A hétvége embere: Pöltz Anna

okt 25, 2016 | Archív

Új sorozatot indítunk, melyben az előző hétvége (hét) sikeres vívóját, mesterét, szakemberét emeljük majd ki. Többnyire az aktuális eredmények dönthetnek, de nem feltétlenül csak a

Új sorozatot indítunk, melyben az előző hétvége (hét) sikeres vívóját, mesterét, szakemberét emeljük majd ki. Többnyire az aktuális eredmények dönthetnek, de nem feltétlenül csak a versenyek alapján születhet a jelölés. A játékban – mert, ugye, ez csak játék… – első alkalommal az MTK ifjú női tőrözőjének, Pöltz Annának a sikeréről számolunk be.

Pöltz Anna (képünkön) szombaton és vasárnap a somorjai kadet női tőr európai körversenyen zsebelt be két aranyérmet – egyéniben és csapatban egyaránt. Az MTK 16 éves tehetsége, Szelei István tanítványa gyakorlatilag veretlenül teljesítette a víkendet. Egyéniben egyetlen szorosabb asszója volt, csapatban pedig Hajas Nórával együtt vezéregyénisége volt az ugyancsak simának mondható győzelmet arató magyar együttesnek. Gratulálunk! A fiatal versenyző így mesélt a Szlovákiában történtekről, illetve a jövő feladatairól:

poltz-anna

“Nagyon örültem az eredménynek, talán a márciusi kadet Európa-bajnoki döntőmkor éreztem hasonlót. Igazából nem gondolom, hogy bármi különöset, vagy extrát csináltam volna a páston. Mentem előre, vívtam, ahogy tudok, az persze jó érzés, hogy ezzel ilyen eredményes tudtam lenni. Az ünneplés egyelőre elmarad, talán az őszi szünetben majd lazítunk, de csak egy kicsit, mivel a lényeg nem ez a verseny volt, hanem majd jövőre a kadet Európa-, és a világbajnokság. Ott szeretnék jól szerepelni, addig még fejlődnöm kell tovább. A Xantus János kéttannyelvű gimnáziumba járok, tizenegyedikes vagyok. Eddig nem okozott különösebb gondot a tanulás és a sport összeegyeztetése, remélem, a jövőben sem fog. Következő versenyeim közül a mödlingi európai körversenyt, illetve a november végi felnőtt országos bajnokságot emelném ki. A felnőttek ellen sokkal nehezebb vívni, technikásabbak és taktikásabbak, viszont éppen ezért nagyon élvezem ezeket a lehetőségeket.”

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM