Amszterdami éremözön női tőrben

szept 25, 2016 | Archív

Szép magyar siker született az amszterdami női tőr szatellit körversenyen. A hazai válogatónak is számító viadalt Kreiss Fanni nyerte, és a dobogón is csak magyar vívó állhatott -

Szép magyar siker született az amszterdami női tőr szatellit körversenyen. A hazai válogatónak is számító viadalt Kreiss Fanni nyerte, és a dobogón is csak magyar vívó állhatott – Kondricz Kata, Knapek Edina és Pásztor Flóra személyében! A konini kard európai körversenyen a legjobban Milassin Mór szerepelt, aki nyolcadik lett.

Ennél igenis jóval erősebb volt ez a verseny! Pontosabban szólva kifejezetten szép eredménynek értékelhető női tőrözőink szereplése az amszterdami szatellitversenyen. Miközben a dobogót, mi több, gyakorlatilag a nyolcas döntőt kisajátították a mieink, addig a vert mezőnyben ott szerepelt több német válogatott, az olimpiai induló török Karamete, a junior Eb-arany és vb-ezüstérmes olasz Cipressa, és még lehetne sorolni a szakmában jól csengő neveket. 

A mieink közül Mohamed Aida kivételével (az októberi Vk-n már ő is ott lesz!) a teljes élmezőny rajthoz állt. A győzelmet  – és az ezzel járó 4 Világkupa-pontot – egész napos veretlen produkcióval Kreiss Fanni szerezte meg, míg az ezüst- és a bronzérmet két juniorunk, Kondricz Kata és Pásztor Flóra, valamint az olimipikon Knapek Edina szerezte meg. Negyeddöntős volt emellett Gólya Fruzsina és Jeszenszky Szilvia – összességében elmondható tehát, hogy a szakág szépen teljesített Amszterdamban.

amszterdam-lany Magyar hölgy-, érem- és virágcsokor! Kreiss Fanni arany-, Kondricz Kata ezüst-, Knapek Edina és Pásztor Flóra bronzérmet nyert!

Kadet kardozóink Koninban léptek pástra európai körversenyen, amely nem számított bele a hazai válogatásba. A hölgyek mezőnyében nem is lépett pástra Európa-bajnokunk, illetve bronzérmesünk, Pusztai Liza és Koós Gréta. Ugyanakkor a férfiaknál 16, a nőknél 11 magyar próbált szerencsét. A hatalmas amerikai és orosz fölényt hozó versenyen a mieink közül a legjobban a nagykanizsai Milassin Mór szerepelt, aki a nyolcadik helyen zárt. A férfiak mezőnyében még ketten voltak nyolcaddöntősök, a nőknél viszont senki sem jutott a 32-be. 

Eredmények. Női tőr szatellit verseny, Amszterdam, 59 induló. A csoportmérkőzéseken: Kreiss Fanni 6 gőzelem/0 vereség, Gólya Fruzsina 5/0, Knapek Edina 5/1, Kondricz Kata 5/1,  Balogh Orsolya 5/1, Orosházi Csilla 5/1, Mesteri Viktória 5/1, Jeszenszky Szilvia 4/1, Pásztor Flóra 4/1, Szalai Szonja 3/2, Tóth Janka 3/3, Lupkovics Dóra 3/3, Csató Mercedesz 2/4, Szántay Anna 2/4 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 32 közé jutásért: Lupkovics-Goncsarova (orosz) 15:13, Szalai-Split (holland) 15:4, Tóth-Smith (brit), Szántay-Cipressa (olasz) 5:15 Csató-Schmitz (német) 2:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Balogh-Lupkovics 15:10, Knapek-Tóth 15:4, Kreiss-Fenger (német) 15:3, Orosházi-Krause (német) 12:11, Jeszenszky-Wong (szingapúri) 15:10, Szalai-Dickson (brit) 15:9, Gólya-Cellerova (szlovák) 15:7, Pásztor-Schmitz (német) 15:8, Kondricz-Groslambert (belga) 15:7, Mesteri-Cipressa (olasz) 5:15.

Nyolcaddöntő: Jeszenszky-Balogh 15:12, Knapek-Szalai 15:12, Kreiss-Cammilletti (olasz) 15:10, Gólya-Calugareanu (román) 15:7, Pásztor-Karamete (török) 15:8, Kondricz-Beardmore (brit) 15:8, Orosházi-Cipressa (olasz) 5:15.

Negyeddöntő: Kreiss-Cipressa (olasz) 13:8, Knapek-Jeszenszky 15:6, Pásztor-Gólya 15:13, Kondricz-M. Boldor (román) 14:13.

Elődöntő: Kreiss-Knapek 15:7, Kondricz-Pásztor 15:14.

Döntő: Kreiss-Kondricz 15:13.

Végeredmény: 1. Kreiss Fanni (edző: Kreiss Gábor, válogatott edző: Érsek Zsolt), 2. Kondricz Kata, 3. Knapek Edina és Pásztor Flóra, 5. Gólya Fruzsina, 6. Jeszenszky Szilvia, …10. Balogh Orsolya, 13. Orosházi Csilla, 16. Szalai Szonja, …17. Mesteri Viktória, …27. Lupkovics Dóra, 28. Tóth Janka, …42. Szántay Anna, …44. Csató Mercedesz. 

