2008. május 18. Akármilyen hihetetlen, Világkupa-versenyen legutóbb ekkor végzett a legjobb négy között a magyar női tőrválogatott! (Figyelem! Eb-bronz és vb 4. hely volt azóta, szigorúan Világkupáról beszélünk.) 2018. november 25-én, a “szűk tíz esztendőt” követően a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Zámbó-Gólya Fruzsina összeállítású válogatott az algíri Vk-viadalon negyedik helyen végzett, méghozzá elsősorban Kreiss Fanni egészen elképesztő bravúrjának köszönhetően.
Persze, ahhoz, hogy az említett “csodáig” odaérjünk, először el kellett jutni a negyeddöntőig. Elvégre a magyar válogatott a viadal előtt 11. volt a világranglistán, így egyáltalán nem volt egyértelmű a kanadaiak elleni győzelem a nyolcaddöntőben. De összejött! Egy másik “csoda”, a 42 esztendősen is remeklő Mohamed Aida, és a nála egy generációval fiatalabb Kondricz Kata egyaránt részt vállalt a nagyon fontos sikerből- 45:37 lett a vége.
Kreiss Fanni (jobbra) elképesztő bravúrt hajtott végre az amerikaiak ellen.
Ám ezután jött egy olyan “one woman show”, amelyet egyhamar nem felejtünk, és amire nem is igen emlékszünk. A világranglista 3. , 11. és 12. helyezettjével felálló amerikaiak következtek a negyeddöntőben. A mi jelenlegi legjobbjunk, Kreiss Fanni 23. helyen áll ugyanezen lajstromban – csak az összehasonlítás végett. Ám csodaszép sportágunk ismét bebizonyította, hogy a vívás nem matek. A 29 éves újpesti, édesapja, Kreiss Gábor tanítványa úgy jutott el az utolsó asszóig, hogy addigi két ellenfelével szemben plusz hetet hozott. Majd 23:27-es hátránnyal állt fel az utolsó meccsre a világrangsor harmadik helyezett klasszisa, Kiefer ellen. És ezt a csörtét Fanni – nem elírás… – 16:1-re nyerte. Így a vége 39:28 lett, elképesztő fordulat, de tényleg… Fanni ezzel +22-vel zárta a meccset, amit jelen esetben méltán nevezhetünk némileg plagizálva a 22-es csapdájának! Rövidebben: gratulálunk, fantasztikus!
A folytatásban a szakág két szupernagyhatalma, az orosz és az olasz következett, és a korábbinál is nagyobb bravúr már nem sikerült, egy 26:45-ös, majd egy 36:43-as vereséget követően a mieink a negyedik helyen végeztek. Emlékezetes búcsúztatása volt ez a fent említett tíz szűk esztendőnek! Gratulálunk a hölgyeknek és a mestereknek, Marco Goncalvesnek, Kreiss Gábornak és Solti Antalnak!
Eredmények.
Női tőrcsapat Világkupa, Algír, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 45:37 (Mohamed +6, Kondricz +3, Kreiss -1).
Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 39:28 (Kreiss +22, Kondricz -3, Mohamed -8).
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 26:45 (Zámbó-Gólya -3, Mohamed -5, Kondricz -5, Kreiss -6).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 36:43
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Oroszország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Zámbó-Gólya Fruzsina).