Nagy távolság ide vagy oda, mára már nem is kérdés, hogy a vancouveri férfi párbajtőr Világkupa-verseny teljes jogú tagja a Vk-sorozatnak. A “mennyiség” persze, nem éri el a fegyvernem európai átlagát – azért a 185 induló sem semmi… -, de a “minőség” semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után. Ezúttal mindössze hárman hiányoztak különböző okok miatt a világranglista legjobb 16 helyezettje közül, közte a tavalyi lipcsei világbajnoki döntő két résztvevője, az aranyérmes olasz Pizzo és az ezüstös észt Novoszjolov. A bronzérmes Rédli András és további öt magyar társa viszont ott volt a Csendes-óceán melletti kanadai városban, olyannyira, hogy a mieink részt vettek a versenyt megelőző szokásos nemzetközi edzőtáborban is.

A hazai ranglistát vezető Bányai Zsombornak ezúttal nem sikerült a 64 közé jutás.
Aztán a verseny, legalábbis annak magyar idő szerint péntekről szombatra átnyúló selejtező szakasza sikerülhetett volna jobban is. A csoportkörből valamennyi magyar továbblépett, még ha döcögött is a szekér. Aztán a kétlépcsős direkt kieséses szakasz már sorra szedte áldozatait. A 96 közé jutásért búcsúzott Peterdi András (Malcotti, 12:15), majd a 64-be kerülésért Bányai Zsombor (Cannone, 10:15), Berta Dániel (Bida, 12:13) és Siklósi Gergely (Glazkov, 8:15). A kiemelt Rédli András mellé egyedül riói olimpiai bronzérmes csapattársa, Somfai Péter jutott. Az ő továbblépéséhez viszont kétség sem férhetett, neki sikeres csoportköre okán csak egy asszót kellett vívnia a főtábláért, ahol 15:6-ra verte a lengyel Bielecet.
Az “új hullám” tehát ezúttal víz alatt maradt, a két “öreg harcos” folytathatja magyar idő szerint a szombat esti órákban a versenyt Vancouverben.
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Vancouver, 185 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András kiemelt, Somfai Péter 4 győzelem/1 vereség, Peterdi András 4/2, Berta Dániel 3/2, Bányai Zsombor 3/2, Siklósi Gergely 3/3 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Berta-Wright (kanadai) 15:12, Siklósi-Zsu (kínai) 15:6, Bányai-Rodriguez (kolumbiai) 14:12, Peterdi-Malcotti (svájci) 12:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Somfai-Bielec (lengyel) 15:6, Bányai-Cannone (francia) 10:15, Siklósi-Glazkov (orosz) 8:15, Berta-Bida (orosz) 12:13.
Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Rédli-Szics (ukrán), Somfai-Bayard (svájci).

