Szatmári András pályája eddigi legjobb felnőtt eredményét elérve lett bronzérmes a győri Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Világkupa-versenyen. Pástra lépett kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron is, aki az előkelő ötödik helyezést érte el. A kardvíkend vasárnap a Vk csapatversennyel zárul.
Huszonnegyedik kardvívó olimpiai aranyérmünket köszöntöttük a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Világkupa-versenyen az impozáns győri Arénában. Bajnokaink nagyméretű portréja a pást fölött figyelt, miközben fényképeken és videobejátszásokon lehetett látni a több mint ezer fős nézőseregnek az emlékezetes pillanatokat. Ezt követően pedig Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke köszöntötte díszkarddal riói címvédőnket, a fantasztikus Szilágyi Áront. Ez természetesen előre eltervezett, megrendezett programnak számított.
Csampa Zsolt elnök díszkarddal köszöntötte a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront.
Azt viszont csak remélni lehetett, hogy Áron – aki először lépett pástra olimpiai aranyérmét követően – nemcsak ünnepeltként, hanem döntős résztvevőként veheti át az elismerést, ráadásul úgy, hogy magyar társa is akad a nyolcas fináléban, méghozzá Szatmári András személyében! De lássuk, mi is történt a GKK 64-es, szombat délelőtti főtábláján! A két vasasos pasas a két ellenkező ágon eleinte ragyogóan menetelt egymás felé. Andris az első asszójában leiskolázta a kellemetlen francia Lambert-t (15:4), Áronon pedig egyáltalán nem látszott a hosszú kihagyás, és ezt elsőként a spanyol Bravo bánta. Bravó, Áron (15:8)! Továbbjutott az első körben az ugyancsak jó formában lévő Decsi Tamás (Voronov, 15:7) és Gémesi Csanád (Kindler, 15:13) is, egyedül Nagy Pál búcsúzott (Ha, 10:15).
A 32 között aztán jött Andris első nagy bravúrja. Gárdos Gábor tanítványa a világranglistát vezető koreai Kim Hjunghvan-nal került szembe, és hatalmas csatában, óriási asszóban 15:14-re győzött! Néhány perccel később pedig az is kiderült, hogy lesz magyar a nyolcas döntőben, miután Decsi Tomi leiskolázta a kanadai Gordont (15:6), és ezzel két világbajnoki ezüstérmesünk egymással került szembe. Eztán folytatódott az ebben a körben háromfrontos magyar-koreai párharc, melyből olimpiai bajnokunk győztesen (Ju Jungho, 15:9), Gémesi Csanád vesztesen (Kim Junho, 5:15) került ki. Aztán a legjobb 16 között Szatmári Andris nyert csapattársa ellen 15:10-re, Áron pedig remek vívással – már-már olimpiai bajnokival… – győzte le az egyik legjobb olaszt, Berrét.
Szatmári András egyik nagy győzelme – ezúttal az athéni olimpiai bajnok, olasz Aldo Montano ellen.
Nagyjából így jutottunk el a már említett nyolcas döntőig, melyben az ünnepélyes bemutatás után rögtön Andris lépett pástra, méghozzá egy egyéni olimpiai bajnokkal. Nem a kétszeressel, hanem az egyszeressel, az athéni győztes olasz Aldo Montanóval, aki 38 évesen is remekel a páston. Azonban ez a remeklés Szatyi ellen édeskevésnek bizonyult. A magyar végig vezetett, már 10:4-et is mutatott az eredményjelző, és végül a nézők nagy örömére simán, 15:9-re győzte le nagynevű ellenfelét, és ezzel pályafutása eddigi legjobb felnőtt egyéni eredményét érte el – dobogós lett Világkupa-versenyen, ráadásul itthon. Ekkor még nem sejthettük, hogy több magyar győzelmet már nem láthatunk ezen a napon… Áron valahogy nem érezte a francia Apithy ellen a vívást, 15:9-es vereséget szenvedett, és ezzel az ötödik helyen végzett. Hosszú kihagyás után, a felkészülése kezdetén, amikor még a fizikális munka van a túlsúlyban – mindez tökéletesen megfelelő eredménynek számított, köszönet érte és gratuláció!
