Hatodik helyen végzett a Jeszenszky Szilvia, Lupkovics Dóra, Kreiss Fanni, Mesteri Viktória összeállítású magyar női tőrcsapat az algíri Világkupán. A mieink szépen teljesítettek, egyetlen tus hiányzott az ötödik helyezéshez. A budapesti férfi tőr válogatót Dósa Dániel nyerte.
Ilyen összeállításban még egyszer sem szerepelt magyar női tőrcsapat Világkupa-versenyeken. Az idősebb korosztály – Knapek Edina, Mohamed Aida – kihagyta ezt a versenyt, a legfiatalabbak – Kondricz Kata, Pásztor Flóra – a közeljövő junior feladataira készülnek. Azonban Kreiss Fanniék ismét bizonyították, hogy szélesedett a fegyvernem élmezőnye, két értékes győzelemmel zártak a hatodik helyen, szenvedtek egy papírforma vereséget, és a végén majdnem még egy pozícióval előrébb végeztek.
Kreiss Fanni szépen teljesített a befejező ember szerepében.
A legfontosabb mindig a nyolcaddöntős meccs, és ez ezúttal semmiféle problémát nem jelentett. Kreiss Fanni vezérletével a mindig veszélyes kínaiakat 43:34-re verték a mieink. A negyeddöntőbe jött a “szokásos”, azaz a világklasszis olaszok. Vezzali és Di Francisca már nincs, világsztárok azonban így is maradtak bőven, az Errigo, Batini, Volpi “sor” is iszonyatosan erős. Nem is volt ellenük sansz, 28:45 lett a vége. Utána viszont következett a bravúr! Az 5-8. helyért az esélyesebb Koreát Mesteri Viki remek vívásával, és Fanni ragyogó befejezésével egy tussal, 36:35-re legyőztük. Az ötödik helyért fordult a kocka. A lengyelek ellen is egyetlen találat döntött, de ezúttal nem a mi javunkra – 30:31. Ezzel a Jeszenszky Szilvia, Lupkovics Dóra, Kreiss Fanni, Mesteri Viktória összeállítású csapat a hatodik helyen végzett – a dícséret feltétlenül jár érte, soha rosszabbat, hölgyek!
Idehaza a férfiaknak rendeztek tőr válogatót, melyen érvényesült a papírforma. A döntőt Dósa Dani és az Amerikában tanuló, vizsgaidőszak után hazaérkező Németh András vívta, előbbi győzött, míg az egyik bronzérmet Mátyás Bálint szerezte meg.
Eredmények. Női tőrcsapat Világkupa verseny, Algír, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kína 43:34 (Kreiss +8, Lupkovics +2, Jeszenszky +2, Mesteri -3).
Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 28:45 (Lupkovics -2, Jeszenszly -2, Kreiss -6, Mesteri -7).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Korea 36:35 (Mesteri +6, Kreiss 0, Lupkovics -5).
Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 30:31 (Kreiss +3, Lupkovics -2, Mesteri -2).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …6. Magyarország (Jeszenszky Szilvia, Lupkovics Dóra, Kreiss Fanni, Mesteri Viktória).
Férfi tőr válogató, Budapest, 43 induló. Végeredmény: 1. Dósa Dániel (Törekvés), 2. Németh András (Honvéd), 3. Dascalu (román) és Mátyás Bálint (Törekvés), 5. Gátai Róbert (Budakalász), 6. Németh Gábor (Honvéd), 7. Bakó Tamás (Szeged), 8. Frűhauf Benjámin (MTK). A döntőben: Dósa-Németh A. 15:6.