A döntők kapujáig jutottak a fiatal hölgyek

okt 26, 2015 | Archív

Két, korosztályos nemzetközi női versenyt rendeztek szombaton. A laupheimi junior párbajtőr Vk-n Nagy Kinga volt a legjobb magyar, aki tizedikként zárt. Somorján a kadet tőrözők léptek

Két, korosztályos nemzetközi női versenyt rendeztek szombaton. A laupheimi junior párbajtőr Vk-n Nagy Kinga volt a legjobb magyar, aki tizedikként zárt. Somorján a kadet tőrözők léptek pástra, Hajas Nóri a 16 között búcsúzott.

 

Junior női párbajtőrözőink még szeptemberben, Budapesten kezdték a Világkupa-szezonjukat, és szombaton, a németországi Laupheimben szinte lekopírozták az akkori teljesítményüket. A Gerevich Sportcsarnokban egy magyar volt a nyolcaddöntőben, ezúttal is. Méghozzá mindkét alkalommal Nagy Kinga. Kétszeres kadet világbajnoki ezüstérmesünk ennek ellenére lépett egyet előre, elvégre hatalmas csatában, 15:14-re kapott ki attól a német Stahlbergtől, aki a budapesti versenyen aranyérmet, ezúttal pedig ezüstöt nyert! Még agy apró fejlődés: idehaza hárman voltak 32-ben, most négyen, a már említett Kinga mellett Szőke Sára, Csoknyai Lilla és Pleész Hanna. 

 

Kadet női tőrözőink a határ menti, szlovákiai Somorján léptek pástra. A nagy mezőnyben húsz magyar próbált szerencsét, és közülük hatan jutottak a 64 közé. Annyiban itt is hasonló volt a helyzet a párbajtőrhöz, hogy a korosztály előző nemzetközi versenyén, Budapesten nem remekeltek a mieink. Akkor is megírtuk, most is érdemes: nagyon erős kadet korosztály öregedett ki e fegyvernemben, törvényszerű ilyenkor a visszaesés. Végül a vigaszágas rendszerben 24 között búcsúztak az Annák, Pölcz és Szántay. Maradt Hajas Nóri, aki viszont 15 évesen is megnyerte tavaly az összesített európai pontversenyt a 17 esztendősök között. Ezúttal azonban a legjobb 16 számára is a végállomást jelentette.
 
Junior női párbajtőr Világkupa-verseny. Laupheim, 133 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Kinga 5 győzelem/1 vereség, Petri Renáta 5/1, Borsody Emma 4/2, Szőke Sára 4/2, Ladányi Nelli 4/2, Csoknyai Lilla 4/2, Csonka Valéria 3/3, Siffer Klaudia 3/3, Pleész Hanna 3/3, Kazár Dóra 2/3,Nyikos Zsófia 2/4 (valamennyien továbbjutottak), Gnám Tamara 1/5 (kiesett).
A legjobb 64 közé jutásért: Csoknyai-Jolic (horvát) 15:13, Ladányi-Overcsenko (orosz) 15:13, Pleész-Praz (svájci) 15:13, Borsody-Carlassare (olasz) 15:13, Siffer-Makhovska (német) 11:15, Nyikos-Cisneros (spanyol) 8:15, Csonka-Hanschke (német) 14:15, Kazár-Hornischer (német) 7:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Vignoud (francia) 15:6, Szőke-Jukic (horvát) 15:12, Csoknyai-Carre (francia) 15:14, Pleész-Borrye (dán) 15:12, Ladányi-Fehrer (osztrák) 11:12, Petri-Nabeth (francia) 14:15, Borsody-Jacob (francia) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Billi (olasz) 15:10, Szőke-Jaszinszkaja (orosz) 12:15, Csoknyai-Mroszczak (lengyel) 14:15, Pleész-Cagnin (olasz) 7:15.
Nyolcaddöntő: Nagy-Stahlberg (német) 14:15.
Végeredmény: 1. Komarova (orosz), 2. Stahlberg (német), 3. Filina (orosz) és Von Kerssenbrock (francia), …10. Nagy Kinga, …22. Szőke Sára, …24. Csoknyai Lilla, …29. Pleész Hanna, …35. Petri Renáta, …44. Borsody Emma, …46. Ladányi Nelli, …76. Csonka Valéria, …79. Siffer Klaudia, 89. Kazár Dóra, …104. Nyikos Zsófia, …110. Gnám Tamara.
 
