Bronzérem és helyezések – remek kadet női párbajtőrmérleg

nov 17, 2015 | Archív

Ismét nagyszerűen szerepeltek kadet női párbajtőrözőink - ezúttal a hölgyek. A heidenheimi 235 indulós európai körversenyen Petry Renáta bronzérmet nyert, Muhari Eszter ötödik lett,

Ismét nagyszerűen szerepeltek kadet női párbajtőrözőink – ezúttal a hölgyek. A heidenheimi 235 indulós európai körversenyen Petry Renáta bronzérmet nyert, Muhari Eszter ötödik lett, és tovább három magyar végzett a legjobb 16 között. GRATULÁLUNK!

 

Két hete Klagenfurtban bizonyították be mindkét nem ifjú párbajtőrözői, hogy a fegyvernem kadet korosztályban ebben a szezonban is ott lesz a legjobbak között, ezúttal Hiedenheimben a hölgyek igazolták ugyanezt. Pedig nagyon kemény mezőny gyűlt össze Németországban, mindösszesen 235-en léptek pástra a korán reggeltől késő estig tartó viadalon. Tizenhat magyar próbált szerencsét, és a legjobb 64 közé tízen, a 32-be heten, a nyolcaddöntőbe pedig öten jutottak, ami kimagasló teljesítménynek mondható!
 
 Nagy dobogón fiatal hölgyek. A kép jobb szélén Petry Renáta.
 
A folytatás legjobban Petry Renátának sikerült. Az Alföldi Vívó Akadémia (Békéscsaba) tehetsége úgy jutott az elődöntőig, hogy a legszorosabb mérkőzése 15:11 volt. A döntőbe jutásért végül 15:13-ra maradt alul a német Mayerrel szemben, de teljesítménye így is nagyszerű. Sikerült a nyolc közé jutás az MTK-s Muhari Eszternek is, aki végül ötödik lett. A fiataloknak és mestereiknek gratulálunk!
 
 Mesteri teljesítmény! Plásztán Attila válogatott edző és Galli Zsolt edző között a bronzérmes békéscsabai Petry Renáta.
 
Kadet női párbajtőr európai körverseny, Heidenheim, 235 induló. A csoportmérkőzéseken: Gnám Tamara 6 győzelem/0vereség, Muhari Eszter 6/0, Borsody Emma 5/1, Kazár Dóra 5/1, Szabó Viktória 5/1, Csoknyai Lilla 5/1, Gálfalvy Nóra 4/2, Petri Renáta 4/2, Kardos Edina 4/2, Bogdányi Zita 4/2, Kolczonay Borbála 4/2, Vértesi Lili 3/3, Fekete Laura 3/3, Péterffy Gyöngyvér 3/3, Kardos Brigitta 2/4  (továbbjutottak), Pál Rea 1/5 (kiesett).
A legjobb 128 közé jutásért: Péterffy-Carducci (német) 15:12, Fekete-Mockl (német) 15:3, Vértesi-Ersoy (török) 11:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Gnám-Filbert (német) 15:5, Csoknyai-Pawlowska (lengyel) 15:8,  Petri-Saligerova (cseh) 15:11, Borsody-Biela (lengyel) 15:7, Kazár-Masserey (svájci) 15:12, Kardos E.-Kalitova (orosz) 15:12, Kolczonay-Bultynck (belga) 15:10, Gálfalvy-Lauvray (francia) 15:13, Muhari-Falinska (lengyel) 15:10, Szabó-Grollmisch (német) 15:6, Kardos B.-Fuccaro (olasz) 6:15, Fekete-Szoldatova (orosz) 9:15, Bogdányi-Mottaz (svájci) 13:15, Péterffy-Predescu (román) 8:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Gnám-Spazzoli (olasz) 15:13, Csoknyai-Jónás (német) 15:12, Petri-Gödejohann (német) 15:11, Borsody-Coufalova (cseh) 15:10, Gálfalvy-Benea (román) 15:14, Muhari-Kolczonay 15:12, Szabó-Schlier (romániai) 15:7, Kardos E.-Pernach (lengyel) 13:15, Kazár-Kadirova (orosz) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Gnám-Disarno (olasz) 15:7, Petri-Borsody 15:11, Gálfalvy-Sheffield (brit) 15:6, Szabó-Szkoliseva (orosz) 15:12, Muhari-Kes (lengyel) 15:6, Csoknyai-Forastieri (olasz) 12:15.
Nyolcaddöntő: Petry-Pernach (lengyel) 15:8, Muhari-Gálfalvy 15:11, Szabó-Murtazajeva (orosz) 12:15, Gnám-Mayer (német) 13:15.
Negyeddöntő: Petry-Bos (holland) 15:10, Muhari-Kolbinger (német) 11:15.
Elődöntő: Petry-Mayer (német) 13:15.
Végeredmény: 1. Murtazajeva (orosz), 2. Mayer (német), 3. Petry Renáta (edző: Galli Zsolt, válogatott edző: Plásztán Attila) és Kolbinger (német), 5. Muhari Eszter, …9. Gnám Tamara, …14. Szabó Viktória, 15. Gálfalvy Nóra, …21. Borsody Emma, …24. Csoknyai Lilla, …38. Kazár Dóra, …56. Kardos Edina, 57. Kolczonay Barbara, …82. Bogdányi Zita, …86. Kardos Brigitta, …103. Fekete Laura, …109. Péterffy Gyöngyvér, …135. Vértesi Lili, …192. Pál Rea. 
Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események