A kardozók szöuli versenyével zárul a GP-kör

márc 30, 2017 | Archív

Szöulban rendezik a Világkupa-sorozat Grand Prix-körének utolsó állomását, a kardozókét. A tőrözők két hete Kaliforniában, a párbajtőrözők a múlt hétvégén Budapesten

Szöulban rendezik a Világkupa-sorozat Grand Prix-körének utolsó állomását, a kardozókét. A tőrözők két hete Kaliforniában, a párbajtőrözők a múlt hétvégén Budapesten vetélkedtek, most a harmadik fegyvernem következik. Hét magyar lép pástra szombaton és vasárnap, reméljük, hasonlóan eredményesek lesznek a mieink, mint a szezon eddigi részében!

Nagyszerűen megy kardozóinknak eddig ebben a Világkupa-sorozatban! A szezon során két arany- (Szatmári András, Márton Anna), két ezüst- (Szilágyi Áron, Márton Anna) és három bronzérmet (kétszer Gémesi Csanád, Szatmári András) gyűjtöttek össze, és nagyon reméljük, hogy a folytatás is hasonló lesz. A kilenc versenyes sorozat hatodik állomása következik, méghozzá a 1,5-szeres szorzós szöuli Grand Prix-viadal. A versenyt két nap alatt, pénteken és szombaton rendezik a helyiek, és figyelembe véve az időeltolódást, magyar idő szerint szombat dél körül már vége is lesz a nagyon rangos versenynek. 

A férfiaknál bombaerős a mezőny, egyedül a világranglista negyedik helyén álló iráni Abedini hiányzik, és a visszavonuló orosz Kovaljov. Eddig csapattársáról, az ugyancsak egyéni világbajnok Jakimenkóról is azt gondoltuk, hogy abbahagyja, de most megjelent az indulók között. A két sztár nélkül nem ment az oroszoknak, úgy látszik őt sikerült reaktiválni, aki ismeri az ottani kardviszonyokat, az ezen nem csodálkozik… Ott lesznek a mieink is, méghozzá hatan! “Kétszeresünk”, Szilágyi Áron mellett kiemelt még Szatmári András, a pénteki selejtezőkön Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Iliász Nikolász és Péch Miklós lesz érdekelt. 

A nőknél a “három nagyasszony”, az orosz Velikaja, az ukrán Harlan és az amerikai Zagunis közül már csak az előbbi kettő hiányzik. Az amerikai a múlt heti, kínai Vk-n már ott volt, és ha már arra járt, érmet is nyert. És hamarosan visszatér hosszúra nyúlt pihenője után Harlan is, aki a hírek szerint a következő, tuniszi Vk-n már pástra lép. Szöulban magyar részről egyedül Márton Anna indul, aki természetesen több holmi egyszerű trónkövetelőnél, elvégre vb-bronzérmesként a világranglista harmadik helyéről indul. Majd valamikor szombaton hajnalban, elvégre kiemeltként a selejtezőkön nem kell vívnia. 

Úgyhogy Ázsiában is: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM