Bevette a WestEndet a magyar vívás!

szept 18, 2016 | Archív

Újabb, nagysikerű Flashmobot tartott országszerte szövetségünk. A centrum a bevásárlócentrum volt, az MVSZ hosszú évek óta hűséges támogatója közreműködésével a WestEnd City

Újabb, nagysikerű Flashmobot tartott országszerte szövetségünk. A centrum a bevásárlócentrum volt, az MVSZ hosszú évek óta hűséges támogatója közreműködésével a WestEnd City Centerben népszerűsítette a vívást több mint 200 sportoló, valamint Szász Emese, Imre Géza és az olimpiai bronzérmes férfi párbajtőrcsapat. No meg még sokan mások!

westend-flashmob VW. Vívás+WestEnd=teljes siker

Akárcsak tavaly, úgy idén is nagyszerűen sikerült a vívó Flashmob. A nemzetközi dátum ezúttal a honi versenyszezon első zsúfolt hétvégéjére esett, ennek ellenére számos helyszínen sikerült népszerűsítenünk sportágunkat. Miként képeinken is látszik, a WestEndben teltházat produkált a vívás a vasárnap reggeli órákban! Nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy a közelmúlt sporthősei közül többen főszereplői voltak az eseménynek – ugyanakkor öttől nyolcvan éves korig ragadtak fegyvert az önkéntes résztvevők. 

flashmob-westend-total Vívó Flashmob madártávlatból.

Az olimpiai bajnok Szász Emese, a két riói érmet nyerő Imre Géza mellett ott volt a bronzérmet nyerő férfi párbajtőrcsapat valamennyi tagja, élén a rendezvényt szervező Boczkó Gáborral, aki a szövetség marketing és PR igazgatójaként is dolgozik. Ugyancsak jelen volt szövetségünk elnöke, Csampa Zsolt, valamint a párbajtőrözők fegyvernemi vezetőedzője, Dancsházy-Nagy Tamás. 

flashmob-mindenki A rendezvény igen fontos szereplői, akik a főszerepeket ezúttal átadták másoknak…

A közel tízperces, látványos vívóbemutató után az olimpia vívóversenyeinek főszereplői dedikáltak vívófelszereléseket, fotókat, fényképeket, és számtalan szelfi készült a jövő és a jelen vívóbajnokaival. 

flashmob-csampa Elnöki aláírás, olimpikoni mosoly – Csampa Zsolt és Knapek Edina.

Mert a cél természetesen ezúttal is az volt, hogy szerettessük meg minél több fiatallal a vívást, mert az a legszebb sport a világon!

flashmob-bocek Boczkó Gábornak nem csak a párbajtőr áll jól a kezében.

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM