Csapataink az alsóházban zártak

jan 22, 2017 | Archív

Tizenkettedik helyen végzett a női párbajtőrcsapat (Budai Dorina, Kun Anna, Mihály Kata, Várnai Vivien) a barcelonai Világkupa-versenyen. Párizsban, a férfi tőrözők hasonló eseményén a

Tizenkettedik helyen végzett a női párbajtőrcsapat (Budai Dorina, Kun Anna, Mihály Kata, Várnai Vivien) a barcelonai Világkupa-versenyen. Párizsban, a férfi tőrözők hasonló eseményén a 19. helyen zárt a magyar válogatott (Dósa Dániel, Gátai Róbert, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás).

Barcelonában – egyeztetett megbeszélés után – az olimpiai bajnok Szász Emese nélkül lépett pástra női párbajtőrcsapatunk a Világkupán. A nyolcaddöntőben a francia együttes volt az ellenfél, amely szintén nélkülözte a papíron legjobbját, Rembit. Nos, a bravúr nem jött össze. Az első kör végén vették át a franciák a vezetést, és ezúttal nem akadt olyan vezéregyéniség, aki elég erős lett volna a fordításhoz, 33:45 lett az eredmény. A 9-16. helyért az olimpiai bajnok román válogatott volt az ellenfél, akik ellen sikerült a győzelem (45:41). Gyorsan tegyük hozzá, hogy keleti szomszédunk a második csapatával érkezett, és esetükben azért nagyobb a különbség az első és a második sor között, mint mondjuk a kanadai hokiválogatottnál. De nyertünk, és ezzel értékes “segédpontokat” szereztünk a világranglistán. A 9-12. helyért Japán, majd az Egyesült Államok következett, és két további vereség, ami azt jelentette, hogy a Budai Dorina, Kun Anna, Mihály Kata, Várnai Vivien összeállítású csapat a 12. helyen végzett.

Párizsban nem sikerült a férfi tőrcsapatnak a legjobb 16 közé jutás a Vk-n. Pedig nagyon közel voltak hozzá a fiúk, és verhető ellenféllel kerültek szembe a fehéroroszok személyében. Jól is kezdődött a meccs, hiszen a mieink 10:5-re elhúztak az elején. Aztán jött egy nagyobb arányú vereség, és ettől kezdve sokáig mi futottunk az eredmény után. Az utolsó asszóra a csapat legjobbja – ezúttal is… -, Dósa Dani 38:40-nél kötött be, és pillanatok alatt fordított. Majd 44:42-re is vezetett, de a befejezés nem sikerült, 45:44-re a fehéroroszok nyertek. Kár, mert Dani egyéni nyolcaddöntőjével, és ezzel az esetleges továbbjutással a fegyvernem szép hétvégét zárhatott volna. Így a Dósa Dániel, Gátai Róbert, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás összeállítású kvartettnek maradt a 19. helyezés. 

Eredmények. Férfi tőrcsapat Világkupa, Párizs, 21 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Fehéroroszország 44:45 (Dósa +6, Mészáros -1, Gátai -6).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Egyesült Államok, …19. Magyarország (Dósa Dániel, Gátai Róbert, Mátyás Bálint, Mészáros Tamás).

Női párbajtőrcsapat Világkupa, Barcelona, 24 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Franciaország 33:45 (Budai 0, Kun 0, Mihály -5, Várnai -7).

A 9-16. helyért: Magyarország-Románia 45:41 (Mihály +7, Várnai 0, Kun -3).

A 9-12. helyért: Magyarország-Japán 32:45 (Kun 0, Mihály -6, Várnai -7).

A 11. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 32:45.

Végeredmény: 1. Kína, 2. Észtország, 3. Oroszország, …12. Magyarország (Budai Dorina, Kun Anna, Mihály Kata, Várnai Vivien).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM