Újabb nagyszerű napot zárt a magyar küldöttség a maribori kadet és junior Európa-bajnokságon. A junior férfi párbajtőrözők versenyében Bányai Zsombor remek versenyzés után ezüstérmes lett. A junior női tőrözők között pedig az egyaránt kadet korú Pásztor Flóra bronzérmet nyert, Kondricz Kata pedig hetedik lett. Vívóinknak, mestereinknek és válogatott edzőinknek egyaránt gratulálunk!
Munkatársunk helyszíni jelentése
Miközben az utolsó magyar küldöttség (a junior női párbajtőrözők és a junior férfi kardozók) Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány vezetésével elindult Budapestről Mariborba, addig a kintiek az újabb, sokadik feladatra készültek. A Lukna Hall, a Csarnok Csarnok ezúttal a junior férfi párbajtőrözőkkel és női tőrözőkkel népesült be. Igen, Csarnok Csarnok, a Lukna ugyanis szlovénul Csarnokot jelent, és valami rejtélyes okból a helyiek így nevezték el a több mint kétezres csarnokukat.
Márpedig ha junior férfi párbajtőr, akkor magyar esélyek – legalábbis az elmúlt időszak tapasztalataiból kiindulva. És tegyük hozzá azt is: az idei szezon eredményeiből kiindulva. A világranglistát ugyanis Bányai Zsombor vezeti, de az idény Vk-versenyein Siklósi Gergely, a kadet korú Nagy Dávid és Esztergályos Patrik is végzett dobogón. Az, sajnos, hamar kiderült, hogy utóbbi ezúttal nem fog. Miután ugyanis a mieink abszolválták a csoportkört – Zsombor és Gergely kiválóan, Patrik és Dávid döccenősen -, ifjúsági olimpiai bajnokunk már a 64 közé jutásért elvérzett. Nem bírt a svéd Vaggövel, de talán magával sem mostanság, ez az év eddig nem úgy sikerült neki, ahogy szerettük, szerette volna. A többiek viszont jól haladtak előre. A 32-es tábláig egyetlen szoros asszó akadt, de az várható is volt, Siklósi Gergő alaposan megizzadt az orosz Naumovval szemben (15:13), a két vasasos Halla Péter tanítvány, simán győzött.
Aztán reméltük, a 32 között megindulnak a mieink egymás felé, ugyanis egy negyedben, illetve egy félben volt a három magyar. Az első lépést Zsombor tette meg, aki visszavágott a svájci Daganinak, aki a kadet Eb-n klubtársát, Dávidot búcsúztatta a nyolcaddöntőben. Az eleje kicsit döcögős volt, de a hajrában olyan tusokat adott a magyar, hogy minden bizonnyal megváltásként élte meg Dagani az asszó végét (15:9). Siklósi viszont nem bírt a második orosszal, Brujevvel. Pedi 8:5-re még ő vezetett, de valahogy végig nem látszott az erő, a hit, és talán az akciók is hiányoztak (11:15), Ezt a táblakört a kiskadet korú (1999-es születésű) Nagy Dávid zárta, aki egymásik svájcival, a kellemetlen stílusú balkezes Bayarddal vívott. És izgalmas végjáték után be is húzta a meccset, 15:13-ra nyert, ezzel máris eljutott odáig, ahol saját korosztályában végzett!

