Nagy +5, Muhari +3, Gnám +3).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 37:44 (Nagy +2, Muhari +1, Kardos -4, Gnám -6).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Németország 32:31 (Muhari +5, Nagy -1, Kardos -3).
Az 5. helyért: Magyarország-Izrael 45:32 (Kardos +5, Nagy +5, Muhari +3).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Lengyelország, …5. Magyarország (Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter, Nagy Kinga).