Miként arról már beszámoltunk, az egyéni sportágak között az OMS-Tata Iron Trade szakosztálya nyerte el a márciusi eredményeik alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított “A hónap műhelye”-díjat, melyet a MOB székházában tartott ünnepségen át is vettek a tataiak.
Forrás: mob.hu
Az esemény gratulációval kezdődött, hiszen a jégkorongsportág részéről megjelent Kovács Zoltán főtitkár, illetve a díjazott klub (csapatban a hokisok nyerték el a díjat) képviseletében két fiatal játékos – Erdély Csanád és Vincze Péter -, akik tagjai voltak a krakkói divízió I/A-világbajnokságon kiharcolt A-csoportba kerülésért sikeresen küzdő felnőtt válogatottnak.
Mint Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MediaBook ügyvezetője elmondta, ez volt a 27. A hónap műhelye-díjátadó, és mindkét díjazott műhely duplázóként érkezhetett a MOB székházába.
Fábián László arról beszélt, a MOB egyik kiemelt célja az utánpótlássport erősítése, a szervezet ezért programokat is működtet. „Ezekből a fiatalokból lesznek a jövő nagyjai. Konkrét eset például a mostani díjátadó, a székesfehérvári hokisok közül ketten is tagjai voltak a hétvégén sikert elért felnőttválogatottnak.” A MOB sportigazgatója kifejtette, a kiemelt sportágfejlesztésnek, az utánpótlás-programoknak és a TAO-támogatásoknak köszönhetően több sportágban kiszélesedett az elmúlt években az utánpótlásbázis, illetve látszik a szisztematikus munka. Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója a magas színvonalú szakmai munkát emelte ki, majd annak adott hangot, hogy az utánpótlás-sportolók közül is egyre több példaképet lehet állítani a fiatalabb nemzedék számára.
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség első embere a díj és a támogatások méltatása mellett kiemelte, láthatóan van igény a vívósportra az iskolákban is, ezt támasztja alá az iskolai vívóprogram népszerűsége és térhódítása. Az elnök a MOB-támogatásokra és az edzők felkarolására is kitért.
Plásztán Attila, a Tata ügyvezető igazgatója a húszesztendős tatai vívóklub bemutatásakor elmondta, mintegy 80 fiatalnak adnak sportolási lehetőséget. A párbajtőröző Kun Anna junior Európa-bajnok lett Mariborban, a szintén párbajtőröző Esztergályos Patrik a juniorcsapat tagjaként állhatott a dobogó második fokára. Felker Adrienn Kunnal egyetemben csapatban aranyérmes lett az udinei junior világkupán. Plásztán Attila kiemelte kollégája, Partali Csaba edzői tevékenységét is.
„Elkezdtem a felnőtt világkupákra járni, tapasztalatot szeretnék szerezni. Rióhoz úgy érzem, még fiatal vagyok, inkább Tokiót tartom reális célnak, 2020-ra készülök!” – hangsúlyozta a Nanjingban olimpiai bajnokságot nyerő Esztergályos Patrik.
2015. április 29.