Az elődöntőben Andris ellenfele ismét egy koreai volt – ők ezen a mai napon egyáltalán nem fogytak el… A magyar 4:0-ra elhúzott az elején, de Oh Sanguk azonnal fordított, és többet nem is adta ki a kezéből az irányítást, végül 15:11-re győzött. Gárdos Gábor 23 esztendős tanítványa ezzel bronzérmet nyert, és megtette az első lépést afelé, hogy ebben az olimpiászban a legeslegjobbak között kelljen majd számolni vele. Fentiek után már nem számíthat meglepőnek, hogy a fináléban koreai házidöntőt láthattunk, melyet némi meglepetésre Oh Sanguk nyert Gu Bongil ellen.
Döntős szelfi három olimpiai bajnokkal, és a bronzérmes Szatmári Andrással.
A mieink pedig így nyilatkoztak néhány perccel a verseny után. Szatmári András: “Persze, elégedett vagyok, csak egy vereség után nem sokkal nagyon nehéz pozitívan látni a világot… A Kim Junghvan elleni csata a 32 között nagyon sokat kivett belőlem, igazán kellett a pihenő a Montanóval szembeni negyeddöntő előtt. Igazából egész nap jól ment a vívás, és jól indult az elődöntő is. A szünetben, 7:8-nál azt hittem minden rendben lesz, de megint elhúzott a koreai, és innen sajnos, nem volt visszaút. Láttam a holnapi csapatsorsolást, az elődöntőben összekerülhetünk az ázsiaiakkal, nagyon szeretnék visszavágni nekik.”
Szatmári Andris pályafutása eddigi legjobb felnőtt eredményét érte el.
Gárdos Gábor, Szatmári Andris mestere így értékelt: “Szuper volt Andris teljesítménye, három klasszis vívót győzött le, Kimet, Decsi Tamást és Montanót. Az elődöntőt majd kiértékeljük, és dolgozunk tovább.” – hangzott a lakonikus verdikt.
Végül pedig lássuk, miként vélekedett teljesítményéről kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron: “Páros lábon nem fogok ugrálni örömömben az ötödik helyezésem miatt, de azért nincs ezzel semmi baj. Felkészülésem jelenlegi szakaszában ennél sokkal jobb vívást reálisan nemigen várhattam el magamtól. A döntőig egyébként minden rendben volt, ott valahogy nem találtam a ritmust a francia ellen, akinek viszont minden bejött. Még egy versenyen indulok az évben, a cancuni Grand Prix-n, remélem, ott tudok javítani ezen a helyezésen.”
A kardhétvége vasárnap a Zarándi Csaba csapat Világkupa-versennyel ér véget, a magyar válogatott a nyolcaddöntőben a belga-török mérkőzés győztesével kezd délelőtt 11órakor a győri Arénában.
Eredmények. Férfi kard egyéni Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupa-verseny, Győr, 184 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Bravo (spanyol) 15:8, Decsi-Voronov (izraeli) 15:7, Gémesi Cs.-Kindler (német) 15:13, Szatmári-Lambert (francia) 15:4, Nagy P.-Ha (koreai) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Ju Jungho (koreai) 15:9, Szatmári-Kim Junghvan (koreai) 15:14, Decsi-Gordon (kanadai) 15:6, Gémesi-Kim Junho (koreai) 5:15.
Nyolcaddöntő: Szatmári-Decsi 15:10, Silágyi-Berre (olasz) 15:8.
Negyeddöntő: Szatmári-Montano (olasz) 15:9, Szilágyi-Apithy (francia) 9:15.
Elődöntő: Szatmári-Oh Sanguk (koreai) 11:15.
Végeredmény: 1. Oh Sanguk (koreai), 2. Gu Bongil (koreai), 3. Szatmári András (edző: Gárdos Gábor, válogatott edző: Somlai Béla) és Apithy (francia), 5. Szilágyi Áron (edző: Decsi András, válogatott edző: Somlai Béla), …13. Decsi Tamás, …23. Gémesi Csanád, …47. Nagy Pál, …65. Gémesi Bence, …67. Iliász Nikolász, …72. Singer Martin, …77. Urbán Ádám, 78. Ravasz Etele, …85. Kossuth Bálint, …103. György Lehel, …105. Puy Kristóf, …112. Péch Miklós, …114. Mészáros Áron, …121. Galgóczy Tamás, …154. Nagy Martin, …158. Pálovics Bálint, 159. Szlama Vilmos, …167. Kozmanovics Gábor, …171. Balázs Boldizsár, 172. Morvai Ákos, …174. Kovács István.