A nyolcaddöntőre maradt tehát a klubtárs, és elsőként Zsombor kezdett, méghozzá a kadet Eb győztesével, az ifi olimpiai második svéd Islas Frygaréval. A kellemetlen skandináv sokáig kellemetlenkedett is, egy-két tussal még vezetett is az elején, de aztán váltott Zsombor, ráérzett a megfelelő taktikára, és ettől kezdve már nem lehett kérdéses a győztes kiléte (15:11). Sajnos, a másik magyar érdekeltségű páston sem lehetett kérdéses ugyanez. Az ukrán Sztankevics esélyt sem hagyott Dávidnak, 8:1-re,11:4-re is elhúzott, a végére azért kozmetikázni sikerült valamelyest az eredményt (10:15). A Vasas tehetsége így is dicséretesen szerepelt, elvégre optimális esetben még négy junior Európa-bajnokságon indulhat…
Jöhetett Zsombor éremcsatája, a “Nagy Bosszúálló” offenzíva második felvonása. A svájci Dagani után ugyanis az újabb ellenfél, az orosz Brujev is magyarverőként tündökölt itt Mariborban, ő Siklósi Gergőt győzte le. Aztán ő is megkapta. Méghozzá nem is akárhogyan. 8:8 után Zsombor egyszerűen lehúzta a rolót. Hét tust szúrt zsinórban, táadásul ismét szépségdíjas találatokat adott. Ezzel megszerezte küldöttségünk hatodik érmét, melynek persze a színe még kérdéses volt. Az viszont már délutánra kiderült, hogy az esti elődöntőben jöhet a “Nagy Bosszúálló” offanzíva harmadik felvonása. Az ellenfél ugyanis az az ukrán Sztankevics volt, aki Dávidot verte meg a nyolcaddöntőben…
Eközben a hétfői második fegyvernem, a női tőr is levívta a csoportmérkőzést. Tulajdonképpen a várakozásnak megfelelően, vagy tán annál is valamivel jobban teljesítettek a mieink, elvégre a négy junior lányból három még kadet… Pásztor Flóra, Kondricz Kata és Tóth Janka egyaránt a fiatalabbak között is pástra lépett, egyedül Oravetz Barbara mutatkozott be először Mariborban. Ehhez képest valamennyien pozitív mérleggel zártak. És miután Barbi egy magabiztos győzelemmel búcsúztatta a 64 között cseh ellenfelét, jöhetett a párját ritkító 32-es tábla. Arra ugyanis talán a legrégebbi vívószakértők sem emlékeznek, hogy már ebben a szakaszban egymással kerüljenek szembe a magyarok. Most viszont Pásztor Flórát Oravetz Barbival, Kondricz Katát Tóth Jankával hozta össze a sors. Mint egy keretedzésen…
Így örült Kondricz Kata és Marco Goncalves a Szamszonova elleni bravúrgyőzelemnek.
És így koncentrált Pásztor Flóra, mielőtt legyőzte olasz riválisát.
A két győztes Kata és Flóra lett, és ettől kezdve jöhettek a „nemzetközi meccsek”. Kezdődött rögtön az Eb talán legnagyobb és legkellemesebb meglepetésével. A nyolcaddöntőben ugyanis Kondricz Kata a jóval esélyesebb, rangsoregyes orosz Szamszonovával találkozott. Mi pedig nem hittünk a szemünknek! Marco Goncalves tanítványa futószalagon gyártotta a tusokat, olyannyira, hogy 11:3-ra elhúzott! Az orosz persze nem adta fel, de 13:8-ra, majd 14:10-re is mi vezettünk. Csakhogy még mindig nem volt vége. A harmadik három perc végére Szamszonova kiegyenlített, és következett a hirtelen halál. Ahol viszont két másodperccel a vége előtt a magyar lány talált, és ezzel a kadet Eb után a junior Eb-n is nyolc közé jutott, ez igen! Így aztán az ezt követő Pásztor Flóra-Rivano asszónak már a nyolcaddöntőben is a magyar érem volt a tétje, mivel két kadetünk a négyért egymással nézhetett volna szembe! És szembe is nézett! Flóra ugyanis nemcsak azt bizonyította be, hogy remek vívó és nagy tehetség, mert ezt eddig is tudtuk. Hanem 4:8-nál is össze tudta szedni magát, olyannyira, hogy a meccs végére kétséget kizáróan győzte le idősebb és e korosztályban eredményesebb olasz ellenfelét (15:11). Így aztán kényelmesen hátradőltünk, és végignéztük, ahogy két 17 évesünk az éremért vív egymással a 20 évesek között! Flóra győzött, úgyhogy neki akadt dolga a későbbiekben is, Katának pedig gratulálhatunk nagyon értékes hetedik helyezéséhez!
Közvetlenül ezután kezdődött is a párbajtőr elődöntő, azaz kezdődött a „Nagy Bosszúálló” offenzíva harmadik állomása. És a Nagy Bosszúálló ismét lecsapott. Na, azért ez nem volt olyan egyszerű. Az elején az ukrán beleszúrásai rendre találtak, és az első 3 perc után 6:4 volt oda. Aztán az újabb harmadot követően 11:11, és a hajrában aztán Zsombor ezt az asszót is hozta. Mindekiért bosszút állt, negyedikre saját bosszúja következett. Finálébeli ellenfele ugyanis az az izraeli Freilich lett, aki néhány hete, a vancouveri felnőtt Vk-n győzte le őt a legjobb 16 közé jutásért. Úgyhogy hátra volt még a „Nagy Bosszúálló” offenzíva utolsó, negyedik felvonása.
