Alig ötven százalékos a pénteki mérleg

febr 21, 2014 | Archív

Felemásan sikerültek a pénteki felnőtt Világkupa-versenyek selejtezői. A tallinni férfi párbajtőr Vk-n ötből négy magyar folytathatja, a genti női kard Vk-n szintén négyen kerültek a

Felemásan sikerültek a pénteki felnőtt Világkupa-versenyek selejtezői. A tallinni férfi párbajtőr Vk-n ötből négy magyar folytathatja, a genti női kard Vk-n szintén négyen kerültek a 64 közé a hétből, míg a La Coruna-i férfi tőr Vk-n négy indulónkból senki sem került a főtáblára.

Ezen a hétvégén ismét három fegyvernemben rendeznek egyéni és csapat Világkupa-versenyt a kontinensen. Világbajnok férfi párbajtőrözőink Tallinnban léptek pástra. Pontosabban közülük ketten. Imre Géza ugyanis továbbra is “talonban van”, Boczkó Gábor pedig visszatérő vállsérülése miatt hagyta ki az eseményt, melyen a fegyvernem hagyományaihoz híven rengetegen, pontosan 238-an léptek pástra. Végül öt magyar állt rajthoz, a heidenheimi ezüstérmes Rédli András ismét kiemelt lett, Somfai Péter és Szényi Péter pedig a csoportmérkőzések után rögtön a 64-es főtáblára jutott. Ugyanez Peterdi Andrásnak két további győzelem után sikerült, így négyen kerültek a legjobb 64 közé.

 

Női kardozóink közül is négyen kvalifikálták magukat a szombati folytatásra a genti Vk-állomáson. Várhelyi Anna és Péntek Brigitta közvetlenül a csoportkör után a 64-be került, később Várhelyi Kata követte nővérét, mellette Márton Anna mondhatja el ugyanezt magáról. Férfi tőrben ugyanakkor senkinek sem sikerült  a mieink közül a főtáblára jutnia, igaz, junior tehetségeink a közelgő korosztályos Eb okán nem léptek pástra La Corunában.
 
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Tallinn, 238 induló. Csoportmérkőzések: Rédli András kiemelt, Somfai Péter 6 győzelem/0 vereség (továbbjutott), Szényi Péter 5/1 (továbbjutott), Peterdi András 4/2, Tallár Ákos 4/2. 
A 96 közé jutásért: Tallár-Yarinovsky (izraeli) 15:13, Peterdi-Citro (olasz) 14:11.
A 64 közé jutásért: Tallár-Herey (ukrán) 12:15, Peterdi-Lis (izraeli) 15:9.
Szombaton, a legjobb 64 között: Rédli-Steffen (svájci), Szényi-Pokorny (cseh), Peterdi-Szuhov (orosz), Somfai-Fichera (olasz).
 
Férfi tőr egyéni Világkupa-verseny, La Coruna, 178 induló. Csoportmérkőzések: Szabados Gábor 4 győzelem/2 vereség, Szabados Kristóf 3/2, Németh Gábor 3/3, Széki Bence 2/4. 
A 96 közé jutásért: Szabados K.-Wohlgemuth (osztrák) 15:10, Szabados G.-Tao (kínai) 11:15, Németh-Prymack (kanadai) 10:15, Széki-Tofalides (brit) 13:15. 
A 64 közé jutásért: Szabados K.-Li (kínai) 6:15.
 
Női kard Világkupa-verseny, Gent, 156 induló. Csoportmérkőzések: Várhelyi Anna 5 győzelem/1 vereség (továbbjutott), Péntek Brigitta 5/1 (továbbjutott), Varga Dóra 4/1, Márton Anna 4/2, Várhelyi Kata 4/2, Gárdos Judit 3/3, Garam Nóra 2/4, Mikulik Júlia 1/5 (kiesett).
A 96 közé jutásért: Várhelyi K.-Ahrens (német) 15:3, Gárdos-Watora (lengyel) 15:12, Garam-Illarionova (orosz) 8:15.
A 64 közé jutásért: Márton-Walczak (lengyel) 15:6, Várhelyi K.-Qian (kínai) 15:14, Gárdos-Jegorjan (orosz) 10:15, Varga-Baeza (brazil) 11:15.

Szombaton, a legjobb 64 között: Márton-Zhang (kínai), Várhelyi A.-Stagni (olasz), Várhelyi K.-Besbes (tunéziai), Péntek-Jegorjan (orosz). 

2014. február 21.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események