Bronzérmes Madridban a férfi kardcsapat

máj 15, 2016 | Archív

Harmadik helyen végzett világbajnoki ezüstérmes férfi kardcsapatunk a madridi Vilkágkupa-versenyen. A meienk a negyeddöntőben egy tussal legyőzték Koreát, majd a németektől szenvedtek

Harmadik helyen végzett világbajnoki ezüstérmes férfi kardcsapatunk a madridi Vilkágkupa-versenyen. A meienk a negyeddöntőben egy tussal legyőzték Koreát, majd a németektől szenvedtek vereséget, ezt követően pedig ismét csak egy tussal visszavágtak az oroszoknak az elvesztett világbajnoki döntőért. A foshani női kardcsapat Vk-n kilencedik lett a magyar együttes. Idehaza korosztályos tőr előválogatókat rendeztek, a férfiaknál újpesti, a nőknél törekvéses sikerekkel.

Egy hónapja sincs, hogy az év legfontosabb csapatversenyén, a férfi kardcsapat világbajnokságon ezüstérmet nyert a Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű válogatott. A mieink kilenc éve nem értek el ehhez hasonló sikert, ugyanakkor sok pihenőt nem kaptak, ezen a hétvégén már Madridban kellett ismét bizonyítani. A nyolcaddöntőben az Egyiptom elleni kötelező győzelem (45:30) után a negyeddöntőben a jóval nagyobb falatnak ígérkező koreaiak következtek. 

fiúk vívóruha

A jegyzőkönyv tanúsága alapján a számunkra kedvező fordulat a hetedik asszóban következett, amikor acsereként beálló Decsi Tomi egy pazar 10:2-vel fordított a legjobb koreai, Gu Bon Gil ellen. 35:32 után pedig Szatyi és Áron egyetlen tust megőrzött az elönyből, így jöhetett a németek elleni elődöntő. A riói vb-n sikerült a tavalyelőtti világ- és tavalyi Európa-bajnok ellen a győzelem, most azonban nem. A németek csaknem végig vezetve 45:38-ra nyertek, és ezzel következhetett a rió világbajnoki döntő visszavágója az oroszokkal – a madridi bronzéremért. Ezúttal nekünk jött össze a győzelem! Végig izgalmas és szoros, fordulatos mérkőzés után ismét egyetlen tussal nyertünk, és a 45:44-es győzelem egyben a bronzérmet jelentette, gratulálunk!

A kínai Foshanban ugyanakkor a női kardozók léptek pástra Világkupa-csapatversenyen. A Márton Anna, Garam Nóra, László Luca összeállításű csapat a nyolcaddöntőben csak megszorítani tudta Márton Panka vezérletével a lengyeleket, legyőzni nem (40:45). A tartalék nélkül versenyző trió ezt követően az alsóházi meccseket biztosan hozta, és Hongkong (45:33), majd Dominika (45:19) legyőzésével végül a kilencedik helyen végzett. 

Idehaza eközben már a következő szezon jegyében kadet és junior tőr válogatókat rendeztek az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. A férfiak mezőnyében mindkét korosztályban újpesti, a nőknél törekvéses siker született, Nedeljkovic Mateja és Mészáros Tamás, illetve Hajas Nóra kettős győzelme révén. 

Eredmények. Férfi kardcsapat Világupa, Madrid, 22 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 45:30 (Szilágyi +8, Decsi +6, Szatmári +1).

Negyeddöntő: Magyarország-Korea 45:44 (Decsi +8, Szilágyi +5, Szatmári -3, Iliász -9).

Elődöntő: Mayarország-Németország 38:45 (Szilágyi 0, Iliász 0, Szatmári -7).

A 3. helyért: Magyarország-Oroszország 45:44 (Szatmári +3, Szilágyi 0, Iliász -2).

Végeredmény: 1. Németország, 2. Egyesült Államok, 3. Magyarország (Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron, válogatott edző: Somlai Béla, edzők: Decsi István, Gulácsi Ferenc, Szabó Bence, Riba Ferenc, Decsi András).

Női kardcsapat Világkupa, Foshan, 13 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 40:45.

A 9-12. helyért: Magyarország-Hongkong 45:33.

A 9. helyért: Magyarország-Dominika 45:19.

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Oroszország, 3. Lengyelország, …9. Magyarország (Garam Nóra, László Luca, Márton Anna).

Junior férfi tőr előválogató, Esztergom, 44 induló. Végeredmény: 1. Mészáros Tamás (UTE), 2. Mendrey Tamás (UTE), 3. Bencze Attila (Honvéd) és Nedejkovic Mateja (UTE), 5. Frűhauf Benjámin (MTK), 6. Bellovicz Gábor (Honvéd), 7. Kiss Bogdán (Törekvés), 8. Egyenes-Pörsök Henrik (Somorja). A döntőben: Mészáros-Mendrey 15:3.

Kadet férfi tőr előválogató, Esztergom, 34 induló. Végeredmény: 1. Nedeljkovic Mateja (UTE), 2. Szántay Benedek (Honvéd), 3. Beke Vince (Törekvés) és Koreny Mihály (Budavári), 5. Flores-Henriquez Patrik (Budavári), 6. Mihályi Andor (Törekvés), 7. Molnár Martin (MTK), 8. Bernát Máté (UTE). A döntőben: Nedeljkovic-Szántay 15:2.

Junior női tőr előválogató, Esztergom,  induló. Végeredmény: 1. Hajas Nóra, 2. Kondricz Kata (Honvéd), 3. Pásztor Flóra (Törekvés) és Tóth Janka (Törekvés), 5. Papp Petra (Terézváros), 6. Kálmán Eszter (Törekvés), 7. Sike Nóra (Szeged), 8. Szántay Anna (Honvéd). A döntőben: Hajas-Kondricz 12:11.

Kadet női tőr előválogató, Esztergom, 34 induló. Végeredmény: 1. Hajas Nóra (Törekvés), 2. Pöltz Anna (MTK), 3. Hanzl Lilla (MTK) és Kalocsai Virág (Törekvés), 5. Szalai Luca (Törekvés), 6. Tomka Ivett (MTK), 7. Horváth Lilla (Honvéd), 8. Udvardi Jázmin (Somorja). A döntőben: Hajas-Pöltz 15:4.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események