Balatoni birodalom a hónap műhelye

jún 4, 2016 | Archív

Jubileumi, negyvenedik alkalommal adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat. A MOB székházában ezúttal az

Jubileumi, negyvenedik alkalommal adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat. A MOB székházában ezúttal az SZ-L Bau Balaton Vívóklub párbajtőrözőit ünnepelték, akik áprilisi kiemelkedő eredményeikkel érdemelték ki a rangos elismerést. 

Forrás: utanpotlassport.hu

A Balaton-felvidéki klub közösségi erejét mutatja, hogy a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány mellett a közönségdíjat és az azzal járó százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt is elnyerték.

„Szenzációs teljesítmény” – így jellemezte Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője a vívószakosztályok páratlan sorozatát, amely végigkíséri „A hónap műhelye”-díj négyéves történetét. A sportág képviselői az elismerés ötödét érdemelték ki, idén a BVSC-Zugló márciusi sikere után az SZ-L Bau Balaton Vívóklub párbajtőrözőit köszöntötték a MOB székházában. Akik akár a tavasz első hónapjában is nyerhettek volna, hiszen a versenyzőjük, Siklósi Gergely a junior Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

ismeretlen.jpg

A Balaton Vívóklub párbajtőrözői és a díjátadók  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Aztán az áprilisi korosztályos világbajnokságon folytatta a menetelését: egyéniben bronzérmet, csapatban ezüstöt szerzett. De ahogy a díjátadón láthattuk, nemcsak ő szállítja a Balaton-felvidékre az érmeket, hanem a kisebbek is, hiszen diákolimpiai győztesek, olimpici-dobogósok is helyet foglaltak közöttük, Kalácska Botond személyében pedig négyszeres „Jó tanuló, jó sportoló” versenyzővel is büszkélkedhetnek.

A hétszeres világbajnok párbajtőröző, a Balaton Vívóklub tapolcai szakosztályának edzője, Szalay Gyöngyi így is tett: külön kiemelte, hogy nekik nemcsak a világversenyeken, Világ Kupa-viadalokon elért eredmények a fontosak, hanem az is, hogy a tanítványok a diákolimpián öregbítsék iskolájuk hírnevét.

A mester a klub rövid történetével is megismertette a jelenlévőt, a gyerekeknek különösen figyelni kellett, hiszen előre jelezte, hogy a délután edzésen megkérdezi őket: „Kinga néni” (Borosné Eitner KingaA szerk.), hogyan épített a semmiből párbajtőrfellegvárat Tapolcán, majd virágoztatta fel a vívást Keszthelyen és Balatonfüreden is. Szalay Gyöngyi a tanítványaként ért el kiemelkedő sikereket, többek között az 1996-os atlantai olimpián bronzérmet nyert. Szeretné, ha hozzá hasonlóan tanítványa, Siklósi Gergely is ott fejezné majdan a pályafutását, ahol 12 éve elkezdte: Tapolcán.

A 19 éves párbajtőrözőre a kisebbek is felnéznek, Simon Júlia például azért tartja a példaképének, mert gyors és merész a vívása. Maga az érintett arról beszélt, hogy társaival – Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Bakos Bálint és még sorolhatnánk – igyekeznek megfelelni annak a jelzőnek, amelyet tavaly az Utanpotlassport.hu-tól kaptak: aranygeneráció. A junior Eb-t 2016-ban megnyerték, a vb-n másodikok lettek, de jövőre mindenképpen az aranyra hajtanak.

ismeretlen_1.jpg

Siklósi Gergely  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Kamuti Jenő, a vívószövetség alelnöke ugyancsak büszkeségét fejezte ki a Borosné Eitner Kinga és Szalay Gyöngyi fémjelezte Balaton Vívóklub iránt. Felelevenítette a kezdeteket, kiemelte, hogy a klub korábban világversenyeket is rendezett Keszthelyen, illetve Tapolcán, ami vidéken ritkán fordul elő. És megköszönte a Decathlonnak, hogy  különböző programokkal, támogatásokkal segítik az utánpótlás-nevelést.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események