Kadet női tőr európai körverseny, Somorja, 175 induló. A csoportmérkőzéseken: Hajas Nóra 6 győzelem/0 vereség, Kalocsai Virág 6/0, Horváth Lilla 5/1, Hanzl Lilla 5/1, Nagy Anasztázia 4/2, Csipán Réka 4/2, Németh Luca 4/2, Szántay Anna 4/2, Pénzes Eszter 3/2, Pöltz Anna 3/3, Zsoldosi Karolina 3/3, Tomka Ivett 2/4, Kocsis Alexandra 2/4, Tádics Ráhel 1/4 (továbbjutottak), Sike Nóra 1/5, Banyik Dorina 1/5, Tóth Szonja, 1/5, Barabás Dóra 1/5, Rizmájer Anna 0/6, Guba Bíbor 0/6 (kiestek).
A legjobb 128 közé jutásért: Kocsis-Krohmer (német) 6:15, Tádics-Sedlakova (cseh) 12:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Hajas-Introzzi (olasz) 12:3, Kalocsai-Malickova (cseh) 15:9, Horváth-György (szlovák) 15:5, Pöltz-Schnabel (német) 15:8, Szántay-Toporska (lengyel) 15:3, Csipán-Rapinese (olasz) 15:12, Tomka-Rauchfuss (német) 5:15, Pénzes-Olewski (német) 5:15, Németh-Erhardt (német) 5:15, Zsoldosi-Wasilczuk (lengyel) 12:15, Hanzl-Panajotopulu (görög) 11:13, Nagy-Szamojlova (orosz) 12:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Hajas-Guljajeva (orosz) 15:6, Pöltz-Rauchfuss (német) 15:11, Szántay-Kisztereva (orosz) 15:10, Csipán-Babaeva (brit) 15:12, Kalocsai-Olewski (német) 10:15, Horváth-Udovicsenko (orosz) 6:15.
A legjobb 24 közé jutásért. Egyeneság: Hajas-Lapcsenko (orosz) 15:7, Pölcz-Petrova (orosz) 15:9, Szántay-Tomczak (lengyel) 14:15, Csipán-Karpacseva (orosz) 8:11. Vigaszág: Szántay-Csipán 14:6.
A legjobb 12 közé jutásért. Egyeneság: Hajas-Udovicsenko (orosz) 4:12, Pöltz-Ültgesforth (német) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért. Vigaszág: Hajas-Saveanu (román) 13:1, Szántay-Tomczak (lengyel) 12:15, Pöltz-Mech (lengyel) 10:15.
A legjobb 12 közé jutásért. Vigaszág: Hajas-Mech (lengyel) 7:10.
Végeredmény: 1. Karpacseva (orosz), 2. Werner (német), 3. Mech (lengyel) és Udovicsenko (orosz), …13. Hajas Nóra, …19. Szántay Anna, …23. Pöltz Anna, …29. Csipán Réka, …33. Kalocsai Virág, …40. Horváth Lilla, …65. Hanzl Lilla, …70. Németh Luca, …77. Nagy Anasztázia, …86. Pénzes Eszter, …89. Zsoldosi Karolina, …112. Tomka Ivett, …133. Kocsis Alexandra, …138. Tádics Ráhel,  …141. Sike Nóra, …143. Bányik Dorina, 144. Barabás Dóra, …151. Tóth Szonja, …162. Guba Bíbor, 163. Rizmájer Anna. 
Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.