Két felnőtt Világkupa-versenyen rendeztek selejtezőket pénteken, és akadt már sikeresebb napunk is. A barcelonai női párbajtőr Vk-n az olimpiai bajnok és kiemelt Szász Emese mellé egyedül Kun Anna jutott a főtáblára. A párizsi férfi tőr Vk-n pedig Dósa Dániel került a legjobb 64 közé.
Ez is ritkaság: mindkét hétvégi felnőtt Világkupa-versenyen pontosan 212 induló volt. A DT a párizsi férfi tőr viadalon volt szigorúbb, ott kevesebben léphettek tovább, mint a barcelonai női párbajtőr Vk-n. Igaz, ez a mieink helyezését, mint kiderült, egyáltalán nem befolyásolta…
A katalán fővárosban tíz magyar hölgy lépett pástra, pontosabban csak kilenc, mivel a visszatérő olimpia bajnok Szász Emese természetesen kiemeltként szombaton kezd majd. Kilenc társa közül viszont egyedül Kun Anna folytathatja vele együtt. A csoportmérkőzések után ketten (Mihály Kata és Honti-Kiss Dominika) búcsúztak, a 96 közé kerülésért hárman estek ki (Bohus Réka, Klára Zsuzsanna, Ladányi Nelli), a főtáblára kerüléssel Kun Anna, Várnai Vivien és Budai Dorina próbálkozhatott. Ez Annának sikerült, a venezuelai Martinezt 15:13-ra verte, Dorina viszont egy tussal kikapott az észt Kuusktól (7:8), míg Vivien az ukrán Svystillel szemben maradt alul (11:15).
Kun Anna ehhez hasonló szép találatokkal jutott a főtáblára.
Párizsban roppant erős férfi tőr Vk-t rendeztek, ahol négy magyar próbált szerencsét. Nem meglepő, de azért nem örömteli az, hogy Gátai Robi, Mészáros Tamás és Mátyás Bálint a sikeres csoportkör után rögtön búcsúzott. A jó hír, hogy Dósa Dani két lengyel ellenfelet legyőzve a legjobb 64 közé került, és ez, lassan már rendszeresnek mondható az esetében.
Folytatás szombaton, hajrá, magyarok!
Eredmények. Férfi tőr Világkupa-verseny, Párizs, 212 induló. A csoportmérkőzéseken: Dósa Dániel 4/2, Gátai Róbert 4/2, Mátyás Bálint 3/3, Mészáros Tamás 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 96 közé jutásért: Dósa-Surwillo (lengyel) 15:6, Mátyás-Kim (koreai) 8:15, Gátai-Kamzsin (orosz) 12:15, Mészáros-Perrier (brazil) 4:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Dósa-Glonek (lengyel) 15:8.
Szombaton a legjobb 64 között: Dósa-Cseung (hongkongi).
Női párbajtőr Világkupa-verseny, Barcelona, 212 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese kiemelt, Bohus Réka 5/1, Kun Anna 4/2, Budai Dorina 4/2, Szabó Laura 4/2, Klára Zsuzsa 3/3, Ladányi Nelli 2/4, Várnai Vivien 2/4 (továbbjutottak), Honti-Kiss Dominika 1/5, Mihály Kata 1/5 (kiestek).
A legjobb 160 közé jutásért: Ladányi-Gali (spanyol) 15:7.
A legjobb 96 közé jutásért: Budai-De La Mota (spanyol) 15:7, Várnai-Boone (holland) 15:8, Kun-Kim (koreai) 15:14, Klára-Zagala (lengyel) 14:15, Szabó-Svystil (ukrán) 6:15, Bohus-Di Tella (argentin) 7:15, Ladányi-Santuccio (olasz) 3:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Kun-Martinez (venezuelai) 15:13, Budai-Kuusk (észt) 7:8, Várnai-Svystil (ukrán) 11:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Szász-Bezhura (ukrán), Kun-Martynyuk (ukrán).