A kor nem hátrány semmikor

nov 13, 2016 | Archív

A mezőny két “First Lady”-je, Knapek Edina és Mohamed Aida visszaverte a fiatalság valamennyi támadását, és egymással vívva (Edina győzött) döntötték el az U23-as európai

A mezőny két “First Lady”-je, Knapek Edina és Mohamed Aida visszaverte a fiatalság valamennyi támadását, és egymással vívva (Edina győzött) döntötték el az U23-as európai körverseny, egyben hazai válogatóverseny első és második helyét. Ez igen, ismét csak le a kalappal…!

1. Knapek Edina, 2. Mohamed Aida. Az elmúlt két évtizedben számtalanszor alakult így – vagy éppen fordítva – az itthoni női tőrversenyek eredményeiről szóló beszámoló. Nem alakult ez most sem másként… Pedig “trónkövetelőből” bőven akadt a Törekvés Alföldi László emlékversenyén. Természetesen pástra lépett a teljes hazai élmezőny, amely egyre közeledik a világ élvonalához, ráadásul itt volt két kellemetlen olasz, a komplett román válogatott, s további “kisnemzetek” legjobbjai is pástra léptek. 

noi-u23

Ám Edina és Aida örök. Csak itt a bekezdések között írjuk le: 40, illetve 39 évesen iskolázták le a mezőnyt, a döntőben Edina egyetlen tussal diadalmaskodott (12:11). Márpedig miért jutna eszükbe a visszavonulás, ha Edina emellett múlt héten Vk-nyolcaddöntőben volt, Aida pedig a kiemeltek között szerepel a Vk-tornákon… De dicsérjük rögtön a fiatalokat is: a nyolcas döntőben három junior szerepelt, legjobban Tóth Janka, aki bronzérmet nyert, ötödik lett Kókai Csilla és hetedik Kondricz Kata. Az “elegy” tehát alakul, az idősebbek még a legjobbak, a fiatalok pedig zárkóznak – és ez csak jóhoz vezethet…

Eredmények. U23-as európai körverseny, Alföldi László emlékverseny, egyben hazai válogató, Törekvés, 71 induló. A magyarok eredményei a legjobb 32-től: Mohamed-A. Boldor (román) 15:8, Lupkovics-Rivano (olasz) 11:10, Mesteri-Oravetz 15:9, Kókai-Balogh 15:6, Hajas-Pöltz 15:8, Jeszenszky-Kraenkl (osztrák) 15:9, Tóth-Dajcic (horvát) 15:8, Knapek-Turcan (török) 15:8, Kondricz-Cenker (osztrák) 15:12, Pásztor-Hanzl 15:11, Szalai-Taranenko (ukrán) 12:15, Kreiss-Bitterova (szlovák) 13:15.

Nyolcaddöntő: Mohamed-Weiss (osztrák) 15:10, Lupkovics-Mesteri 15:11, Kókai-M. Boldor (román) 15:10, Knapek-Cammilletti (olasz) 15:9, Jeszenszky-Hajas 15:8, Tóth-Taranenko (ukrán) 15:8, Kondricz-Pásztor 15:11.

Negyeddöntő: Mohamed-Lupkovics 15:8, Kókai-Bitterova (szlovák) 10:11, Tóth-Jeszenszky 15:9, Knapek-Kondricz 15:14.

Elődöntő: Moamed-Bitterova (szlovák) 15:7, Knapek-Tóth 15:11.

Döntő: Knapek-Mohamed 12:11.

Végeredmény: 1. Knapek Edina (Honvéd), 2. Mohamed Aida (UTE), 3. Tóth Janka (Törekvés) és Bitterova (szlovák), 5. Kókai Csilla (MTK), 6. Lupkovics Dóra (Honvéd), 7. Kondricz Kata (Honvéd), 8. Jeszenszky Szilvia (Terézváros), 9. Pásztor Flóra (Törekvés), 10. Hajas Nóra, …13. Mesteri Viktória, …17. Szalai Szonja, 18. Kreiss Fanni, …26. Balogh Orsolya, 27. Pöltz Anna, …29. Hanzl Lilla, …31. Oravetz Barbara.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események