Csakhogy előtte – tényleg, milyen érdekes játéka ez a sorsnak… – még egy visszavágó következett. Pásztor Flóra ugyanis azzal a német Eberttel vívta a junior női tőrverseny elődöntőjét, akitől a kadet Eb negyeddöntőjében vereséget szenvedett… Minden azonban nem sikerülhetett, és telhetetlenek se legyünk. Ebert végig uralta az asszót, sajnos, nem sikerült érvényesítenie Flórának az akaratát, 9:15 lett a vége. Ugyanakkor két kadetünk remekül szerepelt, érmet és helyezést hozott a szakág, ezt legfeljebb a kadet korosztályban vártuk a lányoktól, juniorban ez feltétlenül bravúrnak számít, gratulálunk!
Bányai Zsombor színvonalas asszót vívott Freilichhel a döntőben. Csak sajnos nem mi nyertünk… Sebaj, gyönyörűen csillog az ezüst.
Hátravolt még azonban a nap legfontosabb magyar vonatkozású asszója, Bányai Zsombor az aranyéremért következett Freilich ellenében. Csakhogy ahogy ez a harcok során is megesik: minden ütközetet nem lehet megnyerni.A csapattársak védelmében kifejtett sikeres offenzíva után a saját sérelmet nem sikerült megtorolni. Gyorsan tegyük hozzá: az izraeli nagyon jól vívott, magas színvonalú döntőt láthattunk. Néhány tussal végig Freilich vezetett, ám amikor 6:9-ről sikerült egyenlíteni, akkor újra bíztunk a sikerben. A legrosszabbkor jött egy kellemetlen vállsérülés is, ami bizonyosan hátráltatta Zsombort. Lényeg a lényeg: 15:12-re nyert Freilich, és ezzel megvédte Európa-bajnoki címét, Zsombor pedig tavalyi bronzát ezüstre fényesítette. Nagyszerű eredmény, neki és mesterének gratulálunk!
Kedden a junior női párbajtőrözők és férfi kardozók egyéni versenyével folytatódik az Eb.
Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Maribor. Junior férfi párbajtőr egyéni, 114 induló. A csoportmérkőzéseken: Bányai Zsombor 6 győzelem/0 vereség, Siklósi Gergely 5/1, Nagy Dávid 2/3, Esztergályos Patrik 2/4.
A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Tulen (holland) 15:6, Esztergályos-Vaggö (svéd) 12:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Bányai-Bartissol (portugál) 15:7, Siklósi-Naumov (orosz) 15:13, Nagy-Paulouski (fehérorosz) 15:8.
A legjobb 16 közé jutásért: Bányai-Dagani (svájci) 15:9, Nagy-Bayard (svájci) 15:13, Siklósi-Brujev (orosz) 11:15.
Nyolcaddöntő: Bányai-Islas Frygare (svéd) 15:11, Nagy-Sztankevics (ukrán) 10:15.
Negyeddöntő: Bányai-Brujev (orosz) 15:8.
Elődöntő: Bányai-Sztankevics (ukrán) 15:13.
Döntő: Bányai-Freilich (izraeli) 12:15.
Végeredmény: 1. Freilich (izraeli), 2. Bányai Zsombor (edző: Halla Péter, válogatott ező: Eitner Kinga), 3. Sztankevics (ukrán) és Bitsch (német), …15. Nagy Dávid, …18. Siklósi Gergely, …78. Esztergályos Patrik.
Junior női tőr egyéni, 61 induló. A csoportmérkőzéseken: Pásztor Flóra 5 győzelem/1 vereség, Tóth Janka 4/1, Kondricz Kata 4/2, Oravetz Barbara 3/2.
A legjobb 32 közé jutásért: Oravetz-Hendrichová (cseh) 15:7.
A legjobb 16 közé jutásért: Pásztor-Oravetz 15:8, Kondricz-Tóth 15:12.
Nyolcaddöntő: Kondricz-Szamszonova (orosz) 15:14, Pásztor-Rivano (olasz) 15:11.
Negyeddöntő: Pásztor-Kondricz 15:8.
Elődöntő: Pásztor-Ebert (német) 9:15.
Végeredmény: 1. Pogrebniak (orosz), 2. Ebert (német), 3. Pásztor Flóra (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Solti Antal) és Bianchin (olasz), …7. Kondricz Kata (edző: Marco Goncalves, válogatott edző: Solti Antal), …21. Tóth Janka, …25. Oravetz Barbara.