Ilyenről csak álmodni lehet, az álmok pedig néha valóra válnak. Kadet női kard Eb-arany, ezüst, bronz, ötödik hely. Sikeresek és sikerkovácsok nyilatkozatai, Liza, Dóri, Gréta és Bianka, no meg a mesterek! Gratulálunk!
Pusztai Liza, aki nem egészen 15 esztendősen lett kadet Európa-bajnok: “Nagyon izgultam az elején, és nem is indult valami jól a nap. Aztán ahogy jött a direkt kiesés, úgy kezdtem egyre jobban belejönni…
Pusztai Liza és Bérczy Dóri „bemutatója” az Európa-bajnokság döntőjében.
Amikor sikerült a nyolc közé jutnom, akkor nagy kő esett le a szívemről, és utána csapattársaim ellen sikerült nyernem. Nagyon boldog vagyok, de még szebb lesz ez az Európa-bajnokság, ha csapatban is sikerül jó eredményt elérnünk!”
Bódy Benjámin, aki édesapjával, Bódy Istvánnal közösen a mesterei Lizának: “Köszönjük az MVSZ-nek és a szakmai vezetésnek, hogy mindenben segítették Lizát a szezon során. Nem az első eset, hogy nem sikerül neki a csoportmeccs úgy, ahogy szeretnénk, most is így történt. Utána viszont egyre jobban belejött, szépen és oksan vívott, nagyon büszkék vagyunk rá. Most egy kicsit örülünk, aztán jöhet a csapatverseny, ahol érthetően magasra került a léc…”
Bérczy Dorottya, kadet Európa-bajnoki ezüstérmes: “Nem hittem volna, hogy ilyen szuperül alakul ez a nap… Jól ment a vívás, ez az eddigi legnagyobb sikerem, rettentően örülök. Amikor a nyolcaddöntőben nyertem az ukrán lány ellen, akkor hittem el, hogy ebből sok minden összejöhet. Persze, ezek után szép lenne, ha ezt az ezüstöt is sikerülne fényesíteni a csapatversenyen!”
Fehér Gábor, Dóri mestere, egyben a válogatott edzője: “Persze, a nap elején titkon reméltük, hogy összejön egy érem. Aztán ez lett belőle… Mindenki a maximumot nyújtotta, ráadásul kifejezetten szép és szakmailag értékes asszókat nyertek a mieink. Nem emlékszem arra, hogy női kard világversenyen aranyat, ezüstöt és bronzot nyertünk volna, de hozzá kell, hogy tegyem, sokat dolgoztak ezért a gyönyörű sikerért a lányok. Ezek után a csapatversenyen mindenki minket akar majd legyőzni, állunk elébe!”
Vidám brigád. Bérczy Dorottya, Kern Bianka, Koós Gréta és Pusztai Liza. Gratulálunk!
Koós Gréta, kadet Európa-bajnoki bronzérmes: “A végét egy kicsit sajnálom, de azért nagyon boldog vagyok. Úgy utaztam ide, hogy a nyolc közé jutás volt a célom, és ezt sikerült túlteljesítenem! Naná, hogy a csapatot ezek után meg szeretnénk nyerni!”