A vívásban, a férfi kardvívásban lassan olyan erőssé és kiegyenlítetté válik a mezőny, hogy szinte lehetetlen mindig a legjobbak között teljesíteni. Két, kimagasló klasszisunknak azonban mostanság ez is sikerül. Az olaszországi, hihetetlenül erős Világkupa-versenyen ugyanis Szilágyi Áron ezüst-, Szatmári András pedig születésnapi bronzérmet nyert, elvégre szombaton ünnepelheti 25. születésnapját, ehhez is gratulálunk! Persze, kora délelőttől kora estig hosszú volt az út, amíg igáig eljutottak. Lássuk, miként kerültek a négyes döntőbe, ahol aztán egymással néztek farkasszemet!
Lipcsei világbajnokunk, Gárdos Gábor tanítványa a fiatal Kossuth Bálinttal találkozott a 64-ben, és 15:10-re nyert. A folytatásban aztán sorra következtek a világklasszisok. Előbb egy olimpiai, majd egy Európa-, végül pedig egy világbajnok… Az első ráadásul hazai páston vívott – elvégre az athéni, 2004-es ötkarikás győztes Aldo Montano volt az ellenfél. Az idén 40 éves itáliai ellen sosem könnyű – most sem volt az, 15:14 lett a vége. A nyolcaddöntőben a 2016-os Európa-bajnok német Wagner következett, 15:12-re nyert a magyar. A negyeddöntőben pedig jött a budapesti, 2013-as világbajnok, az orosz Resetnyikov. Nos, ez sem volt egyszerű, de 15:14-re a “születésnapos” győzött!
Két klasszisunk csatáját ezúttal Áron nyerte Andris ellenében az elődöntőben. A felvételen Áron utolsó találata látható.
A másik ágon Áron menetelt. “Kétszeresünk” ugyancsak egy 15:10-zel kezdett az olasz Bonsanto ellenében, majd jött egy váratlanul nehéz, de fontos és értékes 15:14 az ukrán Sztacsenkóval szemben. A nyolcaddöntőben egy régi riválist, a francia Apithyt búcsúztatta Decsi András tanítványa, majd következett az igazi nagy skalp, a koreai Oh. A fiatal, de máris nagyon eredményes koreai (ő nyerte többek között a decemberi, győri Vk-t) ellen remek vívással, végig vezetve győzött 15:11-re a magyar klasszis, és ezzel ő is négybe jutott.
A padovai dobogó: az ezüstös Szilágyi Áron, a győztes amerikai Dershwitz, valamint az olasz Curatoli és Szatmári András.
A sorsolás következtében egymással került szembe az elődöntőben a két magyar. Az országos bajnokság döntőjének visszavágóján Áron revánsot vett csapattársán, ezúttal ő győzött 15:11-re. A másik ágon az amerikai Dershwitz legyőzte az olasz Curatolit, így a tengerentúli lett az ellenfél a fináléban. Dershwitz villámrajtot vett, 8:3-mal fordult, majd 14:7-re is elhúzott. Áron azonban nem adta fel, mi több remek tusokkal 14:12-re feljött, ekkor azonban bevitte az amerikai a győztes tust. Így Áron nem nyerte el harmadszor is a Luxardo Kupát, Andris pedig nem védte meg tavalyi, itteni bajnoki címét, ugyankkor ennél nagyobb bajunk ne legyen! Remek ezüst- és bronzéremmel zárta a szombatot két klasszisunk!
A többiekről: Gémesi Csanád két, egyaránt német és egyaránt nehéz ellenféllel került szembe. Előbb 15:14-re legyőzte Szabót, majd 15:12-re kapott ki Wagnertől. Ugyancsak a 32 között zárt Iliász Nikolász, aki előbb simán verte 15:6-ra a brit Dearyt, majd nem sikerült megszorítania a kiemelt iráni Pakdamant (9:15). Gémesi Bence és Kossuth Bálint a 64-ben búcsúzott – utóbbit, ugye, Szatmári Andris búcsúztatta.
Sztárok egymás közt – Andris és Áron is láthatólag elégedett a szombati "zsákmánnyal".
Vasárnap a csapatversennyel folytatódik Padovában a Luxardo Kupa, csak így tovább, magyarok!
Eredmények. Férfi kard egyéni Világkupa, Padova, 212 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szatmári-Kossuth 15:10, Gémesi Cs.-Szabó (német) 15:14, Szilágyi-Bonsanto (olasz) 15:10, Iliász-Deary (brit) 15:6, Gémesi B.-Sbragia (olasz) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szatmári-Montano (olasz) 15:14, Szilágyi-Sztacsenko (ukrán) 15:14, Gémesi Cs.-Wagner (német) 12:15, Iliász-Pakdaman (iráni) 9:15.
Nyolcaddöntő: Szatmári-Wagner (német) 15:8, Szilágyi-Apithy (francia) 15:11.
Negyeddöntő: Szatmári-Resetnyikov (orosz) 15:14, Szilágyi-Oh (koreai) 15:11.
Elődöntő: Szilágyi-Szatmári 15:11.
Döntő: Szilágyi-Dershwitz (amerikai) 12:15.
Végeredmény: 1. Dershwitz (amerikai), 2. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András), 3. Szatmári András (edző: Gárdos Gábor, válogatott edző: Decsi András) és Curatoli (olasz), …23. Gémesi Csanád, …32. Iliász Nikolász, …35. Gémesi Bence, …64. Kossuth Bálint, …81. Decsi Tamás, …96. Gémesi Huba, …110. Galgóczy Tamás, …121. Habony Viktor, …125. Péch Miklós, …136. Puy Sebestyén.