A szombati arany és ezüst mellé vasárnap egy bronzot vívtak össze a mieink a budapesti Héraklész junior Világkupa-versenyen. A férfi kardozók mezőnyében Bancsics Máté végzett a harmadik helyen, gratulálunk!
A női és a férfi kardozók versenyével folytatódott, illetve fejeződött be a budapesti Héraklész junior Világkupa-sorozat. A hölgyek viadalán magyar szempontból igazából sok érdemleges dolog nem történt. Távirati stílusban: a többnyire már a felnőttek között jeleskedő legjobb hazai pengeforgató, Márton Anna betegsége miatt nem indult. Ettől kezdve a szezon eddigi tapasztalatai alapján sok esélyünk nem volt az éremre, és ez így is lett. Az viszont eldőlt, hogy a biztos utazónak számító Márton és László Luca mellett az egyaránt kadet korú Záhonyi Petra és Papp Borbála képviselheti a junior magyar színeket az egy hét múlva kezdődő jeruzsálemi Eb-n.
Bancsics Máté a későbbi győztes Dershwitz ellen talál. Remek produkció volt, Máté!
A szezon tapasztalatai alapján férfi kardban sem sokkal szélesebb a paletta, ebben a szezonban egyedül Bancsics Máténak sikerült a nyolcas döntőbe jutás. Ebben sem történt változás, az első éves junior gödöllői fiatalember, Navarrete József tanítványa pályafutása során másodszor nyert érmet junior Vk-n, ezúttal is bronzot. Ráadásul rendkívül nehéz ágon, három oroszt – közte a korosztály egyik legjobbjának számító Trusakovot – győzött le, miközben a nyolcaddöntőben honfitársánál, Singer Martinnál is jobbnak bizonyult. A négy között azonban a legnagyobb név, a junior vb-ezüst- és bronzérmes amerikai Dershwitz egyelőre túl nagy falatnak bizonyult. Így bronzzal zárt Bancsics Máté, ami egyértelműen jelzi, hogy 18 évesen is reális győzelmi esélye van a 20 évesek táborában.
A büszke bronzérmes. Lesz ez még fényesebb is!
Eredmények. Junior női kard Héraklész Világkupa-verseny, Budapest, 98 induló. A csoportmérkőzéseken: Záhonyi Petra 5 győzelem/1 vereség, Katona Renáta 4/2, László Luca 4/2, Kelecsényi Léna 4/2, Papp Borbála 4/2, Mihalik Nóra 4/2, Kövér Csenge 3/3, Szlama Dorottya 2/4, Kern Bianka 2/4, Lipták Laura 2/4, Juhász Tekla 2/4 (kiesett), Farkas Kinga 1/5 (kiesett), Bérczy Dorottya 1/5 (kiesett), Csutorka Liliána 1/5 (kiesett), Tóth Réka 1/5 (kiesett), Szilágyi Viktória 1/5 (kiesett), Kengyel Luca 0/6 (kiesett), Horváth Fanni 0/6 (kiesett).
A legjobb 64 közé jutásért: Szlama-Barth (német) 15:11, Kern-Aho (amerikai) 15:13, Lipták-Prokuda (ukrán) 8:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Kelecsényi L.-Scsukla (ukrán) 13:15, Kövér-Kose (török) 15:11, László-Keehan (amerikai) 12:15, Szlama-Obvinceva (orosz) 12:15, Kern-Wator (lengyel) 13:15, Katona-Papp 13:15, Mihalik-Pliego (mexikói) 6:15, Záhonyi-Arrayales (mexikói) 11:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Kövér-Gargano (olasz) 11:15, Papp-Eifler (német) 12:15.
Végeredmény: 1. Mormile (olasz), 2. Russo (amerikai), 3. Bolsakova (orosz) és Passaro (olasz), …34. Záhonyi Petra, …41. Katona Renáta, 42. László Luca, …45. Kelecsényi Léna, …47. Mihalik Nóra, …59. Szlama Dorottya, 60. Kern Bianka, …74. Lipták Laura, …78. Juhász Tekla, 79. Farkas Kinga, 80. Bérczy Dorottya, …82. Csutorka Liliána, 83. Tóth Réka és Szilágyi Viktória, …91. Kengyel Luca, …98. Horváth Fanni.
Junior férfi kard Héraklész Világkupa-verseny, Budapest, 110 induló. A csoportmérkőzéseken: Vörös Bálint 5 győzelem/1 vereség, Karasszon Ervin 4/2, Pech Miklós 4/2, Bancsics Máté 3/3, Kossuth Bálint 3/3, Alkonyi Vilmos 3/3, Szabó Toni 3/3, Szlama Ákos 3/3, Habony Viktor 3/3, Mészáros Balázs 3/3, Singer Martin 2/4, Kovács István 2/4, Szlama Vilmos 2/4, Farkas Vendel 2/4, Holló Áron 2/4, Dobó István 2/4 (kiesett), Morvai Ákos 2/4 (kiesett), Tóth-Tas Sebestyén 2/4 (kiesett), Galgóczy Tamás 1/4 (kiesett), Faekas Miklós 1/5 (kiesett), Gémesi Huba 0/6 (kiesett), Nagy Martin 0/6 (kiesett).
A 64 közé jutásért: Holló-Riccardi (olasz) 5:15, Szabó-Grzegorek (lengyel) 15:8, Szlama V.-Samer (egyiptomi) 8:15, Habony-Kovács 15:9, Mészáros-Godlewski (lengyel) 14:15, Farkas V.-Akszenov (orosz) 15:13, Kossuth-Jacques (belga) 15:10, Szlama Á.-Amer (egyiptomi) 14:15, Alkonyi-Andrejev (orosz) 15:11, Singer-Bonah (német) 15:6.
A 32 közé jutásért: Karasszon-Szczepaniak (lengyel) 10:15, Szabó-Curatoli (olasz) 8:15, Habony-Bonsanto (olasz) 12:15, Vörös-Chorchowski (lengyel) 10:15, Farkas V.-Armijo (amerikai) 13:15, Kossuth-Dershwitz (amerikai) 6:15, Pech-Serrahima (spanyol) 12:15, Alkonyi-Trusakov (orosz) 5:15, Bancsics-Danyilenko (orosz) 15:10, Singer-Koch (német) 15:8.
A 16 közé jutásért: Singer-Platonov (ukrán) 15:12, Bancsics-Lohanov (orosz) 15:8.
Nyolcaddöntő: Bancsics-Singer 15:9.
Negyeddöntő: Bancsics-Trusakov (orosz) 15:10.
Elődöntő: Bancsics-Dershwitz (amerikai) 11:15.
Végeredmény: 1. Dershwitz (amerikai), 2. Curatoli (olasz), 3. Affede (olasz) és Bancsics Máté, …15. Singer Martin, …39. Vörös Bálint, …43. Karasszon Ervin, …48. Pech Miklós, …55. Kossuth Bálint, 56. Alkonyi Vilmos, 57. Szabó Toni, 58. Habony Viktor, …64. Farkas Vendel, …66. Szlama Ákos, …69. Mészáros Balázs, 72. Kovács István, …78. Szlama Vilmos, 79. Holló Áron, …82. Dobó István, …84. Morvai Ákos, …87. Tóth-Tas Sebestyén, 88. Galgóczy Tamás, …93. Farkas Miklós, …102. Gémesi Huba, 103. Nagy Martin.
2014. február 16.