A 2016-os esztendő utolsó „A hónap műhelye” díjátadó gáláját rendezték a MOB-székházban. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt novemberi teljesítményéért a Vasas vívószakosztálya kapta.
Forrás: utanpotlassport.hu
S. Tóth János szerkesztő köszöntötte az egybegyűlteket, akik között a novemberben rendezett felnőtt országos bajnokságon aranyérmet nyert Vasas férfi párbajtőr- és női kardcsapatának tagjai mellett a szakosztály igazgatója, Boros György, a MOB főtitkára, Bartha Csaba és a vívószövetség általános alelnökeként Kamuti Jenő is jelen volt. A Decathlon Magyarországot szokás szerint annak ügyvezető igazgatója, Pósfai Gábor képviselte.
A Vasas vívói a novemberi felnőtt országos bajnokságon mutatott teljesítményüknek köszönhetően vihették haza a díjat, a Bányai Zsombor (20 éves), Bakos Bálint (19), Buta Levente (20), Nagy Dávid (17) alkotta négyes emberemlékezet óta először nyert a szakosztály párbajtőrcsapatának bajnoki aranyat, míg a Kelecsényi Léna (20), Kelecsényi Mira (18), Katona Renáta alkotta női kardcsapat első sikerét aratta a Vasas színeiben.
Bartha Csaba, a MOB november végén kinevezett főtitkára így fogalmazott: „Az eredmények alapján egyértelmű volt, hogy nem is nyerhette más a novemberi díjat, mint a Vasas vívószakosztálya. Minden hétfőn Pasaréten sportolok és a vívóterembe is be szoktam nézni, így személyesen is meggyőződhettem arról a munkáról, amely a klubban folyik. Nagy lehetőség a Vasas fiataljainak, hogy olyanokkal készülhetnek együtt, mint a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, a riói játékokon aranyérmet nyert Szász Emese, valamint olyan mesterektől tanulhatnak, mint a háromszoros olimpiai bajnok Kulcsár Győző vagy Somlai Béla. Bizton állíthatom, a szakosztály jó úton jár.”
A főtitkár a sportág általános helyzetéről is szót ejtett, elmondva, hogy csak az elismerés hangján lehet beszélni a magyar vívásról, a világeseményeken elért helyezéseket és a sportszakmai fejlesztéseket tekintve pedig bízik benne, hogy a 2020-as tokiói játékok felkészülési időszaka már a fiatalokról is fog szólni, kívánva a jelenlévőknek Imre Géza, Boczkó Gábor, Somfai Péter és Rédli András megszorongatását.
Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség alelnökeként és korábbi vívóként a Vasas-emlékeit idézte fel: „Az 1956-os forradalom előtt én is tagja voltam annak az ifjúsági világbajnokságra utazó magyar csapatnak, amelynél eredményesebb sem előtte sem utána nem akadt. Négy aranyat és legalább annyi ezüstöt nyertünk, tizennyolc-tizenkilenc évesen hatalmas élményt jelentett. Tizenhatan összedobtuk a pénzünket egy Philips magnóra és két lemezre, és amikor hazajöttünk, a Vasasban rendeztük meg a bulit. A klubhoz tehát így is kötődöm. De természetesen én is látom párbajtőrcsapat mesterének, Halla Péternek és a többieknek a sikeres erőfeszítéseit.”
Boros György, a szakosztály igazgatója fontosnak tartotta kiemelni, hogy utánpótláskorúként felnőttversenyen elért eredménnyel vívták ki az elismerést, a hónap műhelye díjnak köszönhetően pedig az ő teljesítményükre is nagyobb figyelem irányul. A kapott félmillió forintot különböző kiegészítő sportszerekre, valamint a fiatalabb korosztály legjobbjainak az elismerésére fordítják.