Férfi kard európai körverseny, Konin, 163 induló. A csoportmérkőzéseken, 1. forduló: Kaiser Balázs 6 győzelem/0 vereség, Milassin Mór 5/0, Kovács Marcell 6/0, Noseda Szabolcs 5/0, Rabb Krisztián 5/1, Horváth Gergő 4/2, Baaken Mátyás 4/2, Tóth Márton 4/2, Tóth Benedek 4/2, Wáger András 3/2, Nagy Kristóf 3/3, Horváth Barna 2/4, Rajkai Barnabás 2/4, Majercsik Péter 2/4 (továbbjutottak), Hunyady Bendegúz 0/6, Szántó Zoltán 0/6 (kiestek).

2. forduló: Kaiser Balázs 6/0, Rabb Krisztián 4/2, Baaken Mátyás 4/2, Milassin Mór 4/2, Noseda Szabolcs 4/2, Kovács Marcell 4/2, Tóth Benedek 3/3, Rajkai Barnabás 3/3, Horváth Gergő 2/4, Tóth Márton 2/4, Nagy Kristóf 2/4, Wáger András 2/4 (továbbjutottak), Horváth Barna 0/6, Majercsik Péter 0/6 (kiestek).

A legjobb 64 közé jutásért: Noseda-Rahozin (fehérorosz) 15:5, Rabb-Dluzniewski (lengyel) 15:11, Milassin-Vandecruys (belga) 15:7, Nagy K.-Humen (ukrán) 15:6, Horváth-Batogowski (lengyel) 15:12, Rajkai-Hegazy (egyiptomi) 12:15, Tóth M.-Petway (amerikai) 0:15, Kovács-Razumejev (orosz) 9:15, Wáger-Jeremenko (ukrán) 3:15, Tóth B.-Vidovszky (amerikai) 7:15, Baaken-Ercolani (olasz) 14:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Noseda-Vjolentij (orosz) 15:10, Kaiser-Arhvadze (grúz) 15:7, Rabb-Bouwman (holland) 15:11, Milassin-Glasner (lengyel) 15:7, Nagy K.-Lipinski (lengyel) 15:9, Horváth-Broniszewski (lengyel) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Kaiser-Rabb 15:8, Milassin-Serbin (orosz) 15:5, Nagy K.-Presznov (orosz) 15:13, Noseda-Lin (amerikai) 7:15.

Nyolcaddöntő: Milassin-Pysarenko (ukrán) 15:11, Kaiser-De Ridder (belga) 12:15, Nagy K.-Szvitics (orosz) 7:15.

Negyeddöntő: Milassin-De Ridder (belga) 12:15.

Végeredmény: 1.Solomon (amerikai) , 2. Walker (amerikai), 3. De Ridder (belga) és Saron (amerikai), …8. Milassin Mór (edző: Piecs Andrienn, válogatott edző: Varga József), …10. Kaiser Balázs, …16. Nagy Kristóf, …27. Rabb Krisztián, …29. Noseda Szabolcs, …63. Horváth Gergő, …67. Baaken Mátyás, …71. Kovács Marcell, …76. Tóth Benedek, …80. Rajkai Barnabás, …87. Tóth Márton, …93. Wáger András, …114. Horváth Barna, …118. Majercsik Péter, …147. Hunyady Bendegúz, …149. Szántó Zoltán.

Női kard európai körverseny, Konin, 139 induló. A csoportmérkőzéseken, 1. forduló: Mádé Réka 5 győzelem/0 vereség, Kotán Adrienn 5/0, Battai Sugár Katinka 4/1, Széplaki Virág 3/2, Tóth Rebeka 3/3, Marton Dóra 2/3, Jankovics Anna 2/3, Malomsoki Boglárka 2/3, Kelemen Adél 2/3, Báthory Kata 1/4 (továbbjutottak), Horváth Petra 0/5 (kiesett).

2. forduló: Mádé Réka 5/1, Battai Sugár Katinka 4/2, Malomsoki Boglárka 4/2, Marton Dóra 3/3, Széplaki Virág 3/3, Tóth Rebeka 2/4, Jankovics Anna 2/4, Kotán Adrienn 1/5 (továbbjutottak), Kelemen Adél 0/6, Báthory Kata 0/6 (kiestek).

A legjobb 64 közé jutásért: Kotán-Walerianczyk (lengyel) 15:8, Széplaki-Fomina (ukrán) 15:13, Marton-Nikabadze (grúz) 15:7, Tóth-Mikulevica (lett) 10:15, Jankovics-Yavnik (ukrán) 7:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Malomsoki-Harrill (amerikai) 12:15, Mádé-Gontsova (ukrán) 10:15, Kotán-R. Jenkins (akerikai) 7:15, Széplaki-M. Jenkins (amerikai) 13:15, Marton-Tyimina (orosz) 12:15, Battai-Aptsiauri (grúz) 11:15.

Végeredmény: 1. Linder (amerikai), 2. Kudrjajeva (orosz), 3. Johnson (amerikai) és Kljucsnyikova (orosz), …36. Mádé Réka, …39. Malomsoki Boglárka és Battai Sugár Katinka, …47. Marton Dóra, …53. Széplaki Virág, …63. Kotán Adrienn, …76. Tóth Rebeka, …78. Jankovics Anna, …95. Kelemen Adél, …105. Báthory Kata, …128. Horváth Petra.

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események