Bravúr helyett nyolcadik és tizedik hely

okt 11, 2015 | Archív

A kisebb sérüléssel bajlódó Szilágyi Áront nélkülöző magyar férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a tbiliszi Világkupa-versenyen, miután nagy sanszot szalasztott el a

A kisebb sérüléssel bajlódó Szilágyi Áront nélkülöző magyar férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a tbiliszi Világkupa-versenyen, miután nagy sanszot szalasztott el a negyeddöntőben. A kardozó hölgyek Caracasban, ugyancsak Vk-csapatversenyen a tizedik helyen zártak, ezzel az eddig is álomnak tűnő riói részvétel esélye szertefoszlott. A vasárnap krónikájához hozzátartozik, hogy a lesznói junior féri tőrcsapat Vk-n a magyar együttes tizedik lett.

 

A nap első híre Tbilisziből, a férfi kardcsapat Világkupáról az volt, hogy Somlai Béla fegyvernemi vezetőedző nem nevezte korábbi tanítványát, Szilágyi Áront. Ennek nagy valószínűséggel az volt az oka, hogy a csonthártyagyulladással bajlódó olimpiai bajnok az egyéniben sem egészségesen vívott, és a mester, no meg Áron sem akart kockáztatni. 

 

Ezek után a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Szatmári András összeállítású kvartett lépett pástra – elsőként a nyolcaddöntőben a fehéroroszok ellen. Szatmári András vezérletével végig a kezükben tartották a mieink a mérkőzést, nem is lehetett kérdéses a magyar győzelem. Aztán sokáig úgy tűnt, hogy hasonló lesz a forgatókönyv a németek elleni negyeddöntőben is! Pedig papíron egyáltalán nem nekünk állt ez a párosítás – különösen Áron nélkül. A mieink azonban egymást múlták felül az idei Európa-bajnok németek ellen, Gémesi Csanád példaként rég vívott ilyen összeszedetten és eredményesen. Végig, minden váltásnál vezettek a magyarok, Szatmári András 40:33-nál kezdhetett az utolsó asszó előtt Limbach ellen. Csakhogy Szatyi, aki a már említett Eb-n a negyeddöntőben bravúros vívással jelentős hátrányról fordított, most ellenkező előjellel teljesített. Zsinórban kapott kilenc tust, és a korábbi egyéni világbajnok Limbach innen már be is húzta a meccset 45:42-re.
 
Ráadásul nem elég, hogy nyert helyzetből vesztettünk, még az águnkat is elszúrtuk, mivel az amerikaiak nagy meglepetésre legyőzték az oroszokat. Így aztán az USA elleni elődöntő helyett jöhetett az orosz mérkőzés az 5-8. helyért (30:45), majd az olimpiai bajnok koreai válogatott a 7. pozícióért… Sajnos, ott is sima 28:45 lett a vége, így aztán a bravúros szereplés helyett egy nyolcadik hely lett a tbiliszi kirándulás vége.
 
Caracasból, ahol a női kardozók Világkupa-csapatversenyét rendezték, gyakorlatilag semmiféle kommunikációról nem gondoskodtak a szervezők a hét végén, így leginkább Gárdos Gábor válogatott edző Messenger üzeneteiből tájékozódtunk – már ha éppen volt internet-csatlakozás… Persze, az is érthető, ha nem volt sok kedve az írásra, elvégre a csapatban megszerzett tizedik helllyel inkább csak elvi esélyét is elveszítette a válogatott arra, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt. Ehhez bravúrok sorozatára lett volna szükség, de mivel mindjárt a Korea elleni nyolcaddöntőben 45:36-ra kkaptak a mieink, így erre nem maradt sansz. A vége egy tizedik hely lett, amihez egyébként bravúrra, az USA elleni győzelemre is szükség volt, és arra, hogy a 19 éves Záhonyi Petra jól debütáljon csapatban a felnőtt mezőnyben! Bízzunk abban, hogy Márton Anna egyéniben ott lesz Rióban!
 
Lesznóban – miként azt szombati tudósításunkban említettük – a hiányzó Dósa Dániel távollétében a Bellovicz Gábor, Frűhauf Benjámin, Insperger Sámuel, Mészáros Tamás összeállítású válogatott a nyolcaddöntőben 45:40-es vereséget szenvedett Nagy-Britanniától, majd az alsó ágon küzdött tovább, végül a tizedik helyen végzett.
 
Férfi kardcsapat Világkupa-verseny, Tbiliszi, 24 csapat. Nyolcaddöntő: Magyarország-Fehéroroszország 45:39 (Szatmári +10, Iliász -1, Gémesi -3).
Negyeddöntő: Magyarország-Németország 42:45 (Gémesi +7, Iliász -3, Szatmári -7).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Oroszország 30:45 (Decsi +2, Iliász -5, Szatmári -5, Gémesi -7).
A 7. helyért: Magyarország-Korea 28:45 (Szatmári +1, Iliász -6, Gémesi -12).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Németország, …8. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Szatmári András).
 
Női kardcsapat Világkupa-verseny, Caracas, 17 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Korea 36:45 (Márton +3, Várhelyi 0, Mikulik -5, Záhonyi -7).
 
A 9-16. helyért: Magyarország-Venezuela 45:30 (Márton +8, Záhonyi +5, Várhelyi +2).
A 9-12. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 45:44 (Márton +1, Várhelyi 0, Záhonyi 0).
A 9. helyért: Magyarország-Kína 44:45 (Záhonyi +7, Várhelyi -3, Márton -5).
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Ukrajna, 3. Lengyelország, …10. Magyarország (Márton Anna, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna, Záhonyi Petra).
 
Junior férfi tőrcsapat, Leszno, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 40:45 (Mészáros +10, Bellovicz -3, Insperger -5, Frűhauf -7).
A 9-12. helyért: Magyarország-Törökország 45:29 (Frűhauf +9, Bellovicz +8, Mészáros -1).
A 9. helyért: Magyarország-Németország 37:45 (Insperger +6, Mészáros 0, Bellovicz -4, Frűhauf -10).
Végeredmény: 1. Dánia, 2. Franciaország, 3. Lengyelország, …10. Magyarország (Bellovicz Gábor, Frűhauf Benjámin, Insperger Sámuel, Mészáros Tamás). 

2015. október 11.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események