Az utolsó két fegyvernem is belevág

nov 22, 2018 | Archív

Férfi párbajtőrben és női tőrben is megkezdődik a 2018/19-es Világkupa-sorozat. Péntektől vasárnapig, egyéniben és csapatban, Bernben, illetve Algírban lépnek pástra a vívók. Hajrá, magyarok!

Miközben sorra cserélődnek az utóbbi időszakban sportágunkban a Vk-helyszínek és az időpontok, az lassan hagyományossá válik, hogy az ősz vége felé a férfi párbajtőrözők Bernben lépnek pástra. Így lesz ez most is, a svájci főváros népesül be közel háromszáz versenyzővel, és közte tizenkét magyarral. A mieink a legerősebb összeállításukban szerepelnek – azt lassan már ki is hagyhatjuk a tudósításból, hogy a riói olimpia óta nemzetközi eseményen Imre Géza és Boczkó Gábor nem lépett pástra. Most már ugyanis itt az ideje, hogy beérjen a “next gen”, azaz a következő generáció – ennek a szezonnak a végén már az olimpiai szereplés, a budapesti világbajnokság a tét. 

Bernben azonban más fegyvernem Vk-nyitányával összehasonlítva valamivel gyengébb lesz a mezőny. Na nem kisebb, elvégre 287-en lépnek majd pástra, ami természetesen hatalmas létszám. Ugyanakkor a legobb 16 közül hatan is hiányoznak majd, négy ázsiai klasszis – két-két japán és koreai -, valamint két francia, akiből az egyik a világ- és Európa-bajnok Yannick Borel. Természetesen így sem lesz egyszerű a pénteki, “hatalmas masszából” kiharcolni a 64-es főtáblára jutást, márpedig ez vár valamennyi magyarra, ugyanis egyikük sem szerepel a kiemeltek között. Aztán Bernben elsősorban a vasárnapi csapatversenyre koncentrálunk majd. A mieink a hatodik helyről vágnak neki az idénynek, és bár Tokió még messze van, azt azért megjegyezhetjük, hogy ez jelen állás szerint olimpiai kvalifikációt érne… A sorsolásunk ezúttal nem rossz, a nyolcért az ezúttal jóval gyengébb felállású japán és izraeli válogatott közül kapunk valakit, a négyért pedig valószínűleg a világbajnok házigazda svájciak, vagy az ez alkalomra alaposan megfiatalított franciák következhetnek. Hajrá, magyarok!

Mindeközben Algírban a múlt heti férfi kardviadal után ugyanazon a helyszínen a női tőrözők szerepelnek majd ugyancsak péntektől vasárnapig. Itt természetesen kisebb létszámú a mezőny, bár afrikai helyszínen, női tőrben a 156-os indulószám alacsonynak egyáltalán nem mondható, sőt. Hat magyar mellett – a mieink a jelenlegi, papíron legerősebb összeállításban utaznak, és a hírek szerint a tavasszal megsérülő Pásztor Flóra visszatérésére sem kell soká várni -, a világ legjobbjai kivétel nélkül ott lesznek. A világranglista első 16 helyezettje közül egyedül két rutinos, de már nem a legeslegjobbak közé tartozó két koreai kiányzik majd. Visszatér viszont a szülés után az olaszok 36 ezstendős klasszisa, Elisa Di Francisca. Apropó, szülés! Ez úton is hadd gratuláljunk korábbi világbajnoki bronzérmesünknek, Knapek Edinának, akinek a napokban megszületett második gyermeke, Sofia! Számunkra fókuszba majd Algírban is a vasárnapi csapatverseny kerül. Itt a világranglistán jelenleg a 11. helyen szerénykednek a mieink, a nyolcaddöntőben Kanada vagy Korea lesz az ellenfél. A felzárkózás megkezdéséhez márpedig elengedhetetlen a győzelem, hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM