Befejeződött a kadet világbajnokság – 4 magyar éremmel!

ápr 4, 2017 | Archív

A plovdivi kadet és junior világbajnokság fiatalabbik korosztályának versenyei a váltóval kedden véget értek. A magyar csapat a hetedik helyen végzett, ennek ellenére kijelenthető, hogy a

A plovdivi kadet és junior világbajnokság fiatalabbik korosztályának versenyei a váltóval kedden véget értek. A magyar csapat a hetedik helyen végzett, ennek ellenére kijelenthető, hogy a korosztály kimagaslóan szerepelt, 1 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzéremmel az éremtáblázat második helyén végzett. Jöhet a folytatás – szerdától a juniorok viadalával!

Tudósításunk a Volánbusz Zrt. támogatásával készült:

Érdekes egy verseny a kadetok váltó világbajnoksága. Kezdődött azzal, hogy a nemzetközi szövetség valami rejtélyes okból kifolyólag 30 tusosra csökkentette a tavalyi 60-ról a versenyszámot, azaz a meccsek a fele ideig tartottak – nagyjából 25 percig. Így aztán az eddig is kétes megítélésű versenyszám szakmai értéke tovább csökkent – lévén egy fegyvernemben, egyetlen öt tusos meccs alapján nehéz lenne bármiféle messzemenő következtetésre jutni. 

Másfelől a fiatalok olyan szinten élvezik, hogy hatan, más és más fegyvernemből alkotnak egy csapatot, melyre nehéz szavakat találni. Igaz ez a mieinkre is, akiknek szurkolótáborát a megérkező juniorok is erősítették kedden, elkészült a csapatfotó is, melyen valamennyi magyar válogatott résztvevő szerepel – azaz nagyjából félidejéhez érkezett a világbajnokság… De térjünk vissza a váltóhoz, amely rendkívül izgalmas meccseket hozott a mi esetünkben is, más kérdés, hogy nem mi örülhettünk a végén.

A magyar hatosnak (Pusztai Liza, Milassin Mór, Hajas Nóra, Nedeljkovic Mateja, Gnám Tamara, Csere Bence) először a nyolcaddöntőben kellett pástra lépnie a FIE, azaz a Nemzetközi Vívó Szövetség hivatalos csapata ellen. Az eredmény nem lehetett kétséges, a mieink rendkívül magabiztosan nyertek 30:15-re. A negyeddöntőben már sokkal nehezebb feladat következett, Korea ellenében. Ennél változatosabb meccset nem nagyon lehet elképzelni. A sorsolás okán a női kardozók kezdtek, és a férfi párbajtőrözők fejeztek, értelemszerűen középen jöttek a tőrözők. A meccs első harmadának legrosszabb híre az volt, hogy Pusztai Liza könnyebben megsérült, pedig rá még juniorban is komoly feladatok várnak. A második körben az előző napi ezüstérmes Hajas Nóri nem kockáztatott (12:10), a férfi tőrben viszont jelentős hátrányba kerültünk (14:20). Másik ezüstérmesünk, Gnám Tamara párbajtőrben nagyot alkotott, megfordította a meccset (25:24), de sajnos, még egy csavar benne maradt a negyeddöntőben, végül 30:25-re az ázsiaiak nyertek. 

Maradt tehát az 5-8. helyért történő folytatás, ráadásul az águnkon az olaszok nagy meglepetésre kikaptak Kanadától, így az itáliaiakkal mérkőztünk, és a forgatókönyv nagyjából hasonlóan alakult az előző körhöz, 30:23 lett a vége – oda. A hetedik helyért aztán összekapták magukat a fiatalok, 30:26-ra nyertek Ukrajna ellen. Így aztán győzelemmel búcsúzott a korosztály a világbajnokságtól, melyhez sokakat rengeteg szép emlék köt majd, elvégre a mieink négy gyönyörű érmet szereztek, és az éremtáblázat második helyén végeztek. 

Gnám Tamara az egyéni után csapatban is nagyszerűen teljesített.

A verseny végén Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányt kértük meg arra, hogy értékelje a korosztályos teljesítményét. A szakember az Európa-bajnokságon a juniorok versenyét követte végig a helyszínen, most a fiatalabbakat térképezte fel, és így nyilatkozott: “Természetesen büszkék lehetünk arra, hogy a közel száz országot felvonultató versenyen kadet válogatottunk második helyen végzett az éremtáblázaton. Érmeseink, Pusztai Liza, Gnám Tamara, Hajas Nóra és Petri Renáta, de a helyezett Muhari Eszter is nagy tehetségnek számít, nem csak eredményesen, hanem szépen, látványosan is vívtak. Miként fenti listából kiderül, ezúttal a hölgyek voltak az eredményesebbek… A négy érem nagy eredmény, és tegyük hozzá, hogy a vb-n nem voltak hagyományos csapatversenyek, melyek további medálokat hozhattak volna. A magyar válogatott nemcsak eredményesen szerepelt, hanem fegyelmezetten, egységesen és összetartóan viselkedett, remek közösséget alkottak a fiatalok a mai csapatversenyen is. Mi mást tehetnénk, mint hogy hasonló sikereket kívánjunk a következő hat napra a junioroknak…!”

Ennél jobb végszó nem is lehetne – elvégre szerdán hatalmas mezőnyökkel megkezdődik a junior világbajnokság. Az első napon a női párbajtőrözők és a férfi kardozók lépnek pástra. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Plovdiv.

Kadet vegyes váltó, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-FIE 30:15.

Negyeddöntő: Magyarország-Korea 25:30.

Az 5-8. helyért: Magyarország-Olaszország 23:30.

A 7. helyért: Magyarország-Ukrajna 30:26.

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Kanada, 3. Korea, …7. Magyarország (Pusztai Liza, Milassin Mór, Hajas Nóra, Nedeljkovic Mateja, Gnám Tamara, Csere Bence).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események